35938

 A Fölszállott a páva győri selejtezőjében több felvidéki fiatal is részt vett, a Duna Televízió október 6-i műsorában egy kis ízelítőt kaphattunk, kinek is kell nekünk, felvidékieknek szurkolnunk a vetélkedő során.

A Duna Televízió első „pávás” bejelentkezésével igyekezett ráhangolni bennünket a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató versenyre. Csíkszeredába és Győrbe kalauzolták el a nézőket, az előselejtezőkre.
A várakozásnak megfelelően a műsor vezérfonala az, hogy a népzene, népdal, népművészet szeretete nem idegen a mai fiataloktól. Pillanatokat idéztek fel a selejtezőkből, inkább csak hangulatképeket, és néhány mondattal bemutattak egy-két szereplőt.
Csíkszeredában Erdély és Moldva különböző térségeiből, többségében kisebb falvakból érkezett táncosokat, zenészeket, énekeseket szólaltattak meg, valamennyien arról vallottak, hogy életük része a népzene, néptánc, ének, és a kincs őrzését elődeik bízták rájuk. Öröm volt olvasni a megszólalók neve alatt nem csak a település, hanem az adott kistérség pontos megjelölését is, honnét is érkeztek: Erdély, Udvarhelyszék, Alcsík, Gyimes. Háromszék és így tovább.
Novák Péter műsorvezető Csíkszeredába kisrepülőn utazott, Győrbe oldalkocsis motoron érkezett, gondolom, ez utalás arra, hogy a korábbi Röpülj pávához képest most a tempó 21. századi lesz. Kérdés, hogy valóban ezt várja-e a néző?
Időnként felvillant néhány fekete-fehér kocka az egykori Röpülj páva műsorból, a zsűritagokról, egy-egy szereplőről, a műsor alatt gyakran kattogott a régi korokban használatos filmfelvevő, filmvetítő… Ennek ellensúlyozására pedig pergő, életteli mai produkciókat láttunk, fiatalok mutatták a képernyőn mit tudnak, igaz alig néhány másodperc erejéig, aztán snitt… Novák Péter többszöri megszólalása humorral fűszerezett, de időnként harsány volt, például a repülőgépen felvett első megszólalása, amit némileg ellensúlyozott Agócs Gergely kellemes, mosolygós megjelenése, szakszerű, hiteles mondatai. (Ennyi elfogultság a felvidéki néző részéről talán elfogadható…).
Mint kiderült, Győrbe nem csupán a tág Rába mentéről érkeztek versenyzők, hanem Felvidékről, Csallóközből, Mátyusföldről is.
A selejtezőben közreműködő ún. elő-zsűri tagjai közül Demarcsek György koreográfus-néptáncos, Hégli Dusán szlovákiai magyar koreográfus, Lakatos Róbert zenész, jelenleg a kassai Thália Színház zenei rendezője és Nyitrai Marianna népdalénekes mondták el élményeiket a Duna tévében.
A versenyzők közül megismertünk néhány felvidéki szereplőt: Csiba Julianna népdalénekes a csallóközi Medvéről érkezett.
A néptáncegyüttesek közül a győri Regős és a Rába táncegyüttes mellett felvillant Felvidékről a dunaszerdahelyi Dunaág együttes. Tagjai közül Boráros Gábor, Görcs Linda és György Adrián vallottak a tánc szeretetéről.
Nemeskosútról érkezett egy táncos testvérpár: Botló Ákos és Enikő, és mint megtudtuk, otthon maradt harmadik testvérük is néptáncos. Molnár Fruzsina népdalénekes Füleken született, Párkányban él, Hégli Máté néptáncos Komáromból jött a versenyre.
Ígéretes volt a Pósfa Együttes bemutatkozása a csallóközi Pósfáról: Iván András és Péter elmesélte, hogy egy erdélyi, kalotaszegi utazásuk alkalmával határozták el, hogy népzenével fognak foglalkozni, az öttagú együttesnek most adtak nevet, a falujuk nevét.
A további selejtezőkön minden bizonnyal látunk még Felvidék keletebbi régióiból versenyzőket, szerkesztőségünk pedig – bizonyára olvasóinkkal együtt – érdeklődéssel várja a következő bemutatkozásokat is, és reméljük, hogy a döntőben is viszontlátjuk a felvidéki szereplőket.
Pogány Erzsébet, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35929″}