Pozsonyi Magyar Intezet

 A Pozsonyi Magyar Intézet november 7-én két kulturális rendezvényre is fel hívja mindenki figyelmét. Levetítik Biszku Béláról készült dokumentumfilmet is. November 9-11-e között pedig megrendezik a Szlovákiai Magyar Bibliotékát.

November 7-én délelőtt 10 órától az intézet épületében, a Védcölöp u. 54. szám alatt Thaly konferencia – Hamis(ítatlan) irodalom címmel a Comenius Egyetem Magyar Tanszékének szervezésében zajló konferencia egy izgalmas témakört, a hamisítás „kultúrtörténetét” járja körül, neves előadókkal. Nem csak szakemberek számára ajánlják!
Este 18.30 órától pedig levetítik a Bűn és bűntetlenség (2010, 70 perc) című dokumentumfilmet Biszku Béláról a Szabadság Filmfesztivál programjából.
A filmet Novák Tamás és Skrabski Fruzsina rendezték. Biszku Béla, Kádár János 1956 után hatalomba kerülő belügyminisztere volt, akivel két újságíró készített álnéven interjúkat, az 1956-os eseményeket máig ellenforradalomnak tartja. Az ebből készült film Magyarországon nagy visszhangot váltott ki, és újra megnyitotta a kommunista rendszer bűntettjei lezártnak hitt kérdését. A filmvetítés helyszín a Lumiere Filmszínház lesz, a KSFÚ, Špitálska 4. szám alatt.

November 9-11-e között pedig megrendezik a Szlovákiai Magyar Bibliotékát. A rendezvény a Bibliotéka Nemzetközi Könyvvásár keretében valósul meg az Incheban, az Einstein utcában.
November 9-én 15.00-17.00, 3. pódium a Magyar irodalmi körképpel várja az érdeklődőket. A szlovákiai magyar kiadók tevékenységéről teljes körű áttekintést nyújt Németh Zoltán irodalomkritikus. A rendezvény szimultán tolmácsolással zajlik.
November 11-én a 2. pódium Mikszáth Kálmán, Szklabonya szülötte lesz a téma 10.00 – 10.55 óra között. Mikszáth Kálmán szlovák fordításban megjelent műveit Kiss Gy. Csaba irodalomtöténész és Daniela Hučková, a Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Irodalmi Intézetének igazgatónője elemzik. Ezt követően Márai Sándor, a kassai polgárral foglalkoznak 11.00 – 11.55 között, amikor is Silvester Lavrík próza- és drámaíróval Márai Sándor szlovák fordításban megjelent műveiről Garajszki Margit beszélget. Ezt követően 12.00 – 13.00 között A fordítás művészete címmel a a műfordításokról lesz szó, hogy hogyan készülnek a szlovákról magyar nyelvre történő műfordítások, valamint magyarról szlovák nyelvre. Felmerül a kérdés, hogy új mű születik-e a fordítással? A beszélgetést Deák Renáta műfordító vezeti. Vendégei Forgács Ildikó (Magyarország) és Jitka Rožňová műfordítók lesznek.
Ezzel párhuzamosan, november 8–9-én a Café Nappaliban elindul a magyar nyelvű könyvek árusítása, amely ettől kezdve magyar könyvesboltként is működik.

Felvidék.ma