A jó öreg magyar kártya – pontosabban ez esetben kisebbségi kártya –, legyinthetnék fásultan Robert Fico szlovák miniszterelnök Túrócszentmártonban a Matica slovenská 150. évfordulójának tiszteletére tartott konferenciáján elhangzott kommunista kortesbeszédekre hajazó megnyilatkozásán ez esetben a mi címünkre.
Az egyre növekvő munkanélküliséget bolygató kérdések nyilván kezdenek már kényelmetlenné válni a magát szociáldemokratának nevező párt elnökének. S mi a bevált recept ebben az országban évtizedek óta, ha valahol szorít a cipő? Előkapjuk a magyarkártyát, jól felhergeljük vele szlovák honfitársainkat, s máris megváltozik a közbeszéd központi témája – legalábbis pár napra, ami éppen elegendő idő arra, hogy átmenetileg egy-egy forró téma kihűljön, vagy legalább langyosabbá váljon.
Ez esetben Robert Fico azonban túl messzire ment. Gyarló emberekként mi, köznapi emberek azt még csak-csak elengedtük a fülünk mellett, amikor politikai képviseletünket szapulta, mondván csak azok szítják a feszültséget, egyébként minden a legnagyobb rendben zajlik itt köznépi szinten. Valljuk be hősiesen: ha nemzetiségi politikusainkat kárhoztatták, nem túl sűrűn szorult ökölbe a felvidéki átlagmagyar munkás keze. Most azonban változott a képlet. Fico Szlovákia valamennyi szlováktól eltérő nemzetiségű polgárának kőkeményen tudtára adta, amit az Alkotmány eleddig is sejtetett: mármint, hogy másodrangú, mi több, mihaszna polgárok vagyunk ebben az országban. Nem is értem Ivan Gašparovič köztársasági elnök, hogyan is kérheti számon tőlünk, magyaroktól úton-útfélen az országgal szembeni lojalitást, ha Szlovákia miniszterelnöke kerek-perec kijelenti: a szlovák hazát nem elsősorban nekünk hozták létre. Ebben a mondatban csupán egyetlen idézőjelben értendő pozitívum van: egy szlovák politikai vezető végre hangosan és érthetően kimondta, amit szíve mélyén mindegyik gondol: megtűrnek ugyan, de nem látnak szívesen bennünket, nem szlovák nemzetiségűeket itt. Az, amit Fico mondott, szerintem kimeríti a gyűlöletbeszéd kategóriáját és egy multikulturális ország nemzeteinek egymás ellen hergelését. Fico mondatai szerint az itt élő más nemzetiségűektől, azaz magyaroktól, romáktól, ruszinoktól, németektől stb. „csak azt látni, hogy a kisebbségi jogokkal zsarolják az országot, és a kinyújott markukat tartják, de semmilyen kötelezettségük nincs az országgal szemben, s minimális náluk a polgári erény. S tendencia az is, hogy a kisebbségi problémákat tolják előtérbe az államalkotó nemzet rovására. Mintha Szlovákiában nem is élnének szlovákok.”
És ennél a pontnál már nem szabad csupán fásultan legyintenünk. Súlyos szavak ezek, amelyek egyetlen egészségesen gondolkodó közép-európai vagy világpolgárt sem hagyhatnak hidegen. Robert Fico kormányfő azon kívül, hogy tudtára adta országnak-világnak, hogy Szlovákiában nemzetállamot épít, olyan vádakkal illette itt élő más nemzetiségűeket, amelyek azon túl, hogy mélységesen sértőek, egyáltalán nem használnak a békés egymás mellett élésnek. Én Szlovákiában élő más nemzetiségűként kikérem magamnak, hogy Robert Fico azt állítsa rólam, hogy csak a markomat nyújtogatom, és nem teljesítem a kötelességem. Öntudatos polgárként tisztában vagyok azzal, hogy a jogaim megilletnek engem kunyerálás nélkül is. Ha az engem megillető jogokat kérnem kell, az nem az én hibám, mégcsak nem is az én szégyenem, hanem Robert Ficóé. Azzal meg világéletemben tisztában voltam, hogy mik az állammal szembeni kötelességeim, s ezt nem az állambácsitól mégcsak nem is Robert Ficótól tanultam meg, hanem magyar apámtól, magyar anyámtól meg a magyar tanítóimtól annak idején. Semmivel sem érzem magam kisebbrendűnek vagy kevesebbnek bármelyik szlovák honfitársamtól, s nem hiszem, hogy kötelességeimet rosszabbul teljesíteném, mint akármelyik itt élő szlovák, vagy akár Robert Fico maga.
Sokan úgy gondolták – vagy talán abban reménykedtek – hogy ez a Fico nem az a Fico, aki az előző kormányzása idején volt. A kormányfő ideig-óráig megpróbálta szebbik arcát mutatni befelé és kívülre, Európa, sőt még a nem igazánk kedvenc Magyarország felé is. Vannak, akik el is csábultak ettől, még odaát is. De a józanabbak csendben vártak, várták a megvilágosodást, ami be is következett és Robert Fico újra megvillantotta sátáni mosolyát.
Dunajszky Éva
{iarelatednews articleid=”38194,38215,38208,38214″}
