39751

2013 a Mozgás Éve, ennek jegyében zajlik a magyar megyeszékhelyen is az idei Kihívás Napja május 22-én. Tatabánya nemzetközi vetélkedő partnervárosa Nyitra.

A Kihívás Napja 1991 óta kerül megrendezésre Magyarországon, amely a világ talán legnagyobb egy napon zajló lakossági sporteseménye. Magyarországon eddig összesen 1578 település vett részt a vetélkedésben.
2012-ben a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 6 millió negyedórás testmozgást végeztek. 2012-ben Tatabányán közel 40 oktatási intézmény és sportegyesület mozgott a lakosok mellett.
2013 a Mozgás Éve, ennek jegyében zajlik a megyeszékhelyen is az idei Kihívás Napja, amelyet a városban már huszonkettedik alkalommal rendeznek meg és idén egyben az év elején meghirdetett Egészséges Tatabányáért Program egyik fő eseménye is. Ennek szellemében, a már hagyományos helyszínek, az óvodák, iskolák és a csatlakozott egyesületek és cégek mellett, két kiemelt területen is zajlanak majd a programok: a Ságvári E. úti sporttelepen (a Lidl mögött a műfüves pályákon, a görkorcsolya pályán), valamint a Jubileum-parkban.
A Kihívás Napján falvak és városok versenyeznek – lélekszámtól függően – hét kategóriában a „Magyarország legsportosabb települése” címért. Az eredmények alakulása a nap folyamán nyomon követhető a honlapon az aktuális állás menüpont alatt. A szabadidősport világszervezetétől, a The Association for International Sport for All-tól kapott felhatalmazás alapján a Magyar Szabadidősport Szövetség végzi az országos játékos verseny koordinációját, irányítását.
A 2013 Kihívás Napja nemzetközi versenyére Magyarországról két benevezett települést sorsoltak ki: Székesfehérvárt és Tatabányát.
A megmérettetésben Székesfehérvár versenytársa a sorsolás útján kiválasztott kolumbiai Guadalajara de Buga, Tatabányáé pedig Nyitra településsel versenyzik.

kihivasnapja.hu, Felvidék.ma