42283

Október 23-án a városi könyvtár szervezésében a zselízi Irodalmi kávéház 83. előadására került sor, melynek vendége Bendíkné Szabó Márta volt.
Az Ipolysági Honti Múzeum és a Simonyi Galéria munkatársa előadását, amely a játékok jelentőségéről és történetéről szólt, József Attila: Levegőt c. verséből vett idézettel kezdte: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” Majd képekben, videóban bemutatta az ipolysági Honti Múzeum játékgyűjteményét. Az érdeklődők a csúzli, a bodzapuska, porcelánbabák, mackók és bábszínházi babák vagy társasjátékok válogatott gyűjteménye láttán vissza emlékezhettek a saját gyermekkorukra. Megtudhattuk, hogy Ipolyságon volt játékgyár is, ahol kézzel festett egyedi fajátékokat készítettek – lovacskát, kacsát, tücsköt és sok minden mást.
Bendíkné Szabó Márta bemutatta az első múzeumigazgató Danis mérnök úr ajándékait is, például a malmot, a kastélyt világító toronyórával. Bizony elgondolkodtató, hogy valamikor még a játékok is több nemzedéket túl éltek, szinte örökölni lehetett őket, mint egy bútordarabot, viszont a mostani játékok közül nem tudom melyik gazdagítaná a múzeumok gyűjteményét. Remélem azért akad egy pár, amit a jövő nemzedéknek még be fognak tudni mutatni, talán egy tablet formájában, vagy egy DVD-n keresztül.
Mindenesetre nagyon érdekes előadást láthattunk és hallhattunk, köszönjük az élményt az előadónak és a szervezőknek.
Az esemény képei megtekinthetők képgalériánkban.

KA/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41744,41684,39609,36446″}