41947b

A Komáromi Jókai Színház internetes híradásában láthattunk ízelítőt a fent említett darabról, melynek bemutatója október 9-én lesz. A produkció kapcsán Bernáth Tamás színésszel beszélgettek, aki elmondta: nagyon szereti a gyerekdarabokat, és azt is elárulta: a gyerekeknek jobb játszani, mert ahogy nézik az előadást, rögtön reagálnak, így könnyen le lehet mérni, mennyire köti le őket az előadás. Ha pedig pedig a játék nem működik, előkerülnek a cukorkás zacskók – ám ez a ritkábbik eset.
Kiderült az is, hogy a színész Pille Tamás után, aki több bábos előadást is rendezett már Komáromban, megszerette a bábozást is. “Csibészke nem csupán egy báb, hanem kolléga. Bár még nem nyerte el végleges formáját, így nehezebb mozgatni is” – mesélt a színész.
Naszlady Éva, a darab rendezője arról vallott, hogy értékes szellemi színvonalon, jó rezgésekkel, jó alkotói energiával vannak jelen a színészei. Ez jelentősen megkönnyíti a feladatát és csak válogatnia kell a jobbnál jobb ötletekből. Úgy érzi: rendezői habitusa nagyon színészcentrikus, és szereti, ha színészei az alkotóenergiáikat mozgatják és azt hozzáteszik a darabhoz.
Kárpáti Péter egy kiváló író, a szöveg minden mondata egy-egy gyöngyszem – vélekedett a szerzőről hozzátéve: nem bánja, ha ezek a szövegek kiegészülnek a színészi ihletettséggel, hiszen hozzátenni és elvenni is lehet, a lényeg, hogy az előadás egysége megmaradjon.
Nyilatkozott Csibészke is, aki saját bevallása szerint nagyon szereti a próbafolyamatot, hiszen egész idő alatt bolondoznak és rengeteg ötletet próbálnak ki, és még ő maga is változni fog. Magáról úgy vall hogy maximalista és fontos számára a külső megjelenés. A csapatról pedig úgy, hogy imád velük együtt dolgozni, hiszen a rendező határtalan szabadságot ad, rögtönözhet és ezért minden próba egy élmény. Biztosan a gyerekek is szeretni fogják, hiszen a Rumcájsz egy igazi klasszikus…

Az összeállítás megtekinthető a Magyar Interaktív Televízióban is ITT>>>.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41774,39882,38009,41947″}