kalinak robert 03

Robert Kaliňák belügyminiszter a Hospodárske noviny gazdasági napilapnak megerősítette, hogy a közeljövőben több ezer hivatalnok lesz kénytelen megválni a munkahelyétől. A belügyminiszter szerint, aki a HNClub közigazgatási reformról szóló vitafórumán vett részt, a leginkább a pozsonyi állami vállalatokban, kutatóintézetekben és alapítványokban dolgozók érintettek. „Elsősorban azokról a hivatalokról van szó, amelyek csak önmaguk miatt léteznek, és a minden terület fontosságát érvényesíteni kívánó sikeres hivatalnoki felfogásnak köszönhetően jöttek létre” – jelentette ki a miniszter. Azt azonban, hogy pontosan mely munkahelyekről van szó, a miniszter nem kívánta részletezni. Az elbocsátások állítólag a jövő évtől kezdődnek.
A feleslegessé vált hivatalnokok elsősorban az oktatási, gazdasági vagy a mezőgazdasági tárca alá tartoznak. Kaliňák szerint tárgyalások folynak arról, hol mindenhol lehetne az alkalmazottak számát csökkenteni, és hogy ezer, kétezer vagy háromezer hivatalnokról legyen-e összesen szó. „Néhány millióval kisebb a költségvetésünk, ezért kell a hatékonyabb működés lehetőségeit keresni” – reagált az ügyre a mezőgazdasági tárca szóvivője, Peter Hajnala.
A miniszter azt sem árulta el, mekkora összeg takarítható meg a hivatalok megszüntetésével és az alkalmazottak azt követő elbocsátásával. Miroslav Beblavý (SDKÚ-DS) képviselő szerint egy állami hivatalnok évente körülbelül 10 ezer euróba kerül. Akik valamilyen tisztségben vannak, kétszer-háromszor ennyibe. „Amennyiben ez sikerülne, több tízmillió eurós megtakarítást érhetnének el” – mondta hozzáfűzve, hogy Kaliňák ambiciózus tervében egyelőre nem nagyon hisz. Óvatosságra int az üggyel kapcsolatban az INEKO igazgatója, Peter Goliaš is, aki szerint a munkahelyek megszüntetését csak előre beterjesztette elemzés alapján lehet megítélni. „Hogy hol van erre tér, nem lehet megmondani az íróasztaltól” – jelentette ki.
A munkahely-megszüntetések során valószínűleg a tophivatalnokokra is sor kerül. Kaliňák szerint ugyanis sok az olyan hivatal, ahol egy főnökre csupán három vagy négy beosztott jut. Ilyen különlegességnek tartja például az Adatvédelmi Hivatalt, ahol egy vezetőre 1,1 beosztott jut. A miniszter hangsúlyozta, hogy ideális esetben egy menedzserre kilenc alkalmazottnak kellene jutnia. „Ennek egyedül a Számvevőszék felel meg, ahol ez az arány 9,4. Még nálunk, a belügyminisztériumban is csak 8,1 az arány, azaz van, mit tennünk” – mondta a miniszter.
A miniszter szerint sok hivatalban magas a kiszolgáló személyzet aránya is. A legrosszabb a helyzet e téren a szlovák főiskolákon, ahol ezeknek az alkalmazottak az aránya 33-tól 42 százalékig terjed. A helyzetet a logisztikai központok segítségével szeretnék kezelni, amelyek az ESO közigazgatási reform keretében jöttek létre. „A belügyminisztérium 50 ezer alkalmazottja számára végzünk karbantartói munkálatokat és logisztikát. Alapjában véve mindegy, ha ez a szám 70 ezerre növekszik.” A szolgáltatásait Kaliňák nemcsak az egyetemeknek, hanem a városoknak és falvaknak is felkínálná. Az állami takarékoskodás azonban máshogy is történhet. Kaliňák azt sem zárta ki, hogy bizonyos szolgáltatásokat a magánvállalkozók vennének át.
Ľubomír Plai, az Államigazgatási Hivatal volt elnöke szerint az ESO közigazgatási reformban nincs semmi különlegesség, és Szlovákia csak azokat az eljárásokat másolja, amelyeket a magánvállalatok vagy más országok már több tíz éve alkalmaznak. „Jó irányba megtett lépés ez. Nincs más választásunk” – jelentette ki.
A szakemberek szerint azonban a reform megbukhat azon, hogy eddig nincs szó maguknak a hivatalnokoknak a minőségéről. Beblavý továbbá azt is felrója, hogy a reform a kevésbé lényeges dolgokkal foglalkozik, amikor például megkerüli az elburjánzott önkormányzati szférát, pedig a kis területű Szlovákiában 2900 települési önkormányzat működik. A képviselőnek az is meggyőződése, hogy a járási hivatalokhoz való visszatérés az államigazgatás politizálásának megnövekedését jelenti. „Amit ezzel a reformmal véghezvittünk az az, hogy az összes hivatalt egy elöljáró alá egyesítettük, aki ma a Smer meghosszabbított politikai keze a régióban” – jelentette ki a képviselő.

Felvidék.ma, dé

{iarelatednews articleid=”38611,38438,38000,37367″}