42514

Csaknem egyhetes pihenő után folytatódtak a szlovák extraliga küzdelmei. A 9. forduló számos papírforma-eredményei mellett (a Nyitra és a Léva hazai pályán, a Komárom idegenben hozta a kötelezőt) csupán egyetlen meglepetés született.

Nem volt nehéz dolga a felvidéki magyarságot (is) képviselő MBK Rieker Komáromnak, még akkor sem, ha távol otthonától, az iglói csarnokban kellett pályára lépnie. A hazaiak ugyanis még egyetlen mérkőzést sem nyertek az idén. Gyenge teljesítményükre – varázsgömb és tenyérjóslás nélül is – számítani lehetett: anyagi gondjaik miatt egy ideig bajnoki indulásuk is kérdéses volt. Nos, az Igló rossz szériáját a Komárom elleni derbin sem szakította meg: Kozlíkék nem adtak könyörületet, rossz védekezésük mellett is, több mint száz pontot szórva, simán győztek. Igló – Komárom: 87-102.

Rangadót játszottak Nyitrán, ahová a remek formában lévő Svitet várták. Az igazán élvezetes találkozón végül 103-101 arányban a nyitrai együttes győzött. Hasonló, bár pontokban jóval szerényebb küzdelmet hozott a Léva-Besztercebánya összecsapás. A tavaly még – maival összehasonlíthatatlanul – komolyabb célokat kitűző hazai csapat szűkösen, 75-72-re nyert, megszerezve ezzel második bajnoki győzelmét.
A forduló egyetlen meglepetését Nyitrabányáról „jelentették”. Már az is az volt, a kisebbik fajtából, hogy a Privigye legyűrte a hazai csapatot, arra azonban senki sem számított, hogy ezt meggyőző fölénnyel teszi. Nyitrabánya – Privigye: 60-74.

LM, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42333,42281,42222″}