43518 2

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által alapított Kárpát-háza Galériában, Budapesten január 21-én 17 órakor nyílik meg a felvidéki Nagy János szobrászművész kiállítása.

A Magyar Művészeti Akadémia tagjának tárlatát a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezik meg.
Az eseményt köszönti Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Ünnepi beszédet mond Dr. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Nagy Jánost méltatja, s egyúttal a kiállítást megnyitja Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának a vezetője. Megnyitón közreműködik a felvidéki Kicsi Hang verséneklő együttes.  

Nagy János szobrászművész a magyarországi Rákosszentmihályon született 1935-ben, ám a Felvidékhez kötődik. Itt végezte el a Képzőművészeti Főiskolát (Pozsony) szobrász szakát. Több éven keresztül tanított a komáromi Pedagógiai Főiskolán. 1989-ben életre hívta a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságát. Vezetőségi tagja volt a Magyarok Világszövetségének. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Jelenleg Helembán él és alkot.
A kortárs szobrászművész Kárpát-háza Galériában kiállított művei történelmi eseményekre reflektálnak. Ezzel erősítik a magyar kultúrát és a magyar közösséget. A szobrászat számos műfaja jelenik meg galériában, többek között érmek, kisplasztikák, viaszszobrok, reliefek.
A kiállítás központi helyét a Kitelepítés című alkotás foglalja el. A viaszból készült alkotás a háború borzalmait, a magyarság üldöztetését hordozza magában.  A művész sokat merített a klasszikus szobrászat formatervezéséből. Az archaikus korba visszanyúló nemzeti ősöket ábrázoló plakettjei nagy vezéreinket jeleníti meg.
Emellett számtalan jeles közösségépítő személyiségünk alakját formálta meg. Egy másik sorozat szintén kultúrembereket örökít meg, áttört ívű plakettek formájában. Lovasszobraiban is a nagy múlt alakjai jönnek elő, mint Balassi vagy Szent István. Többük monumentális méretben is elkészült. Mára több felvidéki településen is található Nagy János alkotás.
Főként fával és bronzzal dolgozik. Műveit számos közgyűjtemény őrzi. Felvidéki és magyarországi gyűjtemények mellett a Vatikáni Gyűjteményben is található egy műve. Számtalan magas rangú díj tulajdonosa.

Kárpát-háza Galéria
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által alapított Kárpát-háza Galéria 2013. október 14-én nyílt meg Budapesten. A galéria alapítójának a kiállítótér létrehozásával a Kárpát-medencei kiemelkedő kortárs magyar képzőművészeti értékek bemutatása a fő célja. A nemzetrészek sajátos gazdaságát bemutató tárlatokkal is szeretnének szervezni. A galéria első kiállításának fővédnöke Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke volt.
Nagy János munkásságát bemutató kiállítás 2014. február 17-ig tekinthető meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Bajcsy-Zsilinszky út 52. szám alatti épületében.
A részletes meghívót Eseménytárunkban érik el ITT>>>.

PP, Felvidék.ma
43518 343518 143518 4

{iarelatednews articleid=”33655″}