44650

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Sátor Zoltán, Dunaszerdahelyi járási elnöke a Csemadok Somorjai Alapszervezetének évzáró tagsági gyűlésén hangsúlyozták, hogy országos viszonylatban kiemelkedő az a támogatás, amit Somorja városa a kultúrára, az öntevékeny csoportok működésére fordít több évtizede.

A március 1-jén, vasárnap délután megtartott évzárón Bárdos Gyula gratulált a Harmónia zenei díjhoz, amelyet előző nap Kassán adtak át, és a díjazottak közt több somorjai is volt: Kovács Koppány és a Rómeó vérzik, Lovász Bálint, valamint a tanítók énekkarának elnöke, Hecht Anna is. Elmondta, a Csemadok naponta az államtól átvállalt feladatot lát el, állami támogatás nélkül. Az Csemadok jó terepet jelent az összefogásra, együttműködésre, jobb, mint a pártok esetében, együtt kell működni mindenkivel a nyelvünk, kultúránk védelme érdekében. Ha nem egymás ellen megyünk, akkor a közösségnek lesz jövője, az iskoláinkat is meg tudjuk védeni, mondta bizakodóan a Csemadok országos elnöke.
Sátor Zoltán arról tájékoztatta a somorjaiakat, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából Valacsay Franciska és Hecht Anna is kitüntetést kapott Dunaszerdahelyen.
Bárdos Gábor polgármester köszöntet mondott a Csemadoknak és a művészeti csoportoknak az egész évi munkáért, kijelentette, hogy a városi költségvetésből adott támogatás láthatóan megfelelő helyre került. A közösségi életet erősíti, hogy egy-egy családból több generáció képviselői is tevékenyen részt vesznek a Csemadok munkájában.
Felszólalt Bauer Edit európai parlamenti képviselő is: Szerinte legfőbb ideje volt, hogy a magyar közösség is állított köztársasági elnök-jelöltet, mert jogunk van hozzá.
Két héttel az évzáró taggyűlés után  a Csemadok szervezésének köszönhetően ismét megtelt a kultúrház nagyterme, március 15-én színvonalas kultúrműsorral emlékeztek meg a magyar forradalom és szabadságharc 166. évfordulójáról. Hagyományosan a Pipagyújtónál, a város határában lévő honvédsírnál kezdődött az ünnepség délután 14 órakor, és szinte percre pontosan ekkor érkezett a vihar, erős széllel és esővel városunkba.
Ezért a koszorúzási ünnepséget a tejfalui iskolások műsora után a szervezők lerövidítették és mindenkit a kultúrházba invitáltak, a Csemadok és az iskolák közös ünnepi műsorára.
A kultúrház színpadát gyönyörű trikolór, piros-fehér-zöld háttér díszítette, a műsor is nagyon igényes volt. Kovács Koppány előadásában több – a nemzeti rock kínálatából merített – dalt hallottunk, és gitáron kísérte az iskolás kislányok alkalmi kórusát. Kiss Gábor Gibbó felolvasta a felvidéki magyarok időszerű 12 pontját, Patonyi Enikő Wass Alberttől szavalt és énekelt is, Koncz Csillától is a megszokott vers-élményt kaptuk. A Csali és a Csalló táncosai, zenészei is alkalomhoz illő műsorral léptek fel.
Hideghéty-Pörsök Szilvia utolsó éneke az orosz hegemóniát idézte, a krími események hátterében dalának sorai fájdalmasan aktuálisan csengtek: „Ruszki Iván, tudod-e már, hol vagy te most, egyáltalán. Szolga voltál, ruszki Iván, ideküldtek, fegyvert fogsz ránk. Kiskatona, anyád fia, hozzánk küldött a rógyina. Ruszki Iván, tudtad-e hogy testvéred volt, aki fegyveredtől megholt…”. A dalt énekelhetné ma egy elkeseredett krimi tatár.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44648,44633,44627,44617,44615,44612,44603″}