45218

Régi álma teljesült a Reviczky Társulás elnökségének április 15-én. Sikerült beszereznie egy zongorát a lévai magyar ház, a Reviczky Ház nagytermébe. Nagyon sok olyan rendezvény zajlott már eddig is a házban, melyen hasznát vehették volna a zongorának.
Ugye pénzért minden megvehető, de hát egy polgári társulás anyagi lehetőségei végesek. Szerencsére vannak még jószívű emberek is a világon és a társulás hirdetésére – mely szerint szívesen elfogadnának ajándékba, vagy jutányos áron egy zongorát-, egyszeriben előkerült a jótevő. A Lévához nem messze eső fegyverneki Garai Margittól szinte csak szimbolikus áron sikerült megvásárolni, a család számára már felesleges hangszert. A remekmű egy diófa fényezésű, Franz Wirth márkájú, páncéltőkés darab. A mester, Bösendorfer unokája bécsi műhelyében készül a 19. század végén.
A zongora szállítását nagy gonddal készítették elő. A társulás lelkes tagjain kívül külön köszönet illeti Cziria Géza magánvállalkozót, aki az erre alkalmas járművet térítésmentesen rendelkezésre bocsájtotta. A nemes zeneszerszám még apróbb javításokra és hangolásra szorul. Lényeg az, hogy az elkövetkező rendezvények alkalmával a Reviczky Ház vendégei élvezhetik a zongora megújul és megtisztult hangját.
További képek a zongora beszerzéséről ITT tekinthető meg>>>

Wirth Jenő, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44811,41851″}