45013a

Színésztársai, művészbarátai és tisztelői születésnapi ünnepségen köszöntötték az idén hetvenéves Boráros Imre színművészt a komáromi Kultúrpalota zsúfolásig megtelt dísztermében április 5-én. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mondott Dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A márciusban első felvidéki magyar színművészként Kossuth-díjjal kitüntetett Boráros Imre 70. születésnapi ünnepségét, melyen bemutatták Tarics Péter Hinni a magyar szó erejében – Boráros Imre színházi hitvallása című könyvét is, a Széchényi István Polgári Társulás és a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület szervezte.
Utóbbi szervezet elnöke, Keszegh Margit köszöntőjében úgy fogalmazott: a színház egy nagy csoda, Boráros Imre azonban ötven gazdag és sikeres év után sem válik meg ettől a színházi csodától. “Boráros Imrében jó barátra találtunk, aki a civil életben is közvetlen és figyelmes. Komárom, a város is büszkén vallja őt sajátjának. Köszöntsük most Kossuth-díjas színművészünket, barátunkat, aki nekünk a csodát társaival együtt megteremti, 70. születésnapja alkalmából. Köszöntöm azok nevében is, akik barátai, kollégái voltak, de már nincsenek közöttünk” – mondta.
Boráros Imrének nemcsak színészi szakmája és művészi hitvallása, hanem missziója is van – hangsúlyozta beszédében Balogh Csaba. Magyarország pozsonyi nagykövete kiemelte: Boráros hisz az anyanyelv erejében, a hazaszeretet mindenek felettiségében, tehetségét és szakmai tudását ennek a hitnek a közvetítése alá rendeli. Boráros Imre a szép magyar nyelv vallásának papja – mondta Balogh Csaba, hozzátéve, a felvidéki színész művészete hazaszeretetre, összetartozásra, a szolidaritás és a szeretet erejére, valamint a felejtés elleni állandó küzdelemre tanít.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: az Isten a művészeket azért teremtette, hogy elhozzák az emberek közé a „sohasem voltat”. Itt ül egy ember, aki ezt Komáromba elhozta, becsüljétek meg és szeressétek, ahogyan a többi művészt is, mert ők a magyarság legbiztosabb és legfényesebb megőrzői – hangoztatta.
Az ünnepségen Boráros Imrét színésztársai, Lőrincz Margit, Cs. Tóth Erzsébet, Benes Ildikó, Mák Ildikó, Dráfi Mátyás, Pőthe István, és művészbarátai, Gyurász Ildikó előadóművész, Hanzsér Árpád zongorista, Stubendek István karnagy és Zsákovics László előadóművész versekkel, dalokkal, operettrészlettel és zenei összeállítással, a közönség pedig zúgó vastapssal köszöntötte. Isten éltesse a hetvenéves Boráros Imrét!

LM, Felvidék.ma
Dunajszky Éva további fényképei a Képgalériánkban ITT>>>.
{iarelatednews articleid=”44599,44591,44590″}