Hatodik alkalommal rendezik meg a Hon-Nap Duna menti hagyományőrző ünnepet június 7-8-án, szombaton és vasárnap a dél-komáromi Csillag Erődben. A rendezvény vendégtelepülése a felvidéki Izsa. A szervezők gyermekprogramokkal, hagyományőrző- és zenei programokkal, valamint kiállításokkal várják a családokat.
Komáromba látogat a gyermekek nagy örömére ismét Vitéz László – Pályi János Blattner-díjas bábművész – segítségével. Idén Tádé is itt lesz Mazsolával a Fabula Bábszínház előadásán. Tavaly nagy sikert aratott, ezért ismét a színpadon a Varázstükör Katolikus Színjátszókör. Idén a „Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack” című meseelőadással várják a legkisebbeket. Színpadra lép a komáromi Garabonciás néptáncegyüttes gyermekcsoportja is.
A hagyományoknak megfelelően a rendezvény programjai mindkét nap a 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület díszlövésére indul.
A VI. Hon-Napon a Tolma Baranta Club tart bemutatót az ősi magyar harcművészetből, a lovasíjász hagyományokat a Brázik Törzs eleveníti fel. A végvári harcok egyik legszakavatottabb ismerője, Dr. Hidán Csaba régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa tart bemutatóval ötvözött előadást az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola közreműködésével.
Elfogadta a szervezők meghívását Ludvig Rezső aranyműves mester is, aki „Szkíta kincsek” címmel tart előadást. Gasztonyi Dániel mestersolymász mutatja meg madarait: sasokat, sólymokat, baglyokat, mesél szokásaikról, viselkedésükről. Közkívánatra idén is itt lesz a Fehér Táltos Dobcsoport lélekemelő előadással. A betyárvilágot, ezen belül a karikás ostor használatának művészetét Anka Gergő és Király András mutatja be. A Legio Brigetio segítségével ismerjük meg a római hagyományokat, katonai felszereléseket, harcmodort, vezényszavakat.
Idén először a HON-NAP szervezői úgy gondolták, hogy lehetőséget biztosítanak egy határon túli magyar település bemutatkozására. A rendezvény vendége Izsa lesz. A felvidéki település lakói bemutatják életüket, szokásaikat, ma is élő viseleteiket, hagyományaikat. A települést a Búzavirág népdalcsoport, a Gyöngyös Bokréta népdalkör, és az Első Felvidéki Lovas és Hagyományőrző Egyesület képviseli.
„Extrém” sport is helyet kap a kínálatban, vasárnap az agár fajtamentő Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány agárversenyét tekinthetik meg. A zenei programban mindenki találhat magának valót: az állandóságot közkívánatra az egyik legnépszerűbb magyar együttes a Bikini képviseli. Itt lesz a sokak által kedvelt Historica együttes, amely a magyar történelem eseményeit énekeli meg, modern kori hangzással vegyítve. Szombat este a színpadon Mr. Basary, Géczi Erika, Tóth Renáta. Ismerős nevek? A HON-NAP vendége az Örökség együttes.
A rockzene kedvelőinek sem kell más programot keresniük, fellép a Lord alapítójának új együttese a Vida Rock Band. A hazai színeket az észak-komáromi Kerecsen együttes képviseli.
Kikapcsolódásként, pihenésként idén is több kiállítást lehet megtekinteni. A rendezvény vendégtelepülése bemutatja méltán híres viseleteit Élő népviselet Izsán címmel. A hagyományok folytatásaként idén is itt lesz a Szőnyi Alkotókör képzőművészeti alkotásaival, Turi Zsolt és Gábor László: Komárom Retro 2. (múlt és jelen) helytörténeti kiállításával, Nagy László az egyedülálló faerezet festésével.
A rendező Endresz Csoport Endresz György életét és az óceánrepülését bemutató kiállítással jelentkezik. Először látják vendégül a makettek szerelmeseinek nagy örömére a Bolyai Makett Klub Egyesület, akik nem csak kiállítanak, hanem a helyszínen bemutatják a makett építés mesterfogásait.
A rendező Endresz Csoport fontosnak tartja, hogy a kultúrához történő hozzáférés anyagi helyzetétől függetlenül mindenki számára legyen lehetséges, ezért a támogatóknak köszönhetően a rendezvény szombaton és vasárnap a Csillag Erődbe 16.00 óráig belépők számára ingyenesen látogatható. A 16.00 óra utáni belépés 900 Ft.
A részletes program Eseménynaptárunkban ITT<<< található.
(A képek kattintással nagyíthatók!)
Felvidék.ma