46274
Arányi Lajos, a magyar kórbonctan megalapítójának komáromi emléktáblája

Szombaton, június hetedikén kitűnő hangulatú és nagyon hasznos konferenciára került sor Komáromban Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását címmel.

A Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság (SZMET) és a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) közös rendezésében megvalósult rendezvény pénteken este, június 6-án „előjátékkal”, a búcsi Babamúzeum látogatásával kezdődött.
A felvidéki népviseletes babák lenyűgözték a Kárpát-medencéből érkezett orvosokat, akik úgy vélekedtek, hogy ez a parányi múzeum percek alatt képet adott nemcsak a szlovákiai magyarok hagyományairól, hanem az összmagyarság kulturális kincseiről is. Talán már akkor eldőlt, hogy a másnapi előadások is -, valamennyi a magyar nemzet sorskérdéseit tárgyalta – ebben az összetartozást erősítő, jó hangulatban hangzanak majd el. És a sejtés valóra vált. Egymás után váltották egymást a nagy tetszéssel fogadott elmélkedések és elemzések. Korzenszky Richárd, a Tihanyi Apátság elöljárója a gyermekek neveléséről, Balczó András olimpiai és világbajnok öttusázó Istenhez való hűségéről, a Krisztus követő életvitel fontosságáról beszélt. Vetési László az erdélyi szórvány-oktatás sikereiről és kihívásairól, a felvidéki Belkovics Judit az anyanyelvi oktatásban kihasználható személyiség- erőforrásokról szólt, a kárpátaljai Cjapec Gabriella pedig arról értekezett, hogy mi az ára,ha a gyermek nem az anyanyelvén tanul? Az előadások sorát a délvidéki Joó Horti Lívia zárta, ő a vajdasági beiskolázási törekvéseket vizsgálta a gyakorlat és a lehetőségek függvényében. Volt a tanácskozásnak két bensőséges programpontja is – az egyik a kilencven évesen is kitűnő szellemi állapotban lévő Andrasofszky Barna születésnapi köszöntése volt – Andrasofszky úr a MET örökös, tiszteletbeli elnöke, a társaság alapítója.
A másik esemény Komárom tavaly elhunyt elmegyógyásza, a Bajnok István munkássága előtti tisztelgés volt – Bajnok István a SZMET sokéves elnökeként is működött. Egyéniségét, rendíthetetlen magyarságát és szakmai tudását szívében fogant portréban Tarics Péter idézte fel. ITT>>> olvashatják.
A résztvevők a konferencia kezdete előtt – már hagyományosan – megkoszorúzták Arányi Lajos emléktábláját. A kórbonctan magyar mesterére Kiss László orvostörténész emlékezett.
A MET képviseletében Gyurkovits Kálmán alelnök vett részt a tanácskozáson és mondott köszöntőt. A rendezvény sikerességét a hazai elnök, ifj. Bastrnák Ferenc és segítői alapozták meg.
Az ő önzetlen munkájuk szép eredményt hozott – erősödött a nemzeti összetartozás és jelentősen gyarapodtak a résztvevők ismeretei.
Óriási kár, hogy egy-egy ilyen, Kárpát-medencei szintű eseményről nem készül riportfilm vagy rádióműsor, mindnyájan meríthetnénk belőle.

Batta György, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46223″}