48929

Szeptember 28-án ünnepi istentisztelettel szentelték fel az Ipolysági Református Egyházközség új gyülekezeti központját. Az eseményen többek között jelen volt Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, valamint Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházügyi és civil társadalomért felelős államtitkára is.
A helyi gyülekezetnek ez idáig nem volt önálló temploma, az evangélikus gyülekezettel közösen használták az 1906-ban felszentelt evangélikus templomot. Ebből kifolyólag is nagy jelentőséggel bírt a vasárnapi ünnepség. „Az ipolysági református gyülekezet nagy álma valósul meg a mai napon. A történelem viharaiban sokat szenvedett gyülekezet megélhette az Istennek azt a csodáját, hogy egy csodálatos templomban dicsérheti az Urat” – mondta a Felvidék.ma-nak Izsmán Jónás lelkész.
„Ujjong bennem a lélek. Igazi templomszentelésen vehetünk ma részt. Az épület hirdeti Isten dicsőségét. Itt Ipolyságon történelem íródott. Egy s közös akarattal készült el a központ” – hangzott el Fazekas László püspök igehirdetésében. A püspök úr emellett kiemelte a központ építésének fontosságát a mai nehéz időszakban. Mint mondta, sajnos sok helyen fokozatosan csökken a gyülekezet létszáma, ugyanakkor egyre nagyobb problémákkal szembesülnek. Ezzel szemben az ipolysági közösség most szerveződik igazán.
A püspök hangsúlyozta: minden ilyen lépés segíti a nép magára találását, a megszentelt helyen keresi az Isten akaratát. Ahol akarat van, ott élet is van. „A komplexum nem más, mint az élet kőfalának az építése. Az ipolysági egyházközség új központja jött itt létre, mely nem csak a reformátusokat védelmezi, hanem a város minden lakóját” – szólt végezetül a püspök úr. Ezt követően megáldotta a gyülekezeti központot.
Izsmán Jónás református lelkész röviden ismertette a helyi gyülekezet történelmét. Mint jelezte, az ipolysági reformátusságot nem kímélték a történelem viharai. „Isten kegyelme tartotta meg ezt a nyájat. Az idők folyamán megpróbáltatott és megtartatott a gyülekezet” – fogalmazott a lelkész.
Oros Zoltán, a gyülekezet gondnoka a templomszentelő istentiszteleten felsorolta a központ létrejöttét támogató szervezetek nevét. Mint kifejtette, fontos volt a gyülekezeti központ megépítése, mivel az egyházközség regionális missziót is folytat a környező települések református híveinek a lelki szolgálatának ellátásával.
Fónagy Miklós, az ipolysági református gyülekezet váci testvérgyülekezetének nyugalmazott lelkipásztora köszöntőjében kitért a kapcsolatfelvétel fontosságára, továbbá a központ kezdeményesére nélkülözhetetlenségére.
Borsi Attila, a Vác-felsővárosi Református Egyházközség lelkipásztora is köszöntötte az ünnepség közönségét. Ajándékként egy 1608-as biblia fakszimile kiadását adományozta az ünneplő gyülekezetnek, melyet Szenci Molnár Albert fordított le magyarra.
Soltész Miklós államtitkár üzenetként fogalmazta meg a kereszténység megőrzésének fontosságát. „A Közép-Európában élő nemzetek kereszténységük lévén bizonyítják azt, meg tudjuk állítani az erkölcsi romlást. Ha az emberek összefognak, élő bástyaként megvédelmezik a jó értékeket. A hit bástyáját építették meg Ipolyságon, mely hosszú távon megtérül” – tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár végezetül felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Biztos és erős alapokon nyugszik az a közösség, mely templomszentelésre készül, bízik a jövő generációiban, melyek a későbbiekben is megtöltik a teret, hit és összetartozás alapján jött létre a most felszentelt létesítmény, áll a miniszterelnök levelében.
Az ünnepi istentisztelet keretei között három végzett református lelkészt is gyülekezési szolgálatra bocsátottak ki. Fazekas László püspök ünnepélyesen adta rá a szolgálati palástot Csobolyó Eszterre, Kalocsai Tamásra és Lőrincz Gáborra.
A Felvidék.ma tájékoztatása szerint az építkezés 2008-ban kezdődött, mindösszesen 60 000 korona kezdőösszeggel. A teljes építkezés több mint 160 000 eurót emésztett fel. A kezdeményezés támogatói közt megtalálható a magyarországi Emberi Erőforrás Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a német Gusztáv Adolf Segélyszolgálat, valamint holland alapítvány is. Emellett pályázati támogatások és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa anyagi támogatása is segítették a munkálatok befejezését. Az ipolysági gyülekezet áldozatos munkája szintén nem elenyésző volt az elmúlt közel egy évtizedben.
Az ünnepségen több százan vettek részt. Az ipolysági gyülekezet mellett a környező felvidéki és magyarországi református egyházközségek is képviselték magukat. Mindamellett a helyi evangélikus közösség vezetője, valamint Veresegyház alpolgármestere is jelen volt az eseményen. A vasárnap délután agapéval, szeretetvendégséggel ért végett.
További képek megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”48823″}