48547

Negyedik alkalommal rendezik meg a komáromi Európa udvarban a háromnapos „Kútfeszt” összművészeti fesztivált, melynek középpontjában ismét a színház és a zene áll, ami persze nem véletlen, hiszen a 2011-ben induló rendezvény megálmodói, Lakatos Róbert brácsaművész és Gál Tamás, színész-rendező.

A “IV. Kútfeszt” Rák Viki színésznő Mezei Mária: Szerelmeim című önálló sanzonestjével szeptember 12-én, 18.00-tól indul, amely egy zenés vallomás Mezei Mária színházi szerepeiről, szerelmeiről, háborús emlékeiről és titkolt szerelméről, Márai Sándorról. Az előadást a komáromi Matica Házban rendezik.
20.00-tól „Itt és most” címmel rendezett improvizációs estre pedig már a megszokott helyen, az Európa udvarban kerül sor. A szórakoztató műsorban a karvai színjátszó tábor résztvevői „párbajoznak” egymással. A színház után zene következik: a Parasztünnep zenekar ad koncertet, majd az Európa udvar jól ismert Borozójában táncházzal ér véget a fesztivál pénteki műsora, ahol a Ritka Magyar Folk Band muzsikája szól majd.
Másnap, 18.00-tól Gál Tamás rendezésében Faludy – Villon: Megáldva és leköpve című zenés-irodalmi összeállítást tekintheti meg a közönség, majd következik a magyarországi és felvidéki zenészekből álló Rév zenekar koncertje Lakatos Róberttel, a napot pedig nosztalgia buli zárja, melyen a Zsapka-Emmer duó zenél.
A fesztivál zárónapja családi napként szerepel a programban, a közönség a Debreceni Utca színház és a Csavar színház A nagyidai cigányok című produkcióját tekintheti meg az Európa udvarban. A program tehát ismét színes, már csak az időjáráson múlik, hogy megközelítsük a “tökéletest”.
Eseménynaptárunkban ITT>>> találják a rendezvényt.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41446″}