Tamáska Máté (*1976) szociográfus, műemlékvédő, főiskolai adjunktus, tudományos kutató mutatta be a kassai Rovás Akadémián a Kalligram kiadónál tavaly megjelent kötetét, melynek címe: Kassa-vidék településképei.
Személyes megjegyzéssel kezdte. A hallgatóság körében többen ismerik levéltáros és publicista édesapját, aki Kassán született és hároméves koráig itt lakott. Azóta is visszajár. „Ez számomra érzelmi támaszt jelent. Fiatal kutatóként nem mertem Kassának nekifogni, de egy falunak könnyebb.” Eredeti képzettségét tekintve szociológus. A műemlékvédelmen belül falusi településekkel foglalkozott. Maga a könyv több dolgozatból állt össze. Az építészeti doktorátusára támaszkodik.
Hogy is indul egy ilyen kutatás? Az első, ismerkedés a tájjal. Szakdolgozatát Csécsről írta. Kérdőíves szociológiai felmérést készített. Elsősorban arra volt kíváncsi, hogy egy nagyon dinamikusan fejlődő falunak, miért maradtak meg a műemléki részei. Nagyfaluvá fejlődött, a lakosság duplájára nőtt, később elszegényedett, az emberek elvándoroltak. Miért? A főutca településszerkezete megmaradt, hátul a fiatalok építkeztek az 50-es 60-as években, még hátrébb az unokák, egy kupacban. Így érdekes településszerkezet alakult ki. Egy újabb izgalmas váltás következett be. A 60-és, 70-es években építkezők megöregedtek, most távoznak az élők sorából, gyermekeik eladták a házakat, melyeket a Kassáról kiköltözők vásárolták meg. Érdekes kérdés, hogy ők mit kezdenek a házakkal. Néhány példán keresztül megfigyelhető, hogyan lehet egy parasztházat a mai igények szerint átalakítani úgy, hogy mégis az utcaképbe illeszkedjenek.
Második nekifutásként Mecenzéffel foglalkozott. Ez volt a doktori disszertációjának témája. Már a buszon megfogta, amint a jármű Kassán kívülre ért, az utasok nyelvet váltottak. Körülötte egyszer csak németül kezdtek beszélni. Ezzel a fajta németséggel eddig nem találkozott. Mecenzéf építészete a műemlékvédőket is megragadta. Hogy ez a település ne legyen egyedül, hozzá választotta – nem véletlenül – Tornát. Torna ugyanis szintén igényes épületegyüttessel rendelkezik. Mecenzéf műemlék-kisváros. Műemléképületei 30%-ot tesznek ki. Torna kastéllyal rendelkezik, ott mégsem érezzük ezt a hangulatot. A tornai műemlékek túl nagyok. Mecenzéfen nem nyúltak a műemlékállományhoz. Az építkezések is később a központot elkerülték. Mecenzéf legarchaikusabb része a főtértől kapaszkodik föl dél felé, annak ellenére, hogy a faházakat elbontották. Amit nem éreztek modernnek, az eltűnt. De e fölött létezett egy jó minőségű polgári építészet. Izgalmas kérdés, hogyan kapcsolódik egymáshoz a múlt és jelen, és ezt hogyan használja a 21 sz. Nincsen-e ebben valami szükségszerűség, mely az egyedi példákon túlmutat?
Hogyan zajlik egy ilyen felmérés? Milyen forrásokra támaszkodik? Az elsők a térképek. A kataszteri hivatalból, a levéltárból a 60-as, 70-es évek térképei szórványosan kerülnek elő. De a 19. sz.-i anyag szinte teljes. A 18-19. sz.-i katonai térképeket ki lehetett használni. Így nyomon követhető a települések szerkezeti változása. A második a házak, udvarképek összeírása. Minden egyes településnek minden utcáját le kell fotózni. Legalább ami a történeti magot illeti, azt teljesen. Szepsiben maradtak ki utcák. Gyalog igyekezett bejárni mindent, még a települések közötti utakat is. A táj kapcsolata a településsel akkor élhető át. Maga a megérkezés is fontos élmény. Ha körbe lehetett járni egy telepölést, akkor ezt megtette. A harmadik forrás az élő emlékezet. A legtöbb faluban sikerült idős magyar embert találni, de készített szlovákokkal is interjút. Félig-meddig rajzolgattak egymásnak. A részéről tapasztalt igyekezet nyomán megnyíltak előtte. A negyedik forráscsoport a statisztikák. Feldolgozta a foglalkozási, népesedési adatokat, birtokviszonyokat, beleértve a 2011-es népszámlálás adatait. Figyelembe vette a helytörténeti kiadványokat, amelyek folyamatosan jelentek meg. Ebben Anna Péter sokat segített. Ő hívta föl ezekre a figyelmét.
Kevésbé érdekelte a település története, őt az örökséghelyzetek érdekelték. Az, hogyan néznek ki ma. Nem próbálta rekonstruálni, hogyan nézett ki száz éve az utcakép. A fényképek nagy része a település központját rögzítette, de a fontos utcák nincsenek ábrázolva. A ma perspektívájából az egyes építészeti elemeknek megváltozik a jelentősége. A csécsi templom méretét tekintve eltűnik a falu közepén, viszont építése korában valószínűleg katedrálisként emelkedett ki környezetéből. Azt vizsgálta, mit jelent ma a település területén. Nem törekedett az épületek kronologikus sorrendben való bemutatására. A határt a 60-as éveknél húzta meg, amikor egy váltás zajlott le a falusi építészetben. Ekkor szűnt meg az organikus fejlődés. Ezzel nyilván leegyszerűsíti a képet, de így válik feldolgozhatóvá. Az épületek, a települések szövete a társadalmi folyamatokat fejezi ki. Amikor örökséghelyzetben kell egy utcaképet értékelni, akkor egy társadalomtörténész a munkásfaluvá válás folyamatát látja. Így visszafelé haladhatunk az időben. A települések alakulását Kassa közelsége befolyásolta. A kassai piacozás miatt, alápincézett házakat építettek. A 19. és 20. sz.-ban a piacozás raktározást igényelt. Ez „emelte meg” a házakat. Ez befolyásolta a háztípust.
A könyv címlapján Szepsi egyik utcája szerepel. Izgalmasan mutatja, hogyan rétegeződik a kép. Az utcában egykor kézművesek laktak. Középmódos státuszú településrészt alkotott. A Bodva mentén a premodern ipari övezet alakult ki. Csűr és malom. Minden ami vizet és helyet igényelt. Erre építették rá a lakótelepet. Az előtérben egy 20. sz.-i épület látható, melyet már a 21. sz. igényei szerint alakították át. A kép harmadik időolvasata, hogy az utca, amelyet mesterek lakták, ma a város szegénynegyede, jómódú cigánysor. Itt megint a településrész szociális státuszának átrendeződése követhető nyomon, amit a helyszínből kiolvashatunk.
Szepsi örökséghelyzete izgalmasan alakult. Hogyan maradhatott meg az a fő utca akkor, amikor a városka kisvárossá nőtte ki magát. Alá van pincézve, azért nem tüntették el, mert a tömbházakat nem lehetett pincékre építeni. De közrejátszhatott az is, hogy a gyors fejlesztés miatt nem volt idő és energia lebontani a régi részeket. A szőlőhegyeken a kertvárosi részt alakult ki. Kicsi a távolság a fő utca és a lakótelep között, így a település központjává tudott válni. A szerző Kiskassának nevezi Szepsit. Fő utcája vegyes funkciójúvá vált. Ha egy lakóépületet üzletté alakítanak át, akkor nagy üvegablakok kerülnek a homlokzatra. Ez műemlékvédelmi szempontokból konfliktusokat okoz.
A könyv három részre tagolódik. Kassa-vidék örökséghálózatának elméletét a szerző dolgozta ki, nem saját ötlete alapján. Utána a táj kapcsolatainak részleteire figyelt. Majd a település kiemelten fontos épületeinek összefüggésrendszerére. A templom, kastély, az udvarok örökséghelyzetére, a lakótelepek változására utal. Végül az örökségtípus szempontjai kerültek előtérbe. Viszont a végén olvasható településlexikon készült el elsőként, majd a tájkataszter és az összefoglaló tanulmány utoljára, mely az 556 oldalas kötet elején található.
A második rész a tájkataszteri rész, amely a mikrotájak leírását foglalja össze. A kötet csak a Bódva vízgyűjtő területét térképzete föl. Ezen a tájon a falvak településláncokat alkotnak, melyek a történelem okán egymáshoz tartoznak. A tájkatasztert hat kistáj alkotja. Végül a településlexikon minden településről egy leírást ad annak szerkezetéről, jellegzetes utcaképi elemeiről és látványelemeiről.
Kassa-vidék furcsa képződmény, melyre a határváltozások nyomták rá bélyegüket. Ez egy város-megye. Ahogy Tamáska nézte a statisztikai adatokat, a koradatokat, foglalkozást, ez a tájat övezetekre tagozta, mintha egy hatalmas város lenne. Mintha az egész vidék Kassa vonzáskörzetébe tartozna. A Nagyida környéki falvakban építkezési tilalom volt. E mögött munkás lakóövezet épült (Makranc, Csécs). Majd Szepsinél szerény ipari mikroövezet települt, Tornánál ennél kisebb. Szepsin túl már szegregáló rész keletkezett, mely a hegyek felé mutat. Jászómindszent bányásztelepülés volt, de ma már rekreációs övezetté alakult. Történelmileg pont fordítva alakult a helyzet. Északon alakultak a premodern központok, délen mezőgazdasági övezet. A 20. sz.-ban ez a határ délebbre vándorolt. Ezekben a falvakban az 1960-as évekre leállt a fejlődés, annak ellenére, hogy az 50-es években a legdinamikusabb növekedés volt tapasztalható. Az egyik napról a másikra megszűnt. A műemlékvédő örül, mert megmaradtak az egészséges utcaképek. Nagyidán ez nagyon jól megfigyelhető. Az 50-es években még parasztházak épültek, melyek már keveredtek az új igényekkel. Ekkor még szokás volt a tornácos hosszú házakat építeni, melyek a Kassához vezető úthálózathoz csatlakozott. Az észak-déli földutak megszűntek, eltünedeztek. A déli, csereháti részen a határ miatt átjárhatatlanná váltak ezek az utak. Ma egy nagy út fűzi fel a térséget. Egy leágazás Mecenzéf felé vezet. Erre a legyező alakra fűződik fel az egész térség. Így ezeknek az utaknak örökséghelyzete van. A gyorsforgalmi út fő célja a forgalom mozgatása. Elkerülik a településeket. Ide bevásárlóközpontok, benzinkutak települtek, melyek függetlenek a tájtól. A másodrangú utak bemennek a központba, amivel lelassítják a forgalmat, de kapcsolatban állnak a településszövettel. A harmadrangú utak a reliktumok. Már nem látjuk a padkákat, de az út menti gyümölcsfákat igen. Ezek a történeti utak. Az utaknak tehát megvan a történeti jelentőségük. Az úthálózat meghatározza a települést. Annak utcája meghosszabbításaként fut be. Valamikor orsó alakú főtér jellemezte a településeket, melyek aránylag homogén struktúrával rendelkeztek és nagyjából egyforma házakkal. A kastélyos kisvárosok jellemzője a központi tér, vagy kastély, mely szervezi a települést (Buzita, Nagyida, elsősorban Torna). Az uradalom sok cselédet igényelt, akik sok apró telket kaptak. Az ilyen szerkezetnek modernizációja problémás. A nagyon nagy társadalmi különbségek a házak típusában is megmutatkozik. Torna járási székhely lett, emiatt a hivatalnokréteg számára villasor épült. A következő típus a fejlődésben megrekedt falu. Ezt a csoportot a 19. sz.-i kapitazóládásból kimaradt települések jelentik. Ezek közé Ájfalucska és Debrőd tartozik. Ezeket szépnek tartják, mert a régies házaik megmaradtak. Ezzel szemben állnak az urbanizált falvak, amelyek a gabonatermelő vidék déli részein állnak. A gyümölcs-zöldség termelő vidékek Kassától északnyugatra fekszenek. Ez egymástól különböző háztípust eredményezett. Csécs környékén nagy krumplis házak épültek. Az L-alaprajzú épületek gabonatárolás számára épültek. A dombvidéken emeletes típusú házak készültek. A modernizáció erre települt rá. A fejlődésben megrekedt falu rekreációs övezetté alakult (Debrőd, Ájfalucska), melyre a szegregáció jellemző. Ezeket elemezni kell. A következő típust a megkettőzött települések jelentik. A 60-es évektől kezdődően ezekhez minimálisan nyúltak hozzá. Ez alatt a 60-as évek előtt az épületállomány 20%-át jelenti ami már minimális. Felsőmecenzéfen ez az arány 50% fölött van. Kassa-vidék nagy átépítéseken esett át. Csécs is ilyen megkettőzött település, aminek következménye jó állapotban meglévő településközpont. Ezek viszonylag jómódú települések, ahol a házak modernizációja zajlik, nem mindig a történeti hagyományokhoz igazodva. Hogy korrektül fogalmazzak – mondta az előadó. – Az átépülő települések jól fejlődtek, akár a Cserehát munkásfalvai. Buzitának volt lehetősége, volt munkaalkalom, így volt igény az építkezésre. Ezeket a a falvakat fejleszteni lehetett, ami az utcaképen megmutatkozik. Ez attól függött, hogy mikor indult meg a fejlődés. Van ahol 1945 előtt, másutt 1971-ben, van ahol 2000 után, mint a régi Baskán. 1920-ban megrekedt a fejlődés, így sokszor a régies településszerkezet megmaradt (Áőjfalucska, Debrőd), vagy valamilyen oknál fogva azt megállították, mint Nagyidán. Így egy jellegzetes korszak településképe őrződött meg, amire a műemlékvédelem koncentrál. Ez azonban sok szociális kérdést vet föl, mert elszegényedett településrészről van szó. A negyedik típus bármelyiknél előfordulhat. A település központjában templom, vagy kastély állt (Buzita, Idabukóc), ami teljesen új szövetet alapít.
Az előadó ezen a ponton befejezte kutatásainak bemutatását, habár biztosította hallgatóságát, reggelig tudná folytatni. Ezután beszélgetés következett. Tamáska ennek kapcsán kifejtette, az építőanyag-váltás délről északra, illetve a vasút mentén haladt. Ennek érdekessége, hogy a mecenzéfiek esetében a fából épített házat a városias, boltozatos háztípus váltotta föl, melyet a zárt kapuk jellemeztek, miközben az utcai szobát megtartották ugyanúgy, mint az épület középén a nagy helyiségét is. Ezt a fajta mecenzéfi házat Jászón is látni lehet. Néhol egymásra raktak két házat a telekszükség miatt. Nem volt hely, a kishatárú településeken. A zöldséges kertből nem szívesen vettek volna el területeket. Kassa közelsége miatt könnyű volt mesterembert kapni.
Egy kérdés a települések képére kérdezett rá, melyek mára teljesen széttöredeztek, mert nem volt településtervezés. A helyi innovációt kívülről kezdeményezték, de ha nem áll mellé a helyi elit a közérdek nevében, akkor nem sikerült volna az értékek megóvása. Ellenkező esetben következik be a nagy beavatkozás, mely átvágja az utcarendszert és rácsszerkezetet alakít ki. Szigorúan magyarországi szemmel nézve, Szlovákiában a település egybemaradása feltűnő. Megmaradt a határ a beépített terület és a természet között.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma