50369

A Csemadok megalakulása 65.évfordulója alkalmából a kulturális szervezet dunaszerdahelyi területi választmánya november 29-én, Sárosfán tartotta ünnepi ülését.

A rendezvény a helyi kultúrház előtt álló kopjafánál kezdődött, ahol Botló Judit Csemadok-tag szavalata után Földváry Terézia, a község újraválasztott polgármester asszonya, a Csemadok TV alelnöke köszöntötte a jelenlevőket.
A rendezvény a művelődési otthonban folytatódott, ahol a sárosfai kisiskolások műsorát tekintették meg az alapszervezetek küldöttei és a megjelent vendégek. Köztük ott volt Nagy László, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének tanácsosa, Bárdos Gyula a Csemadok országos elnöke, Jégh Izabella, a Csemadok pozsonyi elnöke és Bárdos Gábor, megyei képviselő, Somorja polgármestere.
A szervezők tisztelettel köszöntötték a SZMPSZ TV járási küldöttségének tagjait, a Cserkészszövetséget, Bauer Edit korábbi EP-képviselőt, valamint a Csemadok Életműdíjának járási tulajdonosait: Bauer Győzőt, Kovács Lászlót és Héger Károlyt.
A Csemadok TV elnöke, Sátor Zoltán ünnepi beszédében méltatta a 65 évvel ezelőtti alapítók példaértékű törekvését és együttműködését a pedagógusszövetség és a szülői szövetség járási szerveivel a régió magyar iskoláinak és a magyar kultúra megtartása érdekében.
Az ünnepi beszédet követően Sátor Zoltán és Bárdos Gyula 42 személynek adott át elismerő oklevelet, valamint Varga László – a jubileumi év kapcsán megjelent – „65 évvel ezelőtt történt” című könyvét.
A Csemadok Dunaszerdahelyi TV és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet díszoklevelét Bárdos Gábor, Bauer Győző, Héger Károly és Kovács László vehette át.
Az ünnepi műsorban fellépett: a nagyabonyi citera zenekar, Vida Gergely, Fodor Bianka és Sátor Veronika. A vendégek közül Nagy László tanácsos Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége nevében, Bárdos Gyula a Csemadok országos szerveinek nevében köszöntötte a jelenlevőket. Bárdos kitért a Csemadok időszerű feladataira, megköszönte az egykori és mai Csemadok tagok, alapszervezetek munkáját, és arra biztatta a jelenlevőket, őrizzék meg azt a lángot, amit 65 évvel ezelőtt meggyújtottak az egykori Nagymegyeri, Dunaszerdahelyi és Somorjai járások területén.
Az ünnepi rendezvény nemzeti imánk eléneklésével fejeződött be. Ezt követően Varga László megnyitotta a Csemadok Dunaszerdahelyi TV történetét bemutató „65 éve történt” című vándorkiállítást, majd állófogadásra került sor.

Tekintse meg Képgalériánkat ITT>>.
Varga László/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49518,50349,49591,49558″}