51160

Az év első Firesz – Duna Mente vezetőségi gyűlésén megvitatták a gyülekezet-orientált új stratégia részleteit, a holland HOE alapítvány által kezdeményezett két projektet, megválasztották az év egyes alkalmainak a felelőseit.

Új stratégia, mindennapok

A legutóbbi, november 29-ei kibővített vezetőségi megbeszélés alapján – ahol egy új projektet fogadott el a vezetőség – a 2015-ös évtől egy még inkább gyülekezetorientált, a gyülekezeti ifiket segítő programot indítunk, melynek előkészületei jelenleg is zajlanak. A projekt lényege, hogy egy olyan anyagot dolgozzanak ki – a folyamatba lelkészeket és gyülekezeti ifjúsági vezetőket is bevonva –, melynek segítségével a helyi ifik működése előremozdulhatna.
Minden héten egy alkalom, melyben téma, játékok, énekek, közösségi élmény is be lenne iktatva. Ennek érdekében a közelmúltban egyeztetések zajlottak a pozsonyi és a komáromi esperesekkel, valamint lelkészekkel.
A közeljövőben még néhány kisebb előkészítő csoportot hívnak össze. Március 20–21. között egy „alapozó” napot tartanak, ahová a (leendő) gyülekezeti ifi vezetőket várják, ahol az egész projektet ismertetik, és „belekóstolnak” a módszerbe, hogy hogy is nézhetne ki egy-egy alkalom. A projekt csak akkor fog jól működni, ha mindenki, akinek fontosak a fiatalok, hozzáteszi a saját részét – állapították meg a gyűlésen. Ezért arra buzdítanak minden Firesz-munkatársat, hogy gondolkozzon el azon, melyik gyülekezetben tudná kamatoztatni tudását.  A projekttel kapcsolatosan még év közben kiadnak egy ismertető szórólapot. A kidolgozott anyag online lesz elérhető.

Az ülésen hosszabban tárgyaltak a jelenlegi anyagi helyzetről. Sajnos veszélybe kerül az egyik főállású munkatárs, Gyurcsis Júlia állásának a finanszírozása, ugyanis nagyon kevés a rendszeres havi önkéntes adakozó, és ahhoz, hogy továbbra is tudják fizetni a munkabért, havonta legalább 500 euró bevételnek kell lennie. Mivel az ő munkaköre fontos, a vezetőség úgy döntött, hogy megpróbálja megszólítani azokat, akik fontosnak tartják az ifjúsági missziót, és vállalnák, hogy akár csak egy évig is, de havi rendszerességgel tetszőleges összeggel támogatnák a munkájukat.

Jövőbeni alkalmak felelősei
Firesz – Duna Mente éves alkalmainak nagy részét sikerült elosztani az egyes felelősök között a következőképpen:
MEKDSZ Téli tábor – Bugyi Ágnes
Munkatársi nap – Gyurcsis Júlia
„Alapozó” alkalmak – Süll Tamás
Cursillo – Bugyi Ágnes
Lélegzetvétel – Chrén Veronika és Császár Krisztina
Tinitábor – Édes Zoltán
Imaéjjel/Virrasztás – Kelemen Sándor
Őszi tinihétvége – Süll Tamás

Ezen túl még a tavaszi tinihétvége, a BalatonNET, a Ki-Belépő programokra keresik a felelősöket. Az őszi és a téli alkalmakat még a későbbiekben egyeztetik.

A vezetőségről
A szervezet vezetősége nagyon fontosnak tartja, hogy megválasztott vezetőként kellő példával – a tagok előtt – elöljárjanak, ezért igyekeznek egyeztetni, milyen elvekhez tartsák magunkat. Igyekeznek nem csak informálni a fiatalokat a tevékenységekről, hanem személyesen is érdeklődni egyes tagok iránt, segítségül is jelen lenni. Amit vállalnak, abban számonkérhetőek és kimutathatóak akarnak lenni.
Az ez évi első megbeszélést január 9-én tartották Komáromban. A legközelebbi vezetőségi megbeszélést február 20-án tartják, előreláthatóan Alistálon.
Az alkalmat imaközösséggel zárták.

firesz.sk nyomán Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51115,50778,47864,43963″}