51972

Jókai Mór születésének 190. évfordulójának évében 9. alkalommal adták át Komáromban a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány által alapított Jókai-díjat.
A díszoklevelet és Jókai Mór kezének gipszmásolatát idén a kolozsvári Böjthe Pál vehette át.

A Duna Menti Múzeum dísztermében telt ház előtt került sor az ünnepélyes díjátadóra, ahol színvonalas program kíséretében adták át a legújabb pályázat győztesének járó díjakat.

Keszegh Margit, a Jókai Egyesület elnöke üdvözlő beszédében elmondta, hogy ezzel a rendezvénnyel az egyesület által meghirdetett Jókai Mór Emlékév keretén belül Komárom szülötte, a regényíró, a politikus, az írófejedelem, a nagy mesemondó Jókai Mór előtt tisztelegnek. „Jókai büszke volt városára és a szülőváros, Komárom büszke Jókaira és híven őrzi emlékét”- mondta.
Megemlékezett a díjalapítás ötletét adókról: Szénássy Árpádról és Végh Józsefről, a Magyar Kultúra Lovagjairól is. „ A 2005-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Szénássy Árpád előtt is tisztelgünk ezen a mai napon, valamint köszönet Végh Józsefnek, hiszen gyűjteményének köszönhetően a díj tárgyiasult formája Jókai kezének márványból elkészített, arannyal bevont másolata, melyet még Jókai Mór életében Donáth Gyula szobrászművész készített.
Az erről készült másolat Miskédi György, műköves mester munkája- foglalta össze Keszegh Margit. Ezt követően elmondta, hogy a díjnak az elmúlt években volt már magyarországi, szlovéniai, felvidéki, de még komáromi nyertese is. Idén első alkalommal egy erdélyi pályázó érdemelte ki az elismerést. Böjthe Pál, kolozsvári állatorvos A kiegyezés és századforduló kora Jókai írásaiban című pályamunkáját 7 pályázó közül ítélték a legjobbnak.

Nick Ferenc, a budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja, a díjátadó ünnepségen elmondta, hogy egy évvel ezelőtt, 2014. február 22-én hirdették meg az idei Jókai-díjat. A megadott határidőig 7 pályamű érkezett be, melyek közül a bíráló bizottság már hagyományosan a magyar kultúra napján, Budapesten, kiválasztotta a legjobbnak talált alkotást és döntés született az oklevelek odaítéléséről. A bírálóbizottság újvidéki, norvégiai, magyarországi tagjai között vannak felvidékiek is: Kustyán Ilona és Tarics Péter személyében.

Kustyán Ilona, mint a bíráló bizottság egyik tagja rövid elemzésében kiemelte, hogy a 2015. évi pályázatra beküldött pályaművek örvendetes módon hozzájárulnak a Jókai-életmű teljesebb és sokoldalúbb megismeréséhez. Némelyik pályamű figyelemre méltó pozitívuma, hogy a legújabb elemzési módszerek és formák révén közelítenek egy-egy Jókai mű elemzéséhez. A beérkezett pályaművek műfajaikat tekintve is különfélék: volt köztük esszé, értekezés, fejtegetés, tanulmány és a fikciót is beépítő elbeszélés-jellegű írások. A bíráló bizottság egyöntetű véleménye, hogy a díjnyertes pályamű tartalmilag-szerkezetileg nagyon igényes, tudományos szintű tanulmány. Fő témája az adott időszak magyar sajtóban megjelent Jókai -írások elemző értékelésére, párhuzamba állítva azokat a politikai törekvésekkel.

Böjthe Pál elemzésében tényszerűen mutatja be az író világképét, politikai gondolkodását, elveit.
A részletes műelemzéseket követően Tárkányi Imre, a Magyar Kultúra Lovagja, kihirdette a Jókai-díj 2016-os évfolyamának témáját: Jókai emlékhelyek és kialakításuk történeti háttere címmel. Hangsúlyozta, hogy a pályázat célja Jókai Mór emlékének ápolása, az író életművének kutatása és népszerűsítése, a Kárpát-medencében élő, anyaországbeli és határon túli magyarok között. Ezért várják a pályázatokat, biztatják a szerzőket: indulhat a nemes vetélkedés!

A díjátadón készült felvételeket ITT > megtekinthetik.
Szalai Erika, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51889,46215,44255,44138,39674,38021,34457,27144,12034″}