Menyhárt József az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke Nyárasdon tartott megemlékezésen mondta el ünnepi köszöntőjét. Az alábbiakban teljes egészében közöljük a beszédet.
Tisztelet Hölgyeim és Uraim! Kedves ünneplő és emlékező Nyárasdiak!
Nagy tisztelettel köszöntöm mindannyiukat március idusán, amikor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékének tisztelgünk. 167 év telt el azóta, hogy történelmünk egyik legfelemelőbb pillanatát, óráit, napjait élte át a pesti ifjúság idealizmusa, mely győzedelmeskedett a mindig lehúzó kishitűséggel szemben.
Persze ez a később történtek ismeretében túlzottan sommás kijelentésnek is tűnhet: hiszen nem csak fényes szabadságharc volt, hanem volt súlyos katonai vereség, megadás, megtorlás, volt rémuralom és néma ellenállás is. Mégis állítható, hogy az önkényuralom bástyái ekkor kezdtek leomlani.
A reformkorban nagyot fejlődött Magyarország: a masszívnak látszó, vastag falak hajszálrepeséseit ugyan feszegette a történelmi idő, de még a legnagyobbak – talán maga Kossuth és Széchenyi – sem hitték, hogy megdönthető az akkori Magyarországot bénító és korlátozó rendszer.
Miért ünnepeljük évről évre azt a bizonyos, 167 évvel ezelőtti márciust? Miért soroljuk fel a régen holt hősök neveit? Azért, mert a szabadságharc történelmünk egyik legtisztább és legbátrabb pillanata volt… Mert ott és akkor mindenki megértette, hogy eljött a bátor összefogás ideje… Most, vagy soha!
És erre a bátorságra ma is szükség van: bár nekünk már nem kell fegyvert ragadnunk, fényes kardokra esküdnünk. Elég, ha ott tesszük a dolgunkat, ahová a Teremtő állított minket: emberként, magyarként.
Mert mi haszna van a 167 évvel ezelőtti fényes és véres önfeláldozásnak, ha mi utódok könnyed hanyagsággal prédáljuk szét eleink ránk testált kincsét: egy nemzet összetartozását, nyelvét, hagyományait és kultúráját. Nem alázzuk-e vajon porig Kossuth, Széchenyi, Petőfi, Jókai, a márciusi ifjak vagy az aradi tizenhármak áldozatát hétköznapi gyávaságainkkal és megalkuvásainkkal?
Mert ugyan minek küzdöttek ők közös nyelvért, hazáért, összefogásért, ha mi utódok önként (és dalolva) váltjuk nyelvünk, adjuk fel hazánk, tagadjuk meg egymást?
Mert a haza, a nyelv és az összefogás mi vagyunk: 1848–49 gyümölcse is mi vagyunk, és mi vagyunk a szabadságharc halott hőseinek a beteljesedés: hogy volt értelme a küzdelmüknek és volt értelme a haláluknak.
1848 a választásra tanít: tűrni vagy tenni? Mert tűrhetjük e vajon, hogy a falvainkban és városainkban, melyek temetőiben nagyapáink, dédapáink csontjai porlanak, idegennek nézzenek? Tűrhetjük-e vajon, hogy anyanyelvünk miatt megbélyegezzenek, használata miatt megverjenek bennünket? Tűrhetjük-e vajon, hogy abban az országban, melynek adófizető polgárai vagyunk, bennünket másodrendűnek tartsanak?
Barátaim! 167 év óta ugyanaz a kérdés: RABOK legyünk, vagy SZABADOK! A lehetőség még mindig adott: válasszatok! Nem vagyunk idegenek és nem vagyunk betelepültek: mi itthon vagyunk, mi itt az anyanyelvünket beszéljük, mi itt élni akarunk:nevelni gyermekeinket, munkával megélni mindennapjainkat, tisztelni másokat, megtartani nyelvünket és hagyományainkat. És talán, ha elengednénk egymás torkát, meg tudnánk fogni egymás kezét!
Ez ’48 üzenete. Ez a kivívott szabadság üzenete.
És ez a szabadság kegyelem, és ez a szabadság nem örökkévaló. Nap-nap után, újra meg újra meg kell küzdeni érte.
És ezért a szabadságért – Márai szavaival – égni is kell.
„Mint a máglyán, úgy kell égni. Mint aki tudja, hogy valamiért égetik el, s nem tehet, nem is akar tenni semmit ez ellen. Nem elég megismerni az igazságot, nem elég megszövegezni, nem elég bátran kimondani: égni is kell érette, elégni, az élet anyagát, a test szövetét is odadobni a lángoknak, melyek egyszerre perzselnek kívülről és belülről. Ezt a máglyát, melyre végül is oda kell állni minden embernek, aki az igazat akarja, ketten rakják: a hóhér és az áldozat. Nem lehet a végén megegyezni. Minden gyakorlat, tapasztalás, óvatosság hiábavaló. Nem segít semmi, a végén el kell égni, ha azt akarod, hogy valami megmaradjon abból, ami életed értelme volt.”
Kívánom, hogy ez a küzdelem sikert hozzon a felvidéki magyarságnak, nemzetünknek, Önöknek és minden igaz, nyárasdi embernek!
Vezessen bennünket 1848–49 szelleme és példája! Köszönöm, hogy meghallgattak!
Felvidék.ma
