55184

Elkezdődtek a munkálatok a lévai köztemetőben, a  nagysallói csata emlékművén. A Lévai Magyar Asszonyok Ligája kezdeményezte közadakozásnak köszönhetően július 20-án elkezdték a munkálatok első fázisát, az obeliszk talapzatának feltárását és stabilizálását.

„Járási szintű adománygyűjtést kezdtünk a nyár elején. A befolyt adományoknak köszönhetően a szakemberek feltárták az emlékmű rossz állapotban lévő talapzatát. A feltárt alapzat állapota is bizonyítja, hogy az utolsó pillanatban láttunk hozzá az obeliszk megmentéséhez. A tervek szerint két fázisban újítjuk fel a lévai magyarság fontos szimbólumát” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kosztolányi Magdolna, a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának elnöke. Mint mondta: az obeliszk lépcsőzetének elbontásával hozzáfértek az emlékmű alapzatához. A terméskőből készült alapzat igen instabil állapotban volt. A felújítás első fázisában ezt az alapot erősítették meg, s egyben ez volt a legfontosabb lépés a műemlék megvédése érdekében. Az alap szakszerű megerősítését követően a műkőből lévő lépcsőzetet is lecserélik.

„Riolitból készült az obeliszk a lépcsőzettel és a kerítésként szolgáló kőoszlopokkal együtt. A lépcsőzet pótlására már megrendeltük a riolit kőtömböket. Erre  rendelkezésünkre áll az anyagi forrás. A legfontosabb célunkat már elértük, megmentettük az emlékművet” – fogalmazott. Hozzátette, az eddigi munkálatok mintegy 2 500 euróba kerültek. Ám az obeliszk letisztítása és konzerválása még hátra van – jegyezte meg Kosztolányi Magdolna.

A rekonstrukció második szakaszában történne meg az emlékmű sarkain álló kőoszlopok felújítása. Pótolni kell a hiányzó díszítőelemeket.  Az obeliszk letisztítására, a sérült részek pótlására szintén a második szakaszban kerülne sor.  Mindez körülbelül 1 500 eurót igényel. A liga elnöknője jelezte: „továbbra is várjuk az adakozók jelentkezését, eddig nyolcvanöt családtól kaptunk adományokat. Nagyon örülnénk, ha a tél beállta előtt befejezhetnénk a munkálatok második ütemét is.”

A munkálatokat Papp Zsolt, lévai magyar építészmérnök felügyeli. A szakemberek Miroslav Janšto restaurátor útmutatása alapján végzik  a felújítást. A tervek szerint augusztus elején fedik le a riolit kőtömbből álló lépcsőzettel a megerősített talapzatot. Ezzel lezárul a veszélyeztetett emlékmű helyreállításának legfontosabb fázisa.

Kosztolányi Magdolna a jövőbeli tervekkel kapcsolatban megjegyezte: a munkálatok végeztével ünnepélyes keretek között szeretnék újraavatni az emlékművet. Hozzáfűzte, kísérőprogramként helytörténeti előadást is szerveznek, mely a nagysallói csata emlékművének sorsát mutatja be.

A kezdeményezők továbbra is várják az adományokat. A járáson belül az adományozók az alábbi számlaszámra küldhetik az adományaikat:  16326240/5200 OTP Bank. A járáson kívül élő adományozók a szervezet 16302185/5200 OTP Bank számlaszámán keresztül támogathatják a kezdeményezést.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: RT
{iarelatednews articleid=”54715″}
Új betonalap erre jön a riolitből készített lépcsőzetA terméskőből álló alapzat a megerősítés előttA megerősített alapzat