56241

Színesre vasalva címmel nyílt meg Czibulya Lívia tárlata az Ipolysági Városi Könyvtár mellett működő Ipoly Galériában. A szeptember 18-án megnyíló kiállítás egyedi, enkausztika technikával megálmodott alkotásokat vonultat fel.

Mint a megnyitón elhangzott: Czibulya Líviának, az Ipolysági Művészeti Alapiskola képzőművészeti tanszaka vezető pedagógusának ez volt az első önálló tárlata. Ugyanakkor műveit csoportos kiállítások keretén belül már korábban is megtekinthették az érdeklődők.

Az alkotót egykori növendéke, Antal Gábor grafikusművész mutatta be. Felvázolta  a különleges technika lényegét:  a méhviaszt az alkotás során, mint kötőanyagot melegen használják, olvasztás által válik műalkotássá. „A jelen alkotások mesélnek a létrehozó személyiségéről. Ipolyságon úttörő a jelen kiállítás, mivel minden bemutatott mű méhviaszolvasztással készült” – fogalmazott  megnyitó beszédében. 

„Mindig is kerestem az érdekes, sajátos kifejezési technikát a képzőművészetben. Pár évvel ezelőtt egy kirándulás során ismerkedtem meg az enkausztikával. Azóta több kisebb művet is elkészítettem. Jelen kiállításom törzsanyaga idén nyáron született meg” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Czibulya Lívia. Hozzátette, a különböző színű méhviaszt vasalóval hevíti fel, ezzel viszi fel a speciális papírfelületre. Az alkotás folyamata nehezen kiszámítható, gyakorta a véletlenszerűség hozza ki a csodás ábrákat. Egyedi és megismételhetetlen alkotások születnek e technika által.    

A kiállítás anyagát az egykori tanítvány Antal Gábor nagy műgonddal és szakértelemmel állította össze. A színes tájképek, életképek a természet és az alkotó belső megélését ábrázolják. Az önvallomásszerű képeken a változatos kedélyállapot tükröződik. A mesebeli metropolist ábrázoló három alkotás komor hangvételű, sötét színvilág jellemzi.  A tárlat anyagába virágcsendélet is bekerült,  örömtelien hangulatos alkotás. A kiállításon fellelhetők a Hála keresztje című képek, melyek súlyos emberi érzékeset fejeznek ki. Mindamellett gótikus katedrálisok is megjelenek a galéria falain.

A kiállításmegnyitót Turczi Ákos és Kázmér László zenei fellépése tette meghitté. A színekbe vasalt csodák november végéig láthatóak az Ipoly Galériában. 

További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”36760,48423,35616″}