56939

A Pozsonyi Casino nyújtott a Felvidéken helyszínt annak az emlékkiállításnak, amely Szász Endre születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából került megrendezésre az alkotó özvegyének, Szászné Hajdu Katalinnak a válogatásában és jelenlétében.

Azok a művészetkedvelők, akik nem voltak jelen a megnyitón, megnézhetik még a Pozsonyi Magyar Galéria és a Pozsonyi Casino közös rendezésében a valóban értékálló, mívesen kidolgozott, értékes alkotásokat a Pozsonyi Casino (Klarissza utca 7) fogadó termeiben – a kedd és csütörtök délutáni, tartalmas és figyelmet érdemlő rendezvényei alkalmával – október végéig.

Mivel a hónap elején nyíló jeles kiállítás megnyitója előtt portálunkon egy resume erejével beszámoltam Szász Endre életútjának egyes állomásairól, ez alkalommal hadd vázoljam megnyitó beszédem utáni családias, ám valóban tartalmas beszélgetést a festő özvegyével, mely az asztalfőn ülők, és a tárlatlátogatók kérdései alapján kerekedett érdekessé, egésszé.

A beszélgetést indító első kérdésre, miként, s milyen körülmények között ismerkedett meg Szász Endrével, az özvegy így válaszolt:

-A nyolcvanas években Endre a Hollóházy Porcelángyárnak dolgozott, porcelánfestményeinek és grafikáinak a tervezetei a világ minden táján a mai napig fellelhetők. Mivel később Endre megalapította a manufaktúra grafikai stúdióját, így képzőművész létemre én is jelentkeztem. Felvettek. Először egy munkakapcsolat alakult ki közöttünk, majd azt éreztük, mindig jobban értjük egymás művészi, baráti énjét. Endre ezekben az időkben már gyakran járt haza Amerikából. Egy ideig Sopronban éltünk, majd Endre egy régi kastélyt vett Várdán, s ezt már együtt alakítottuk át.

Katalinnak elmondtam: Szász Endre pályafutását, munkásságát a hatvanas évek végétől kísértem figyelemmel, s azt tapasztaltam, hogy sokan, még a szakmabeliek köreiből is azt állítják, hogy ő az amerikai ottléte idején vált világhírűvé. Én ezt nem így látom.

– Valóban így igaz – válaszolt Szászné. Leghíresebb illusztrált könyvei már a hatvanas évek közepétől bejárták a világot, a későbbi években mind több és több ország jelentette meg különböző nyelveken ezeket a Szász-grafikákkal illusztrált remekműveket. Élete végéig büszke volt erre az időszakra, számos kitüntetésben részesítették. A gazdag Amerika viszont a hetvenes években szinte ontotta a sztárokat, ahol pénzben is képesek voltak úgymond mérni a mást, az újat, az érdekeset. Endre a különleges, általa kikísérletezett technikákkal alkotott festményeivel robbant be az itteni művészeti elit soraiba, s San Francisko-val, New York-kal kezdve Tokión á egészen Alaszkáig, vagyis a világ legkülönbözőbb pontjain a mai napig is megtalálhatók a galériákban és a gyűjtőknél Szász-képek. Illusztrált könyvei szintén megtalálhatók a földkerekség leghíresebb könyvgyűjteményeiben.

Ennek ellenére Szász Endre mindig is a földön maradt, közvetlensége, modora, az erdélyi ember közvetlenségének a habitusa bizony megmaradt. Amikor Hollóházán személyesen is találkoztam vele, a közvetlensége volt az, ami megfogott. Soha nem felejtem el, amikor megkérdezte tőlem, s fotóriporter kollégámtól, honnan jöttek? Odaátról – mutattunk a határ felé, amire ő, erdélyi révén, így reagált. A Felvidékről jöttetek? Na, akkor tegeződjünk, én Bandi vagyok. (Zárójelben mondom el ezt a kedves olvasónak, mivel ez nem volt a beszélgetés része, hogy annak idején, az „átkosban” apámtól, aki katonaként ott volt Erdély visszafoglalásánál, hallottam számtalanszor ezt a minden magyar szívet melengető, szép csengésű Felvidék és Erdély megnevezést).

– Igen, – reagált megjegyzésemre az özvegy – én ezt például Várdán szinte naponta tapasztalhattam. Akkor, amikor felújítottuk és berendeztük a kastélyt, több száz fát kiültettünk, rengeteg egyszerű, helyi lakossal találkozott Endre, leült velük a padra beszélgetni, mindenkit emberszámba vett. Úgy, mintha tegnap jött volna át –mint annak idején – titokban, egyszerű halandóként a román-magyar határon. A községben élete végéig mindenki tisztelte, szerette őt. Persze volt neki egy másik énje is, amikor korábban, a pesti éjszakákban szinte mutatta a pompát, a gazdagságot, a művészélettel járó bohémságot. Ez persze azoknak a többnyire rendszerhű, az őt figyelő, lusztráló ellenségeinek szólt, akik képtelenek voltak elviselni tehetségét, sikereit.

Institoris Sándor, a Pozsonyi Casino programfelelőse, akivel együtt szerveztük a tárlatot, a beszélgetés folyamán megkérdezte Katalintól, vajon látogatható –e a somogyi hegyek között megbúvó kastély, s ha igen, akkor a Pozsonyi Casino tagjai és más érdeklődők tavasszal egy kétnapos kirándulás keretében ellátogatnának Várdára.

– Persze, nagyon szívesen fogadjuk önöket. Ugyanis a Szász Endre örökségét ápoló baráti társaság szervezésében működtetjük a kastélyt, ahol megismerkedhetnek Szász Endre utolsó lakhelyével, alkotásaival, s azzal a hatalmas parkkal, amelyet Endre annyira szeretett.

Azt már én teszem hozzá, hogy az alkotó özvegyét elkísérte Pozsonyba barátnője, a Fonyódon élő Bálint Zsuzsa is, aki közösségszervezéssel, jótékonysági programok szervezésével is foglalkozik, s aki megemlítette, hogy a kastély látogatói számára a Balaton-parton tudnak szállást, programot biztosítani.

A hangulatos beszélgetés folyamán sok mindenről szó esett, például arról is, hogy 1974-ben a Fehér Ház is rendelt Szász Endrétől egy monumentális alkotást abban a témában, hogy véget vetnek a vietnami háborúnak, a katonák hazatérhetnek, s a napalm sem éget többé gyereket, asszonyt, katonát. Az alkotó a rendelést azzal fogadta el, hogy nem a Fehér Ház, s akkor regnáló Nixon elnök ajánlása mentén, hanem a saját művészi fantáziáján keresztül alkotja meg a képet. Így is történt, a művet – nagy-nagy megelégedés közepette – elfogadták.

Hogy a kép teljes legyen, az alábbiakban megnyitóbeszédem néhány olyan részletét idézem, melyek közelebb hozhatnak mindannyiunkat Szász Endre életútjának megismeréséhez.

Szász Endre művészi pályájának taglalásakor nem lehet elkerülni születési, származási helyét, Erdélyt. Apja orvos volt, anyai ágról a hagyományos mesterségek környezete, a tájszeretet, a kézügyesség, a szívósság, a mívesség volt az a génjeiben örökölt kincs, amit az alkotó magával hozott Budapestre, egy olyan világ közepébe, amely egyben a lehetőségek kavalkádja mellett tengernyi furcsaságokat is jelentett a bontakozó tehetségű alkotó életében. A főiskolát két év után otthagyta, s habár Szőnyi Istvánra mindig is szeretettel emlékezett, képtelen volt eltűrni azt a sablonok közé szorított mozgásteret, amelyet az akkori tanári kar, s maga a Rákosi rendszer diktált a diákok számára. Lángoló lelke, új lehetőségek után kutató énje az élet sűrűjébe sodorta őt. Koholt vádak alapján börtönbe került, majd egy évig tartó fogság után reklámkészítéssel, könyvillusztrációs munkák vállalásával hatalmas tudásra, kreativitásra tett szert.
A pesti élet Nagykörúton belüli frusztráltságával, képmutatásaival, a kasztok kirekesztő viselkedési formáival magyar szívű alkotóként eleinte nem tudott mit kezdeni, a munkába temetkezett, majd beértek azok az első sikerek, amelyek megteremtették számára azt az inkubátort, anyagi biztonságot, ami már kiegyensúlyozottabb alkotói lehetőségeket, környezetet biztosítottak számára.

Illusztrátori tevékenységét 1959-ben Lipcsében, a Nemzetközi Könyvművészeti Kiállításon aranyéremmel díjazzák. Az ő képeivel jelentek meg Villon, Ballasi Bálint és Heine versei. Legnagyobb sikerét Omar Khajjám: Rubáiját című verseskötetének magyarra fordított kiadásához készített rajzaival érte el, amely 1964-ben a British Múzeum nemzetközi pályázatán bekerült a világ legszebb harminc könyve közé. Külföldi sikerei elismeréseként 1965-ben Munkácsy-díjat kapott.

Szász Endre kidolgozott egy valóban sajátos, csakis rá jellemző festészeti technikát. A Medicor Orvosi Műszergyár számára ezzel a technikával készült képeivel illusztrálta azt a naptárt, amelyik országszerte hatalmas sikert aratott, s alkotója nevét is ismerté tette.

Szász Endre egyéni művészi stílusa a hatvanas években alakult ki. A korábbi évtizedekben számos művét, több kiállítását is volt módomban látni, mind például a Brünn-i Grafikai Biennálén, a budapesti galériákban, műkereskedésekben, így elmondhatom, a stilizálás minden alkotásának fő jellemzője. Alakjainak, részleteiben megalkotott portréinak központi aranymetszése a hosszú nyak, az arcok nyújtottsága, a leesett vállak, a szakrális alkotások nagyjai által megfestett nőalakok megtestesítése. Az arcra, a fejre illesztett különleges replikák, motívumok tulajdonképpen a kompozíció megkettőzése, amely majesztális külsőségeket kölcsönöz az alkotásnak. A látszatra a levegőben úszó halmotívumok, sárkányok, egzotikus kétéltűek, kiszáradt fatörzsek, kihalt városok, különleges csüngődíszek, fibulák épülnek bele a Szász-kompozíciókba. Az utókorra maradt hatalmas keleti porcelánokon, sarokvázákon, vízgyűjtő edényeken, tányérokon található motívumok azok, amelyeket az alkotó mindig is csodálattal tanulmányozott, majd sajátos módon, önmaga által feltalált technikák alapján applikált mind festményein, mind porcelánjain, vagy kosztümtervein. Természetesen, a festett műtárgyak mellett tovább alkalmazta a vonalgrafikában csúcsra fejlesztett technikáit, motívumait egyedi porcelántervein is, amelyek ma nem egy királyi család étkészletét, porcelán- gyűjteményét ékesítik. Szász műveinek legszembetűnőbb sajátossága a következő: képzelt modelljeit soha nem vetkőzteti, hanem ellenkezőleg – feldíszíti, felöltözteti gazdag, szinte kimeríthetetlen fantáziájának attribútumaival.

Szász Endre sokoldalúságának bizonyítéka az is, hogy látványtervezője volt a mindannyiunk által látott, csodált Egri csillagok című nagy sikerű magyar filmnek. De monumentális porcelánképei is ismertek, ilyen például a Miskolci Egyetem auláját díszítő hatvankét négyzetméteres murália. A Győri Nemzeti Színház előcsarnokának arany-fehér porcelánfalait is ő készítette, amelyet sok felvidéki művészetkedvelő is megtekinthetett a színházi előadások látogatása alkalmával.

Szász Endre jellegzetes, allegorikus fejdíszt viselő barokk nőalakjait, az általa tervezett porcelánokat, ékszereket, bútorokat és kristályokat Európa számos fővárosán kívül Torontóban, Montreálban, Vancourverben, New Yorkban, San Franciskóban, Los Angelesben, Mexikóban, Tokióban, Johannesburgban, Ammánban és még sok más helyen megrendezett kiállításokon is megcsodálhatták.

A köreinkben jelen lévő Szászné Hajdu Katalin ennek a bő művészi termésnek hozta el egy szeletét a koronázóvárosba, így mi is részesei lehettünk annak a befogadói élménynek, amely egy világhírű képzőművész jeles munkásságáról nyújt számunkra élő tanúbizonyságot.

Kalita Gábor, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48989,56432,47084,2612″}
A tárlat egyik részleteA tárlatnyitó közönségének egy részeKalita Gábor balról Szászné Hajdu Katalin Institoris SándorSzászné Hajdu Katalin balról és Bálint Zsuzsa