57608

Dunaszerdahelyen közel 80 produkció került színpadra szombaton a Bíborpiros Szép Rózsa népzenei verseny országos döntőjében. A szakmai zsűri arany-, ezüst- és bronzsávos minősítéseket illetve különdíjakat osztott ki.
A másodszor odaítélt szakmai életműdíjnak számító Ág Tibor Díjat idén a koloni Knézl Süttő Mónika kapta.

Él még a hagyomány Felvidéken, szép számmal akadnak őrzői, évről évre jobban felkészült versenyzők érkeznek, állapíthatja meg a külső szemlélő, aki odafigyel a hazai folklór-történésekre. Kelettől nyugatig nem akad olyan kistérség ahol ne működne valamilyen éneklő vagy népzenei csoport. „Nagyon jó úton halad a mozgalom, mindez a helyi közösségeket, a Csemadok munkáját dicséri, amely a kezdetektől a legteljesebben foglalkozik a hagyományápolással, a régi tudás továbbadásával” – erősíti meg mindezt a Felvidék.ma-nak Huszár László, a főszervező és szakmai hátteret is biztosító Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Elmondta, közel 200 csoport indult a versenyen, a döntőbe 78 produkció jutott.

A legjobbak az országos döntőben kiemelt aranysávos minősítésben részesültek. Ezek a következők: Demkó András (Nagyida), a Fehér Akác Asszonykórus (Tardoskedd, felkészítő Mojzes Erzsébet), a Felsőszeli Férfikar (Mészáros Magdolna), a Hóvirág Népdalkör (Tornalja, Berhédy Mária), Korpás Réka (Komárom), a Nagyabonyi citerazenekar (Moravek Ivett), Ožvald Dávid (Százd), Rozmaringsarj Néptáncegyüttes (Abaújszina, Csurilla Erzsébet), Rozsnyó Járási Népdalkör – férfiak, a Téliződ Hagyományőrző Női Éneklőcsoport (Nyitrageszte, Gál Erzsébet, Brath Margit).

Aranysávos minősítésben részesült az Árvalányhaj népdalkör (Perbete, felkészítő Brath Tibor), a Búzavirág női éneklőcsoport (Naszvad, Bedecs Ilona), a Buzitai citerazenekar (Görcsös János), a Cimbora-népdalkör (Béke – Sárosfa, Bódis István), a Csillagfürt Népdalkör (Nagyabony, Kiss Katalin), a Folk LC zenekar (Losonc, Bolyós Mónika), a Galáris énekegyüttes (Fülek, Varga Lia), a Margaréta népdalkör (Felsőpatony, Kiss Margit), a Martosi Hagyományőrző Együttes (Kovácsné Keszeg Mária), Rezes Gyula (Szepsi), a Rozmaring Hagyományőrző Csoport (Abaújszina).

A zsűri különdíjában részesült: Csurilla Erzsébet, az Abaújszinai Rozmaringsarj néptáncegyüttes vezetője és Bedecs Ilona, a Sústya Citerazenekar vezetője, kiemelkedő felkészítő munkájáért, Fekete Emma, a losonci Folk LC zenekar tagja, Pleva Levente, a Rév Citerazenekar szólistája.

A Felvidéket a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjében hat csoport illetve két egyéni versenyző képviseli: Árvalányhaj népdalkör – Perbete, Demkó András – Nagyida, Hóvirág Népdalkör – Tornalja, Nagyabonyi citerazenekar, Ožvald Dávid – Százd, Rozsnyó Járási Népdalkör (férfiak), Téliződ Hagyományőrző Női Éneklőcsoport –Nyitrageszte, Vásárúti Dalárda. (Azokat, akik az előző két évben szerepeltek e versenyen, nem jelölhette a zsűri.)

A döntő részletes eredményei megtekinthetők ide kattintva>>>. 

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56618,54033,53862,50710,54138″}