58787

A Parapács név az erdélyi magyar tájnyelvekben ügyes, talpraesett, jó beszédű embert jelent. A zenészek, kiknek muzsikáján felnőttek a zenekar tagjai, mind efféle rátermett, ügyes emberek.

2007 nyarán döntötte el Vojtonovszki Sándor (nagybőgő, brácsa) és Dragony Gábor a zenekar brácsása, hogy összehoznak egy vonós bandát. Akkor még mindketten Nyíregyházán tanultak. 2010 augusztusában nyerte el a zenekar a mai formáját, amikor csatlakozott hozzájuk Pusko Márton prímás és Fekete Krisztián cimbalmos.

Egy zenekar legmeghatározóbb személyisége a prímás, és az ő muzsikája. Pusko Márton a felvidéki Tornalján nevelkedett, és azon szerencsés zenészek közé tartozik, aki még személyesen tudott tanulni a népzene hagyományőrző mestereitől. Ilyen volt például az abaújszinai Potta Géza „Gatyo”, vagy az alsókálosai Molnár Géza „Sandrík”.

Pusko Márton válaszol az alábbiakban a Felvidék.ma kérdéseire:

– Melyik felvidéki tájegység zenéjét játssza a zenekar?
– Kevés kivétellel azt lehet mondani, hogy az összes felvidéki magyar tájegység zenéjében otthonosan mozgunk, emellett igyekszünk belekóstolni szlovák tájak zenéibe is, valamint természetesen a magyar nyelvterület más nagytájairól is sokféle muzsikát játszunk.

– A zenészek közül ki a felvidéki kötődésű és milyen alapon?
– A zenekarból Pusko Márton, a prímás a felvidéki kötődésű. Rozsnyón született, Tornalján élt, mai napig is oda megy haza, ha azt mondja, hazamegy.

– Hol lehet hallani, látni élőben a zenekart?
– Rendszeresen koncertezünk különböző rendezvényeken, vagy veszünk részt közös koncerteken, valamint állandó táncházaink vannak Tornalján és Abaújszántón.

– Melyik korosztálynak szólnak a Parapács előadásai?
– Vannak műsoraink, amelyek elsősorban gyerekeknek szólnak, ahogy az abaújszántói táncház is gyerektáncházzal kezdődik. Fontosnak tartjuk a felnövekvő generációt ily módon belenevelni ebbe a kultúrába, és megszerettetni velük ezt a muzsikát. Ez a kultúra jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a magyarok megőrizzék identitásukat. Ezektől a műsoroktól eltekintve egyébként az összes műsorunk bárki számára emészthető, úgy igyekszünk összeállítani az előadásainkat, hogy mindenki kapjon tőlünk valamit, és hazavigye azt a fülében, szívében.

– Mit mutat be a műsor?
– A következő, január 20-i műsorunk Budapesten a Művészetek Palotájában lesz, amelyen több neves közreműködővel együtt szerepelünk Bartók Béla és Kodály Zoltán néhány népzenei vonatkozású művének a forrásanyagát, ha úgy tetszik, az eredetijét mutatjuk be, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar pedig már a kész műveket játssza Kocsis Zoltán vezényletével.

– Milyen CD-n hallható a Parapács, és hol lehet hozzájutni ehhez?
– 2014 tavaszán jelent meg az első lemezünk Bëbocsātlak címmel, amelyen Kubinyi Júlia, Agócs Gergely, Pál István „Szalonna” és a szepsi Bastyúrék közreműködésével csak és kizárólag felvidéki muzsika hallató. A lemez a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg, így náluk kapható a lemez, valamint a zenekar felkeresésével is hozzá lehet jutni ahhoz.

Nagy Dániel Csilla, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58790,45373″}