Krasznahorka büszke vára végre megújul! A tervek szerint a várhelyiségek korszerűsödnek az európai követelményeknek megfelelően. A tervezők szerint a vár felújítása és modernizálása az eddigieknél több turistát vonz majd a gömöri térségbe.

2012 márciusában tűz ütött ki Krasznahorka várában, amikor két helyi gyerek cigarettázás közben felgyújtotta a füves domboldalt. A lángok a várfalakhoz érve felcsaptak a vár fokára és onnan kapott lángra az egész tetőszerkezet. A tűz következtében a nemzeti örökség részét képező épület teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része és számos műkincs is a lángok martalékává vált. A 2012-es sajnálatos események óta már négy év telt el, de a vár teljes felújítása még nem fejeződött be.

A Szlovák Nemzeti Múzeum csütörtökön írta alá a szerződést a pályázat nyertes tervezőjével, aki a vár teljes revitalizációját ígéri. A pályázat nyertese Peter Kucharovič építész, akinek munkáját a kulturális minisztérium szakmai zsűrije egyhangúlag a legmegfelelőbbnek találta. A szerződés aláírásával így megkezdődhet a kulturális műemlék rekonstrukciójának utolsó szakasza. Előreláthatóan 3-5 évnyi időt venne igénybe a vár teljes felújítása, a tervező szerint azonban a folyamat gyorsasága a pénzforrásoktól függően alakul majd.
„Nem szeretnénk létrehozni egy élettelen skanzent, hanem kreatív módon előfeltételeket teremteni az egész várkomplexum jövőbeni teljes és optimális működésére,miközben természetesen a 21. század igényeit is figyelembe vesszük” – mondta el Kucharovič terveinek bemutatása elején. Hangsúlyozta, hogy terveinek kidolgozásánál ügyelt Krasznahorka történelmi értékére is.
A látogatóknak szánt útvonalterv
A várkomplexum két részre osztódna a felújítások eredményeként, egy szabadon látogathatóra és egy ellenőrzött részre. Ingyenesen igénybe vehető parkolóhely kialakítását is tervezik, amely egy modernebb résszel is bővülne, ez pedig jegykiadásra, csomag- és kerékpármegőrzésre szolgálna. Erre a részre tervezik az ugyancsak a látogatókat szolgáló ajándékboltok kiépítését is.
A várhoz vezető utat pihenőhelyek szegélyezik majd, lócákkal, ivókutakkal és teraszokkal, amelyekről a közeli tájat lehet majd csodálni. A szabadon látogatható területen kávéházakat és egy kisebb színpadot alakítanak majd ki, ahol a jövőben a korabeli kézműipar tevékenységét mutatnák be, vagy koncerteket és iskolai akciókat rendeznének.
A vár ellenőrzött részeibe tartozik az ágyúterasz területe, ahová az építész nyári kávézókat álmodott, itt a látogatók felfrissíthetik magukat, miközben a szép kilátást is élvezhetik.

Újdonságnak számít a multifunkcionális rendezvényterem kialakítása az ötödik udvarban, ahol a jövőben vándorkiállításokat szerveznének Magyarország és Lengyelország egyes városaiból, egyben a terem kisebb kamarazenei koncertekre is alkalmas lenne. Kucharovič ezt a lépést azzal indokolta, hogy Krasznahorka vára eddig csak állandó kiállításokat szervezett, így ez a látogatónak nem adott okot arra, hogy esetleg másodszor is ellátogasson ide.
A vár teljes és széleskörű újjáépítésének költségeit 980 ezer euróra becsülik, ami magában foglalja a tervezési munkákat, valamint a mérnöki és feltárási munkálatokat is. Kucharovič szerint a felújítás csak akkor húzódhat el háromnál több évig, ha a kulturális minisztérium nem egyszerre, hanem részletekben folyósítja a rekonstrukcióra szánt forrásokat. Ez utóbbi esetben akár öt évig is eltarthat a felújítás.

Viktor Jasaň, a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója szerint is az anyagi források biztosítása okozza a legnagyobb gondokat. A vár felújítására eddig 4,5 millió eurót költöttek a biztosításokból származó összegből, és több mint 16 ezer eurót a közadakozásból. A múzeumnak a várra vonatkozó biztosításokból összesen 7 millió euró áll a rendelkezésére, míg a közadakozásnak köszönhetően 180 ezer eurót sikerült összegyűjteni. A várfelújítás végső összege 14 millió euró körül mozoghat, így a kulturális minisztériumtól további 6,6 millió euróra lenne szüksége a múzeumnak, amit azonban az új kormánynak kell jóváhagynia.
Krasznahorka várának történelme a középkorba nyúlik vissza, amikor a Máriássy család és a Bebekek tulajdonában volt. 1575-től az Andrássy család birtokába került, akik 1578 és 1585 között reneszánsz erődítménnyé építették át, majd 1676-ban pompás palotává alakították.

A Krasznahorka várában 2012. március 10-én (nem egészen egy évvel azt követően, hogy a vár újjáépítésen ment keresztül) keletkezett tűz súlyos károkat okozott. A hat órán keresztül tartó tűzben kiégett a legrégebbi, gótikus palotarész, súlyos károkat szenvedett Andrássy Gyula fegyvergyűjteménye. Megsérült a reneszánsz palota egy része, megrongálódott a harangtorony a benne található három haranggal. Másnap a nagy szél miatt ismét kigyulladt a vár, ekkor a nagy tanácsterem mennyezete szakadt be, miután egy falat a szél rádöntött. A tűz idején 4 229 kiállítási tárgy volt a várban, amelyekből 352 sérült, vagy semmisült meg.

A vár a nemzeti kulturális műemlék, mely a betléri múzeum részét képezi. Az elmúlt négy évben a felújítások első fázisában a múzeumi gyűjteményeket mentették, egyben felmérték a károkat, a második fázisban pedig a megsérült tetőszerkezetet építették újjá.

Radi Anita, Felvidék.ma
Kép: Pravda.sk{iarelatednews articleid=”59934,59596,58636″}