4,04 százalék. Ne áltassuk magunkat, ez nem hajszál híja, hanem a szükséges szavazatok ötöde! Az MKP-nak egy kisvárosnyi ember hiányzik! A KDH 4,94 százaléka az hajszál híja, ez nem.
Az MKP eredménye nem örömteli, de teljesen egyértelmű, nem nagyon van ezen mit szépíteni. Az okok viszont fontosak, ám nem egyszerű most MKP-sként mérleget vonni, mert abban igaza van Berényi Józsefnek, hogy nem hibáztak a kampányban. Sőt, könnyen lehet, hogy minden idők legjobb és látványában legszebb MKP kampányát nézhettük végig az elmúlt két hónapban. Még azt se mondanám, hogy a párt nem dolgozott rendesen, és nem tett meg minden tőle telhetőt az elmúlt ciklusban azért, hogy visszakerüljön a parlamentbe. De itt van a kutya elásva, hogy az MKP önmagához képest csinálta meg az eddigi legjobb kampányát, és önmagához képest dolgozott jól az elmúlt négy évben.

A parlamenti részvételhez vezető magyar szavazatokat viszont nem önmagához képest kellett volna megszereznie, hanem leginkább a Most-Hídhoz képest.

Annak idején az egységes magyar párt politikusai, de dünnyögve még a magyar a választók is megszokták, hogy az MKP-nak semmit sem kell tennie, és magától értetődően kapja a 10-11 százaléknyi szavazatot. Igazi kegyelmi állapot volt ez, amely a most búcsúzó KDH mellett a legstabilabb párttá tette az MKP-t, és amely ezzel a stabilitással jóval többet kellett volna elérjen annál, mint amit elért. De ez már lerágott csont. A jelenre nézve sokkal fontosabb, hogy a belviszályok elmérgesedését követően Bugár Béla és csapata új pártot gründolt, és ezzel megszűnt az „aki magyar, velünk tart” paradigma érvényessége.

A Most-Híd versenyhelyzetet teremtett, és ebben az új világban már az tart egyik vagy másik párttal, akinek az érzelmeire az tud hatni. Azt a közhelyet talán felesleges is ellőni, hogy az emberek alapvetően nem az eszükkel, hanem a szívükkel szavaznak, ezért igazán fontos a pártok számára, hogy be tudjanak hatolni a célcsoport lelkivilágába. Bugárék – marketinget alkalmazó, korszerű pártként – ezt nagyon ügyesen megoldották: pontosan felmérték a felvidéki magyarok mentalitását, lelkivilágát, igényeit, és alkalmazkodtak hozzá. Nem akarják megváltoztatni, nem akarják felívelő pályára állítani, csupán addig akarnak élni belőle, amíg lehet. Ezért olyan dolgokat mondanak és ígérnek, amiket a szellemi és gazdasági vezetőitől 70 éve megfosztott, elanyátlanodott felvidéki magyarság többsége megszokott, illetve szeret hallani.

Hogyan reagált az MKP a megváltozott helyzetre? Sehogy. Nem a kampány és mégcsak nem is az elmúlt ciklus pártmunkája lett elrontva, hanem a párt küldetésének meghatározása és a 2010-es vagy legkésőbb 2012-es kudarc utáni célkitűzés. A Most-Híd által megteremtett új paradigmával szemben az MKP nem volt képes egy új sajátot felállítani, hanem unos-untalan ragozta a régi paradigma szólamait magyarságról, összetartozásról, közösségi érzésről. Nem vette észre, hogy ennek vége, mert ezek a dolgok csak az ellenfél nélküli világban működtek. Az MKP nemhogy nem tudott saját új mondanivalóval előállni az új helyzetben, hanem azt sem ismerte fel, hogy erre szükség lett volna. Ezzel pedig belesodorta magát a most előállt helyzetbe, amikor az időben felismerés helyett fájdalmas tapasztalatként kell szembesülnie azzal, hogy ami ő volt, az elmúlt.

A felvidéki magyarság elég kicsi piac, a feléből nem lehet megélni, amellett látható Béláék mostani eredményén, hogy az ő történetük is véges. Nekik megalakulásuk óta nem is lehetett más céljuk, mint a versenytárs teljes kiszorítása. Vagyis a Most-Híd egyetlen valós ellenségének mindvégig az MKP-t tekintette. Ezt persze nem mondhatta ki nyíltan, hiszen nem hallotta volna szívesen a szavazói célcsoport, de attól még nyugodtan cselekedhetett ennek szellemében hét éven át. Sokan ábrándoznak még most is – főleg csalódott MKP-hívek – az összefogásról, noha ennek akkora esélye van, mint egy Sztálin-Hitler összefogásnak 1944-ben. Ideje szembesülni vele, hogy a Most-Híd nem fogja felsegíteni az ezer sebből vérző, fekvő ellenségét.

A Most-Híd számára most megnyílhat az út az eddig nem felé húzó ingadozókhoz, de számára sokkal fontosabb, hogy végre elég rendesen eltakarította az útjából az MKP-t. Van ugyanakkor egy komoly választói tömeg, amely inkább letörné a kezét, mintsem rá szavazzon. Ez a tömeg most részben az MKP-ra szavazott, részben pedig nem ment el szavazni, mert az MKP-val sem volt elégedett. A jövő kérdése, hogy a bukás után ki és mit tud felkínálni az embereknek a Most-Híd mindenkinek megfelelni igyekvő, egyelőre sikeres langyos lábvíz víziójával szemben. És, hogy erről az új paradigmáról meg tudja-e győzni országszerte azokat a fiatalokat, akik messziről elkerülik a politikát.

Vésey Kovács László, Felvidék.Ma