Manapság s a közelmúltban gyakran csendült fel Reményik Sándor szép verse, a Templom és az iskola. Szavalják ezt tehetséges versmondók, kicsi gyermekek iskolai és egyházi rendezvényeken, falunapokon, kopjafa-állítások alkalmával egyaránt. Sajnos, sok helyen hiába hangzik el a szép költemény, az anyanyelv műhelye, az iskola már megszűnt, vagy épp megszűnőben van.
És fogy a hívek száma a templomokban, és itt-ott változik imáink, fohászaink nyelve is. Hiába írta volna hát Reményik a vers eme sorait?
„A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”
Nemrégiben e hasábokon a Lévai járás fogyó óvodáiról, alap- és középiskoláiról szóltunk. No meg persze a magyarság létszámának rohamos csökkenéséről, az alacsony népszaporulatról, az elvándorlásról s az asszimilációról is ejtettünk szót. Most egy még nagyobb, a magyarságunk szempontjából szomorú tragédia következményeiről szólunk: a magyar iskola nélküli településeket mutatjuk be, kommentálva Lendvay Tibor 2016-ban megjelent felméréseinek „eredményét”.
A Felvidék egyik legnagyobb járásának 89 településéből közel a fele magyarok által is lakott helység, illetve jelentős részében még mindig nagyobb létszámú a magyarság. Ezért megdöbbentő a helyzetkép: eme települések közül 40 helyen nincs magyar iskola.
Név szerint az alábbiakról van szó: Alsószecse, Bajka, Barsbese, Barsendréd, Barsvárad, Bori, Deménd, Egeg, Fegyvernek, Felsőpél, Felsőszemeréd, Felsőtúr, Garamlök, Garamszentgyörgy, Gyerk, Hontfüzesgyarmat, Ipolybél, Ipolyfödémes, Ipolypásztó, Kálna, Kisóvár, Kisölved, Kistompa, Lekér, Lontó, Málas, Nagyod, Nagytúr, Nemesoroszi, Nyírágó, Oroszka, Peszektergenye, Százd, Szete, Töhöl, Tőre, Újbars, Vámosladány, Zalaba, Zsemlér.
Igaz, ezek közül néhány helyen (például Bajkán, Endréden, Nemesorosziban) igen alacsony már a magyarság számaránya, de van, ahol ez jóval ötven százalékon felüli (például Felsőtúron, Ipolybélen, Ipolyfödémesen, Ipolypásztón, Nagytúron, Nyírágón, Szetén). Ám eme helyek közül egynéhányban meg a lakosság száma alacsony.
Az is elszomorító, hogy az egykor oly népes és jómódú gazdafalukban, mint Egegen, Boriban, Gyerken, Hontfüzesgyarmaton, Ipolypásztón sincs iskola. Ha tudatosítjuk, hogy ezeket meg a kitelepítések tizedelték meg, és hagytak a magyarságban máig ható mély és fájdalmas nyomokat, akkor talán érthetünk valamit a helyzetképből. S a meghurcolások a Garam mente református magyarságát is súlyosan érintették.
Aztán vannak eme helységek közt olyanok is, melyekben ugyan van még óvoda vagy iskola, de már csak szlovák nyelvű. Mint például Deménden, Felsőszemeréden, Bajkán, Barsváradon, Besén, Boriban, Egegen, Fegyverneken, Garamszentgyörgyön, Hontfüzesgyarmaton, Kálnán, Málason, Nemesorosziban, Tompán, Töhölön, Újbarson. A felsorolt helyek közt nem szerepel Tesmag és Pereszlény, a két Ipolyság által bekebelezett városrész, a hajdani jeles települések, melyekben ma már se iskola, se óvoda nincs.
Még elszomorítóbb a helyzet, ha tudjuk (amint már azt említettük is), hogy a járás négy magyar kisiskoláját (Alsószemeréd, Szalatnya, Garamsalló, Ipolyvisk) zömmel roma gyerekek látogatják csak, a teljes szervezettségű iskolák közül pedig a városiakon kívül egyik sem éri el a százas létszámot.
S akkor még nem szóltunk Isten hajlékairól és pásztorairól. Arról például, hogy mára megszűntek az olyan plébániák, mint Pereszlény, Szete, Ipolyfödémes, Gyerk, Alsószemeréd. S nincs magyarul is tudó pap az egegi plébánián, de nem volt ilyen hosszú időn át Deménden sem, illetve a filiális helyeken: Százdon és Szetén. Ennek okait most nem áll módunkban vizsgálni, mint ahogy azt sem, sok helyen miért olyan alacsony a templomba járók száma.
Úgy hiszem, érdemes egy kicsit meditálnunk, elgondolkodnunk a fentieken. Hogy ahonnan szellemi-politikai életünk megannyi jeles képviselője került ki, a már említett okokon kívül mi járulhatott hozzá eme helyzet kialakulásához, mi lehet itt a megoldás kulcsa, a túlélés lehetősége? Egyelőre hallgassuk tovább Reményik Sándor kérdő és intő sorait:
„Ti megbecsültök minden rendet
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”
