Ezerkilencszáznegyvennégy tavasza és nyara immár a közép-európai országok, és így Magyarország lakossága számára is félelmet és szenvedést hozott, hiszen légterük a szövetségesek légierejének stratégiai hadműveleti területévé vált.
Éjszakánként brit, nappal pedig az amerikai légierő tömegesen érkező bombázói támadták a köz- és vasúthálózatot, gyárakat és üzemeket, hidakat és olajfinomítókat, miközben a kíméletlen szőnyegbombázások is ezrével szedték áldozataikat a lakosság köréből.
Az amerikaiak 15. légi hadseregének B 24-es és B 17-es bombázói az észak-olaszországi repülőterekről könnyen elérték Magyarországot, és a Magyar Királyi Légierő csak korlátozott számú Messerschmidt 109-es vadászgépeket tudott felküldeni ellenük, amelyeket licenszben gyártottak Győrben. Ennek ellenére a többnyire százas kötelékekben támadó nehézbombázók küldetése, amelyeket erős kísérővadász kötelékek védelmeztek, nem volt sétarepülés…
A szövetségesek magyar nyelvű röplapja
A légiriadó ellenére 1944. július 7-én a Duna partján található Kolozsnémán sok szemtanúja akadt a folyó fölötti légtérben kialakult légiharcoknak, amelyek során magyar vadászgépek vívták Dávid és Góliátként harcukat a B 24-es Liberátorokkal és az őket kísérő P 51-es Mustáng vadászgépekkel.
– Egyszer csak azt látjuk – idézte fel emlékezetében az akkor történteket az egyik szemtanú, Patócs József nyugalmazott tanár -, hogy az egyik találatot kapott Liberátor égve zuhan lefelé. Egy fűzfa alól kinézve azonnal szóltam édesapámnak, hogy mindjárt a fejünkre esik a gép. Ám mire kimondtam a figyelmeztetést, tőlünk mintegy 50-70 méterre már a földbe fúródott és felrobbant. Apámat a kanális töltése, engem pedig a fűzfa védett meg.
A csendőrség jelentése szerint a Dömötör család külterületi házától alig száz méternyire, az úgynevezett Tilos-dűlőben lezuhant amerikai bombázó személyzetének négy túlélő tagját ejtették fogságba, míg a hat szénné égett tetemet elhantolták a helyi temetőben.
Amint az a Magyar Királyi Légierő második világháborús adataiból kiderült, Kolozsnéma felett aznap az egyik legjobb magyar vadászpilóta, az akkor 23 éves vitéz nemes Molnár László hadnagy aratta huszadik légi győzelmét. A nagykőrösi katonacsaládból származó fiatalembert 1942 nyarán a kassai repülőtiszti akadémián avatták hadnaggyá, majd frontszolgálatot teljesített, és sorra aratta győzelmeit.
Molnár László hadnagy huszadik légi győzelmét aratta Kolozsnéma felett
A bajtársai által Oroszlánnak, illetve Paszulyosnak becézett vadászpilóta így számos magas kitüntetést kapott, köztük a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét hadiszalagon kardokkal, a Tűzkereszt első fokozatát kardokkal és koszorúval, továbbá a német I. és II. osztályú Vaskeresztet. Az amerikaiak által oly rettegett magyar Pumás vadászosztály, amelynek a 10/13-as „Drótkefe” százada tagjaként harcolt V8+48 jelzésű Bf-109 G6 típusú gépén Molnár hadnagy, 25+1 légi győzelmet mondhatott magáénak. Utolsó bevetésére 1944. augusztus 7-én került sor, amikor gépe Káld fölött találatot kapott, s ahogy pilótája ejtőernyőjével kiugrott és ereszkedett a földre, egy Mustáng a levegőben szitává lőtte.
Repülőgépének légcsavarja Molnár hadnagy sírján
Magyar pilóta fordított helyzetben ilyen gyalázatos tettet sohasem követett volna el, mert a hadviselő felek által kölcsönösen elfogadott íratlan szabály volt, hogy a gépüket elhagyni kényszerült kiszolgáltatott pilótákra nem lőttek. Sajnos, nem így az amerikaiak, akik – többek között – a gépéből kiugrott Nyemecz János zászlóst is lelőtték. Egy erdőben csak az esetet követően napok múlva találtak rá Molnár László hadnagy holttestére. A hazája védelmében hősi halált halt magyar pilótát 1944. augusztus 14-én helyezték örök nyugalomra a sopronbánfalvai katonai temetőben. Amint az a sírfeliratán is olvasható, halálának napjáig hazánk első vadászrepülője volt.
