Pár nappal ezelőtt mi is bemutattuk az INESS think-thank csoport elemzését a közpénzek elköltésének folyamatairól az EU-ban és Szlovákiában. Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter a HNonline.sk-n e tanulmányra hivatkozva 5 pontban vonta le a tanulságokat a Fico-kormányok pénzügypolitikájáról.
„… Miről beszélnek ezek a számok?
Először is, a növekedő újraelosztás, azaz az állam felvállalt feladatainak növekedése azt jelenti, hogy a kormány kisebb teret enged a magánszféra fejlődésének. Ebben a tekintetben érdekes, hogy Magyarországon, ahol ugye Orbán Viktor állandóan hangoztatja az állami szerepvállalás erősítését az ország gazdaságában, ezzel egy időben az adóterheket 4,6%-kal csökkentették, és az állam szerepe a közkiadásokban is 0,69%-kal csökkent.
Másodszor. Míg Szlovákia jegyzi a bevétel legnagyobb növekedését az egész EU-ban (2007 és 2014 között 54,5%, ezzel szemben az EU-ban 11,1%, a V4 többi államában pedig 16,1%), továbbra sem vagyunk képesek a szükséges (és vállalt) mértékben csökkenteni a közszféra költségvetési deficitjét.
Harmadszor. A közszféra bevételeinek rekordnagyságú növekedése ellenére sem vagyunk képesek elegendő forrást biztosítani az értelmes és effektív beruházásokra. A közszféra beruházásainak forrását 80%-ban az európai alapok állják.
Negyedszer. Az EU országai közötti legnagyobb bevétel- és kiadásnövekedés ellenére a szlovák állam nem képes az elvárt szinten biztosítani az igényelt közszolgáltatásokat, sem a mennyiség, sem a minőség tekintetében.
Ötödször pedig, a közszférában levő legnagyobb bevétel- és kiadásnövekedés ellenére, Szlovákia a sereghajtó a tudományos kutatásokra, az oktatásra fordított kiadások versenyében, tehát azokon a területeken, amelyek kulcsfontosságúak az ország jövőbeni versenyképességét illetően.
Ezek a számok figyelmeztetnek, egyben hozzá nem értéssel, a közvagyon elherdálásával, korrupcióval és pazarlással vádolják Ficót és első két kormányát.
És mire készül a harmadik Fico-kormány? Növelni az adókat” – fejtette ki Ivan Mikloš.
Ez is egy olyan sikeres megfogalmazás az egykori pénzügyminiszter részéről, amihez nehéz bármit hozzáfűzni. Az első pontot annyiban egészíteném ki, hogy a közkiadások GDP-n belüli 16%-os növekedése még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az állam több feladatot vállalt volna magára, sőt, szerintem a feladatok száma nem nőtt, csak jóval több pénzt költ azokra a kormányzat.
Mindenesetre lassan egyértelmű kritika kezd megfogalmazódni a kormány gazdaságpolitikájával szemben, amit azért nehéz a köztudatba juttatni, mert a másik oldalon a gazdaságilag viharos fejlődést szajkózzák.
Magát a sikeres képet a beáramló külföldi tőke alakítja. Megteremti a nagy összeszerelő központokat, amelyek az olcsó bérmunkát kihasználva nyomják a GDP bővülését olyan területeken, ahol kicsi a hozzáadott-érték. A GDP növekedése pedig az egyik legfőbb mutató, amellyel könnyű takarózni, csak sajnos egyáltalán nem ad képet arról, hogy ez a fejlődés mennyiben segíti az itt élők életét, gazdagodását. A szlovákiai ipar eddigi fejlesztése pedig nagyon sok átgondolatlanságot mutat, ami teljesen az ország polarizálódásához vezet az egyes területeken.
Ilyen például a földrajzi polarizáció – az ipartelepítés 4-5 centrumban valósul meg, ami aztán kialakítja a gazdag nyugat és a szegény kelet fogalmát. Elég csak összehasonlítani a Galántai és a Rimaszombati járás munkanélküliségi adatait.
Másik az ágazatokon belüli polarizáció – egyre jobban eltolódik a hangsúly az autógyártás felé, míg más szektorok teljesen leépülnek (például az élelmiszeripar). Ez ma még jól mutat, de minden rendszerben fontos a diverzitás, a sokszínűség, amelynek segítségével könnyebb átvészelni az esetleges stresszhelyzeteket, példa rá az autóipar megtorpanása a 2008-as válság következtében.
Hasonló a vállalkozásoknál fellépő polarizáció, amit más néven duális gazdaságnak is hívnak. Kialakul a jól működő nagyvállalatok csoportja, mellettük pedig tengődnek a hazai kis- és középvállalkozások, amelyek mégiscsak a bérből élők 85-90%-át foglalkoztatják.
Keveset beszélünk azokról a folyamatokról, amelyek jelenleg az ilyen gazdasági fejlődést kiszolgáló politikai rendszert fenntartják. Szlovákia, ugye, megfelelően kicsi ország, hogy tudni lehessen, melyik törvény kinek a megrendelésére készül. Ez már a politikai pornográfia kategóriája, de sajnos jelen van. Egyre jobban kialakul egy öngerjesztő folyamat, ahol a választók meggyőzésére pénz kell a politikusoknak, amit a vállalkozóktól kapnak meg a jövőbeli megrendelések ígérete fejében. Ez a viszony a választókban visszatetszést kelt, tehát a politikusoknak a következő választáskor még több médiajelenlétre van szükségük, azaz még több pénz kell, és így a folyamat egyre rosszabbodik.
Ezért aztán logikus, hogy nem juthat több sem a jóléti, sem a fejlődést nyújtó kiadásokra. Így teljesen kilátástalan, hogy Szlovákia a fejlődésnek a tényező-vezérelt szakaszából (ahol a versenyelőny csak az olcsó munkaerő, esetleg a nyersanyag) a beruházás-vezérelt szakaszába jusson.
A fejlett országokban beinduló negyedik ipari forradalom hazai megjelenéséről pedig csak álmodhatunk.
Időközben a pénzügyminisztérium is megszólalt
Közleményükben kifejtik, hogy kifogásaik vannak a különféle független szakértők és elemzők kijelentéseivel szemben, akik tudatosan elferdítik a tényeket az adatok magyarázatánál. A számok magyarázatán túl a közlemény kifejti, hogy egyetlen Fico-kormány sem törekedett a minimális állam koncepciójához, sőt nem félnek leszögezni, hogy nagyobb újraelosztásban érdekeltek, például a leszakadott régiók fejlesztése területén.
