Az első erdélyi népzenei és néptánctábort Kalotaszentkirályon szervezte Szép Gyula és Német Ildikó immár több mint negyedszázada 1991 nyarán. Az összes többi erdélyi tánctábor így tulajdonképpen a kalotaszegi példáját követte. Ilyennek tekinthető a kalotaszentkirályival szinte párhuzamosan a válaszúti Kallós-kúrián szervezett mezőségi, akárcsak a következő évben a gyimesin kívül a néhány év elteltével elindított székelyföldi felsősófalvai, de a magyarlapádi, sőt a komandói is, ahol kifejezetten cigánytáncot tanítanak.
Szép Gyula, aki most már hatodik éve a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, maga is muzsikus, zenepedagógus, különböző beosztásokban 1988 óta dolgozik az Operában. A Ceausescu-rezsim bukását követően határozta el Német Ildikóval és másokkal, hogy a kalotaszegi tánc „forrásvidékén” az egyik közlekedési szempontból is kedvező helyen lévő településen, Kalotaszentkirályon néptánctábort szerveznek. Eredetileg azzal a céllal, hogy a környékbeli táncoktatók, és jó táncosok segítségével a helyi fiataloknak mintegy visszatanítva a Martin György és mások által gyűjtött mérai, nádasmenti, magyarvistai és más táncanyagot is felelevenítve, élővé teszik a hagyományt.
Az első tábor szervezésekor 1991-ben viszont kiderült – meséli Szép Gyula -, hogy a környékbeliek érdeklődése viszonylag mérsékelt maradt, miközben tömegesen bukkantak fel érdeklődők nemcsak Magyarországról és Erdély összes többi tájáról, hanem Japánból, Kanadából, az Egyesült Államokból és Nyugat-Európa különböző országaiból is. Az idén a kezdőket tanító György Károly budapesti koreográfus is érdeklődőként érkezett 1991-ben Budapestről Kalotaszentkirályra és a helyszínen mintegy rábökve, beszélték rá, hogy tanítson. De tanított a táborban még a Honvéd Táncegyüttes művészeti vezetőjeként ismertté vált Zsuráfszky Zoltán, a Mérában élő Tötszegi András és Tekla is, amíg a stáb másfél évtizede állandósult: György Károlyon kívül a szintén kalotaszegi, de Kolozsvárhoz közelebb elhelyezkedő Méráról Nyugat-Magyarországra költözött Muszka György és párja jár vissza tanítani a kolozsvári Könczei Csongor mellett – ők a felnőtt, a kezdő, a közép-haladó és a haladó csoport tanárai, de rajtuk kívül gyerekeket is tanítanak táncolni. Mindemellett a héten intenzív népdal- és népzene oktatás is folyik.
A Kolozsvári Televízió Magyar Adásának Erdélyi Figyelő című műsorában Varga Mihály Márton műsorvezető részletesen faggatott a ’Száz év tükrében a nagy háború 1916-2016’ című történelmi ismeretterjesztő klip-vetélkedőnkről. Szép Gyula konferálásával a kalotaszentkirályi tábor nyitónapjának estéjén a tánctábor közönségének is el tudtam mondani, milyen lehetőségeket rejtenek az első világháborús népdalok, valamint a verbunkos figurák – mint klip-elemek – a történelmi ismeretterjesztő vetélkedőben, de kitértem arra is, miként lehet a viszonylag primitív youtube-os szerkesztőprogram logikájához kapcsolódva egy mobiltelefon segítségével effekteket produkálni és külön szóltam annak a lehetőségnek a lehetséges kiaknázásáról, amely a nyaralás során akkor adódik, ha világháborús helyszínen vagy emlékművek környékén járunk. Természetesen arra is felhívtam a figyelmet, hogy két évvel ezelőtti – hasonló témájú – klipvetélkedőnk második helyezettje erdélyi magyar volt.
Az egyik legnehezebb, de legszebb férfitánc, a kalotaszegi legényes most is a kalotaszegi tananyag fajsúlyos része, méghozzá annyira, hogy tanulásába még a nagyobb vállalkozó kedvvel megáldott lányok is bekapcsolódtak.
Még az 1992-es kalotaszegi tábornak nagy szerepe volt abban, hogy a kalotaszegi Magyarvista kiemelkedő táncosa Mátyás István figurái és tánca szélesebb körben is közismertté vált. A majd két méternyi magasságú, elegáns stílusával népszerűvé váló Mátyás Istvánról kevesen tudták és a róla készült felvételeken sem látszik, hogy komoly egészségügyi problémái voltak. A Magyarvistában végül 1977-ben elhunyt, a román Mundruc ragadványnévvel felruházott, magyarul Büszkécskeként becézhető Mátyás István tánca kiváló bizonyíték arra, hogy a származásnak és foglalkozásnak nincs meghatározó jelentősége abban, hogy a valóságban kinek milyen a megjelenése. A táncát Budapesten 1964-ben megörökítő filmfelvétel is ékes bizonyíték arra, hogy paraszti háttere ellenére lehet valakinek a mozgáskultúrája akár arisztokratikus is! Mátyás István Mundruc a budai várban 1964-ben filmezett tánca itt nézhető meg.
Mátyás Istvánnak e filmeknek és a kalotaszegi táboroknak is köszönhetően valóságos kultusza alakult ki előbb Budapesten, Kolozsváron, majd ennek utóhatásaként szülőfalujában is. 2011-ben, születésének 100. évfordulóján, a kalotaszegi tábor szervezőinek közreműködésével impozáns ünnepséggel emlékeztek meg haláláról Magyarvistában. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes pedig az 1964-es felvétel színhelyén, a budai várban emlékezett meg róla és az elkészült montázson egymásra vágták a mostani és a fél évszázaddal korábbi filmfelvételt.
A kalotaszentkirályi tábornak nem kis szerepe volt abban, hogy a Bánffyhunyadtól néhány kilométernyire lévő település jelentősen átalakult – gyakorlatilag az egész falut leaszfaltozták, mai követelményeknek megfelelő wc-ket kapott nemcsak az iskola, hanem azóta épült külön ebédlő, a település pedig az erdélyi faluturizmus egyik központja lett – ami azzal is jár persze, hogy a szállásköltségek megközelítik a kolozsvári tarifákat. Igaz, hogy ezek színvonalára nem lehet panasza, aki nem sátorban kíván lakni, hiszen erre is van lehetőség, bár a kitartó esőzés azért – alighanem az idén is elgondolkodtatta azokat, akik a sátorozásra esküsznek.
A többi erdélyi tánctáborhoz képest a kalotaszentkirályi nemcsak folyamatos, 26 éves múltja miatt egyedi, hanem azért is, mert nemcsak az átlagnál nagyobb magyarországi és erdélyi, nyugat-európai, amerikai és japán közönséget vonz, hanem az említetteken túl az idén például Észtországból jelent meg itt egy hatfős csoport, és most is egyedül volt képes arra, hogy a Felvidékről vonzzon látogatókat. A szervezési feladatok jelentős részét ellátó Német Orsolyától tudom, hogy majd 15 ember érkezett az idén is a Felvidékről, míg azt az információt, hogy a gyimesi tánctáborban csupán egy Csehországba szakadt felvidéki lány érkezett csehországi magyar párjával – az ottani főszervezőtől, Szalay Zoltántól kaptam. (Az idén hatéves györgyfalvi táborban – Sajgó Tünde tájékoztatása szerint egyáltalán nem tudtak felvidéki látogatóról.)
Német Orsolya saját tapasztalatai szerint felvidéki összefüggésben tavaly egyfajta „nemzedékváltás” következett be, hiszen két éve és korábban több éven keresztül folyamatosan közel harmincan jöttek Kalotaszentkirályra Szlovákiából, míg tavaly – az ideihez hasonlóan 15 főre apadt a szlovákiai illetőségűek száma. Egyébként főként a felvidéki táncosoknak köszönhető, hogy előfordult, felvidéki szlovákok is felbukkantak itt, hiszen Pozsonyban a szlovák fiatalok is megkedvelték a kalotaszegit, de mint arról Agócs Gergely tájékoztatott, a szlovákiai táncházmozgalom hivatkozási mintaként tekint a magyarországira és a budapesti táncháztalálkozó alkalmával buszokkal érkeznek a szlovák táncosok Budapestre.
A kalotaszentkirályi tábor iránt az idén román érdeklődés is volt, hiszen én is találkozhattam itt az Erdélyt filmező két román dokumentumfilmessel: Laura Cãlugãrral és Cosmin Giurgiuval is. A tábor ezen a héten a – hagyományoknak megfelelően – a válaszúti Kallós-kúrián a mezőségi tánctáborban folytatódik, ahova a kalotaszentkirályi tábor felvidéki vendégei hazautazásuk miatt, már nem követték a többieket.
