Az elmúlt hónapokban rendszeresen hírt adtunk a felsőfokú tanulmányaikat Magyarországon folytató határon túli hallgatók képzési-, és szálláshelyéül szolgáló Márton Áron szakkollégiumi hálózat (MÁSZ) körül kialakult bizonytalan helyzetről. A cél nem a hangulatkeltés volt, hanem sokkal inkább a nemzetpolitika iránt érdeklődő közvélemény figyelmét felhívni ennek a kiemelten fontos intézménynek a jövőjére, és a benne rejlő lehetőségekre.
A fenntartóváltás lezajlott, a MÁSZ a Balassi Intézettől az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) került, ami akár még egy pozitív fordulat is lehet a szakkollégium történetében. A méltán legrangosabb magyarországi egyetem ilyen típusú intézmények működtetésében szerzett bő tapasztalata, és felkészült oktatói gárdája garanciát jelenthet, hogy még színvonalasabb kurzusokban vehetnek részt a MÁSZ diákjai.
Reményeink szerint az ELTE vezetői is felismerik, hogy ez az intézmény a szigorúan vett követelmények szempontjából talán kilóg a hagyományos szakkollégiumok sorából, de a jelentősége soha nem is ebben állt.
A MÁSZ a magyar–magyar kapcsolatok színtere, ami talán nem is az itt zajló oktatástól, hanem sokkal inkább a kárpát-medencei régiók magyar fiataljainak szövevényes emberi kapcsolataitól volt különleges. A maga nemében is páratlan, hogy megismerkedhet egymással a felvidéki a vajdaságival, az erdélyi a horvátországival, s még sokáig lehetne folytatni a felsorolást.
A korábbiakban azt is leírtuk, hogy örvendetesek a magyar kormány által meghirdetett tematikus évek, amely programok például a külhoni magyar szakképzést, vagy az ottani fiatal vállalkozókat kívánják segíteni, de nem szabadna elfelejtkezni a Magyarországon tanuló, de szülőföldjére visszatérni szándékozó határon túli fiatalokról sem.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen már önálló tantárgyként oktatják a nemzetpolitikát, érdemes volna fontolóra venni ennek bevezetését a Márton Áron Szakkollégiumban is. Nem várható el az ott tanulók mindegyikétől, hogy a szülőföldjére visszatérve közéleti szerepet vállaljon, de fontos volna felkészíteni, ilyen irányú ismeretekkel ellátni őket. Megmutatni annak a lehetőségét, hogy bármilyen területen is tevékenykednek, mindenhol hozzájárulhatnak lakóhelyük és közösségük gyarapodásához, magyar jellegének megmaradásához.
Meg lehetne mutatni számukra, hogy a politika nem valami elvont, távoli dolog, hanem sokkal inkább olyasmi, aminek alakításában ők is részt vehetnek, és ez nem csak egy lehetőség, de kötelesség is. Tanárként például megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel a magyar kultúrát, vállalkozóként a magyar munkaerőt preferálni, a kereskedelemben, a vendéglátásban figyelni a magyar feliratokra – és még hosszasan lehetne sorolni.
Ezek mind-mind olyasmik, amivel ők is hozzájárulhatnak a kárpát-medencei összmagyarság megmaradásához. Lehetőségük volna, hogy komplex módon, a nagy egész szemszögéből láthassák önmagukat, otthonukat. Ha így szemlélik szülőföldjüket és közösségüket, akkor talán tudatosabbá válhatnak.
Befejezésül álljon itt egy idevágó idézet a névadótól, Erdély püspökétől, Márton Árontól: „A nép is olyan, mint a gyermek: tettekből ért.”
