A Zsolnai megyében található községet a 13. században említik először, ebből megtudjuk, hogy a település Magyarfalu határában keletkezett. Plébániáját már 1332-ben említik. Liptószentandrás későgót szárnyasoltáráról vált híressé, mely ma Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg.
Templomát, mely a 13. században épült, Szent András apostol tiszteletére szentelték fel, a falu is erről kapta nevét. Ma is látható faliképei a 15. században készültek, a keleti falon Jézus születését ábrázolták. Ugyanennek a mesternek a munkája a nyugati falon látható Szent László-legenda képsora is, amelyet megszakít a később a falba vágott ablak. Ez az egyetlen olyan ciklus, ahol a jeleneteket jobbról balra haladva láthatjuk.
Az eléggé megrongálódott kép jobb oldalán a Nagyváradról való kivonulás jelenete látható. Ez a jelenet általában hiányzik a szepességi templomokban fennmaradt Szent László képciklusokból. Kovács László – Görföl Jenő A magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban című könyvükben ezt írják: „A magasba nyúló vártoronyból búcsúztatják a kivonulókat, köztük az egyik vitéz visszafordulva búcsút int a várban maradóknak. A vitézek lándzsája a kép jobb oldalán még égnek mered. A kép bal oldalán már az Üldözés jelenete kezdődik. Előtérben Szent László vértben, sisakján tollal, övén tegezzel, jobbján lándzsával.”
Az ablak megtöri a jelenetet (fotó: Görföl Jenő)
Ebben a jelenetben a vitézek lándzsája már előre mutat. A kun sötét lovának csak a fara látszik, ebben a jelenetben a vitézt már üldözik. Azt, hogy ez az üldöző jelenet, az is bizonyítja, hogy a nyilak a kunok felé repülnek. „Az ablakon túl már csak a töredéke látható a képnek, mely a csatajelenetet ábrázolja: a keresztény vitézek sisakos és a kunok sötét süveges feje összekeveredve látható. A király lova ágaskodik, egy sötét kun lovast tiporva el. A szentandrási képsor legfontosabb része a Kivonulás jelenete” – írja Kovács László.
Ahogy a korábban bemutatott Szent László – freskócikluson, Liptószentandráson is a kunnal vívott harcot festették meg a középkori művészek. De hogy is szól a legenda?
Szent László királyunk (1077-1095), Béla király középső fia, édesapjuk halála után hercegi rangban egy ideig békében élt Salamon királlyal. Ebben az időben történt, hogy a pogány kunok áttörték a gyepüket, és a Meszesi-kapu felső részénél az országba törtek. Kirabolták a Nyírséget, elmentek egészen Bihar városáig. Rengeteg férfit, asszonyt és állatot vittek magukkal. Ellenállás nélkül keltek át a Lapos patakon, a Szamos folyón, majd a zsákmánnyal elvonultak. De Salamon király, Géza és László herceg is összeszedték seregüket, és az ellenség után indultak. Gyorsan átkeltek a Meszesi-kapun, mielőtt még a kunok a hegyeket elérték volna. Doboka városában csaknem egy hétig várták a pogányok érkezését. Egy kém jelentette a kun sereg közeledtét.
Az üldözés jelenete (fotó: Görföl Jenő)
Az elbizakodott kunok kezdetben csak a tartalék seregüket akarták harcba vetni, de amikor meglátták a magyar sereget, megijedtek és egy hegy csúcsára vonultak vissza. A magyarok itt, a kelés hegységen rohamozták meg a kunokat. László herceg mindjárt az első rohamban négyet is levágott a legerősebb pogányok közül. Ekkor történt, hogy László herceg meglátott egy pogányt, aki felragadott a lovára egy magyar lányt és elvágtatott vele. László, nem törődve a sérülésével, megsarkantyúzta Szög nevű paripáját és a beretvált fejű pogány után vágtatott.
Szélsebesen üldözte a kunt, már csak egy lándzsahossz választotta el tőle, de sehogy sem tudott közelebb férkőzni, mert a lova nem bírta az iramot. Amikor a herceg látta, hogy nem tud közelebb férkőzni a kun lovashoz, odakiáltott a magyar lánynak, hogy az övénél fogva rántsa le a kunt a lóról. A lány így is tett, amikor mindketten a földre kerültek, László herceg rátámadt a rablóra. A lány ugyan könyörgött neki, hogy ne ölje meg a kunt, de László elvágta az inát és leölte. A csatában egyébként a király serege és a herceg nagy győzelmet arattak, és az elrabolt keresztényeket kiszabadították. A fent leírt jelenet látható a freskók nagy részén.
