Szlovákiában köztudottan rossz állapotban van az egészségügy, de van olyan emberi tényező, nevezetesen a jóindulat és az odafigyelés, amellyel a rossz törvények és biztosítók által okozott kellemetlenségek legalább egy kicsit enyhíthetőek lennének.
Az is köztudott a szlovák egészségügyről, hogy az egyetemi, vagyis az egészségügyi minisztérium által fenntartott kórházakat pozitívan diszkriminálják, ennek köszönhetően egy-egy beavatkozásért, kivizsgálásért több pénzt kapnak, mint a magán- vagy a megyei fenntartású intézmények. Ennek ellenére a magánkórházak tulajdonosai, vagy a megyei önkormányzatok által üzemeltetett kórházak sok esetben barátságosabbak.
A minap az érsekújvári egyetemi kórházban ért csalódás. A mondás azt tartja, addig jó, míg az embernek nem kell orvoshoz mennie, s ez Szlovákiában két szempontból is érvényes. Egyrészt kellemetlen, ha valaki megbetegszik és orvoshoz kell fordulnia, másrészt nagyon kellemetlenek a körülmények a várótermek nagy részében.
Annak idején felháborított, hogy az egyik pozsonyi egyetemi kórház várótermében nem voltak ablakok, de ventilátor vagy klíma sem, s mivel nagyon sokan voltunk, pillanatok alatt elfogyott a levegő. De szerencsére voltak padok, így a betegek leülhettek, igaz a hozzátartozóknak, kísérőknek már nem jutott hely ott sem. Pedig a legtöbb beteg kísérővel érkezett, hiszen idős emberekről volt szó, akik ráadásul ambuláns szürkehályogműtétre vártak, így eleve nem tudtak volna egyedül hazamenni, hiszen a beavatkozás előtt és után is alig láttak valamit.
Minap Érsekújvárban a veszélyeztetett újszülöttek és koraszülöttek figyelésére szakosodott rendelőben viszont a szülők, újszülött gyermekeikkel, sok esetben ikrekkel, állva várták, hogy sorra kerüljenek. Pontosabban egy szűk folyosón volt egy pad, amelyen talán hárman is elfértek, de olyan szűk volt a hely, hogy a babakocsikat oda már nem vihették magukkal, tehát, ha a koraszülött kisgyermek aludt a kocsiban, a szülő eleve nem mehetett be a folyosóra, hiszen a gyermekét senki nem hagyja magára.
A szomszédos folyosón, azon a részen, amelyet lezártak, mert felújítják az intézményt, viszont ott árválkodtak a padok, székek, a szülők azonban ott nem várakozhattak. Némi jóindulattal a kórház vezetése, vagy az orvos, akinek a rendelője előtt nincsen pad, áthelyezhetné a padokat, székeket, hogy a csecsemőkkel várakozó szülőknek legyen hova leülniük. Az is megoldás lenne, hogy nem egy időpontra rendelik be a pácienseket, hanem sorrendet állítanak fel, de ne legyünk olyan igényesek…
Az egyetlen pozitív meglepetés a kórházban megvalósult kétnyelvűség volt.
Ahogy azt már sokan megfogalmazták, maga a szlovák egészségügy is nagyon beteg. Gyógyításra szorulna, ezt azonban az alapoknál kellene kezdeni, illetve a megelőzéssel, és nem csak a tüneteket kezelgetni…
