Filigrán termetű, élénk tekintetű fiatal lány Gál Réka Ágota, a Selye János Gimnázium 2. osztályos tanulója, az iskola legjobb szavalója. A szép, esztétikus külső még értékesebb belsőt takar. Réka mosolygós, nyíltszívű, segítőkész; mikor megszólal, kedvessége, intelligenciája szembetűnő.
Réka, nem lesz könnyű a kérdésem. Fel tudod sorolni eddigi eredményeidet?
Az összeset és a pontos helyezéseket nem nagyon. A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyen négyszer vagy ötször lettem 1. helyezett, kétszer 2., 3. is talán kétszer. Voltam különdíjas is. A Kaszás Attila-szavalóversenyen többször voltam aranysávos, különdíjas; kétszer lettem fődíjas, mindkét kategóriában Kaszás Attila-díjas lettem. A Kulcsár-szavalóversenyen Pozsonyban háromszor végeztem az 1. helyen, a Pislákoló mécsesen is többször voltam 1., illetve 2. helyezett. Tavaly a Reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett szavalóversenyen az országos 1. helyen végeztem, majd a Kárpát-medencei döntőt is megnyertem.
Bár az idei tanévből még fél év sem telt el, de már mögötted van néhány verseny és kitűnő eredmény.
Még a tavalyi tanév végén jelentkeztem a Nemzeti VERSenyre. A háromfordulós verseny első feladata egy vers elszavalása volt, melyet a youtube-ra kellett feltölteni. A második fordulóban szintén a youtube-ra kellett feltölteni egy produkciót – egy kisfilmet. Ez még a nyáron történt, és a zsűri ennek alapján juttatta tovább az utolsó fordulóba a versenyzőket. A döntő kétnapos volt. Mind a két nap más-más zsűri előtt kellett bizonyítani; egy szabadon választott verssel kellett készülni – én a Juhász Gyula és Bella István költeményeiből készült versösszeállításomat, a Szívhangokat szavaltam. Kötelező versként egy Arany János-művet kellett előadni. Választásom a Ráchel siralmai című versre esett.
Hogy érezted magad a versenyen, milyen eredményt értél el?
A budapesti Nemzeti Színházban szavalni csodálatos érzés volt; hozzáértő, nagynevű színészek, szakemberek értékeltek. A verseny védnöke Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező volt. A verseny 3. helyezettje lettem, elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen – amatőrök versenye volt ugyan – egyetemistákkal, fél profi felnőtt előadókkal kellett megmérkőznöm. A legidősebb versenyző egy 94 éves néni volt, nagyon megható volt látni-hallani őt a színpadon.
S a következő héten Győrött, a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban is versenyeztél.
Igen, a gimnázium által kétévente megrendezett Z. Szabó László Versmondó Versenyen voltam, ahol különdíjas lettem. Nagyon jó volt, hogy készülhettem, izgulhattam, szóval versenydrukkban lehettem, hiszen a következő hétvégén (nov. 25-én) már az Arany János Szavalóverseny Kárpát-medencei döntőjére készültem. Még októberben volt ennek a versenynek az országos fordulója, ahol 1. helyezett lettem. A Kárpát-medencei végső döntőt szintén az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében rendezték – 26 döntős szavaló versenyzett. Nagy örömömre elnyertem az 1. díjat.
Ízig-vérig művészcsaládból származol. Édesanyád, Kiss Szilvia színésznő, édesapád, Gál Tamás szintén színész. Tagjai voltak a Felvidék mindkét kőszínházának, a Csavar Színház pedig saját alapítású társulatuk, rengeteget játszanak magyarországi színházakban, filmekben. Hogyan készülsz fel egy-egy versenyre? Mennyire befolyásol a családi örökség?
A verseket mindig én keresem, választom. Néha kikérem anya véleményét a műválasztással kapcsolatban. Majd az elképzelésem szerint értelmezem, „megcsinálom” a verset; aztán a szüleim leülnek meghallgatni és – kritizálnak (nevet). Különböző tanácsokat adnak – melyeket néha megfogadok, néha viszont nem –, anya inkább az érzelmesebb, a temperamentumosabb előadásmódot kedveli, apa a letisztultság mellett kardoskodik. Elő is szokták adni, ki-ki saját meggyőződése szerint, ebből azért jó kis veszekedések – mondjuk inkább, szakmai viták – szoktak kerekedni (ismét nevet). Mindig eljön az a pont, amikor úgy érzem, már enyém a vers, ezután többször már nem mondom el nekik, csak versenyeken hallják a kész produkciót. Legnagyobb kritikusom azonban a legfiatalabb testvérem, Virág. Hiába próbáljuk őt távol tartani a próbától, ő be-befutkos a szobába, és megfellebbezhetetlen biztonsággal ad tanácsokat.
Ennyi versenyeredmény egy egész tanévre is elegendő, pedig még csak december eleje van. De neked biztos vannak további terveid!
Most egy kicsit pihenek, nem célirányosan olvasgatok, sokat pótolok, tanulok. Lassan elkezdem a felkészülést a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyre. És közben készülök a táncversenyekre, tagja vagyok a gimnázium diákszínjátszó csapatának, a Gimisznek is, mellyel készülünk a Tompa Mihály Országos Versenyre a lírai színpadok kategóriájában, illetve a Jókai Napokra.
A tánc mióta van jelen az életedben? Melyik válfaját műveled?
Már kilenc éve táncolok versenyszerűen, ebből négy éve foglalkozom a színházi látványtánccal. Többször is kijutottam/kijutottunk az Eb-re, a 2. és a 3. helyezésen túl háromszoros 1. helyezettek voltunk. Áprilisban kezdődik a szlovák bajnokság – csoportos és szóló produkcióval is készülök. A cél most is az Eb-szereplés és az érmes helyezés.
Másodikos vagy… Gondolkodtál már a pályaválasztáson?
Azt hiszem, színész szeretnék lenni, de emellett a koreográfusi szakot is el szeretném végezni a színművészetin. Én testközelből élem meg és át a színészlét minden szépségét és gyötrelmét. Belelátok a szüleim munkájába, életébe; látom a szép, felemelő pillanatokat, de a csalódásokat, a gáncsoskodást, a féltékenységet is, amely nagyon meg tudja keseríteni az életet. Sem anya, sem apa nem akar le- avagy rábeszélni erre a pályára, meghagyják nekem a döntést. Azt látom, hogy egyszerre csodálatos és ugyanakkor borzasztóan „munkás” a színészélet. Csodálom anyát és apát azért a rengeteg munkáért, energiáért, amellyel megteremtették mindazt, amiben élünk: a csodás, hatalmas házunkat, a lovainkat, de legfőképpen azt a szeretetet, amelyben élünk. Érzem, hogy a család, az egymás tisztelete és szeretete a legfontosabb dolog a világon: ennek a megteremtéséért és megtartásáért vagyok a leghálásabb a szüleimnek.
