Úgy hozta a sors – köszönet érte –, hogy a hazai magyar nemzeti közösség egyik meghatározó személyiségét, Kolár Pétert, – a későbbi színigazgató, tervezőmérnök, a CSEMADOK országos elnöke, kultúraszervező, közéleti egyéniség – életét gyerekkorától haláláig követhettem.
Péter családja a gyógyfürdőjéről ismert Csízen élt, mi pedig Rimaszécsen. Édesanyja a csízi „elemi” iskola csupa szív tanítónője volt, édesapja később igazgatóm a tornaljai gimnáziumban. A család nálam négy évvel fiatalabb fiúgyermekére, aki egy ideig szintén a rimaszécsi alapiskolába járt, egy iskolai ünnepélyen figyeltem fel.
A törékeny, felnőttesen komoly hatodikos az ünnepi műsor legemlékezetesebb szereplője volt, hegedűjátékával kápráztatta el a telt házas moziterem gyermekközönségét, ott volt az egész iskola.
Aztán hol a vasútállomáson, hol a rimaszombati zeneiskolába utaztában, a táskáját és a hegedűjét cipelve láthattam őt. Míg várta a vonatot, általában nagy figyelemmel olvasott. És olvasott egész életén át, talán azért is, mert gyerekkorában a szüleitől is ezt látta.
Eszter, a felesége így emlékezik: „Amikor én 41 éve a családba kerültem, a könyvek hetven százalékát már ott találtam. Az állomány persze egyre növekedett, egyszer megpróbáltuk megsaccolni, hány darab lehet a polcokon. A felmérés úgy történt, hogy megszámoltunk egy-egy polc könyveit, és kikövetkeztettük, hogy ha ezen meg azon a polcon van ennyi meg annyi, akkor összesen körülbelül háromezer kötet halmozódott fel a családi könyvtárunkban. Szóval, a szülők, majd Péter folyamatosan gyűjtögették az olvasnivalót otthonuk számára. Később Péter már maga készített polcokat, mindig az adott helyre méretezve. Utolsó lakásunkban már csak ilyen polcok voltak – rengeteg. Magasabbak, alacsonyabbak, a könyvektől és a rendelkezésre álló helytől függően” – mondja Kolár Eszter, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre.
Miért döntöttél úgy, hogy a könyveket – egy egész könyvtárat – a MaJel Rovás-nak ajándékozod férjed halála után?
Lakásunk a harmadik emeleten volt lift nélkül, és még Péterrel együtt gondolkodtunk rajta, hogy lecseréljük egy első emeletire. Aztán közbejött a betegsége és annak következménye, és én itt maradtam a problémával meg a sok könyvvel. A lakást el kellett adnom, mert az édesanyámhoz költöztem, akinek szüksége van a segítségemre. Viszont nála is voltak könyvek, így én oda csak két polcnyit költöztettem át. Mivel Péter mindig nagy tisztelettel beszélt a Rovásról, és ez a rokonszenv kölcsönös volt, gondoltam egyet, és telefonáltam nekik. Aztán eljött Szabó Ottó és a felesége, Kovács Ágnes, megnézték a felkínált adományt és vitték. Tízesével összecsomagoltam őket. Mindenképpen szerettem volna egyben hagyni az egészet, mert én még a mai világban is nagy értéknek tartom a kötetekben felhalmozott tudást.
Milyen tárgyú olvasnivalókat tartalmazott az ajándék?
Elsősorban szépirodalmat, magyart és világirodalmat. Például Mikszáth-sorozatot, Tolsztoj-sorozatot, Krúdyt, Thomas Mannt, és természetesen Jókait… Aztán útleírások, lexikonok, képes világtörténelem, ritka vallásirodalom, életrajzok, zenei, színházi és egyéb lexikonok, és persze, költők művei, Fábry Zoltán kötetei, regények alkották a „szállítmányt”.
Mit olvasott a legszívesebben Péter?
Ez nehéz kérdés, mert „mindenevő” volt, de talán a történelem, mind a régmúlt, mind a közelmúlt állt a legközelebb hozzá. Amikor hosszabb útra ment vonattal, regényes útleírásokat vitt magával, itthon inkább eszmefuttatásokat, életrajzokat olvasott.
Mikor jutott ideje olvasásra?
Esténként, vagy utazás közben, de sohasem tudott annyit olvasni, amennyit szeretett volna. Ha megjelent valami újdonság, megvette, és eltette, majd ha lesz ideje… Nagyon szerette a könyveket, szeretett olvasni, végignézni a polcokon lévő sorozatokon, beszívni a könyvek illatát. Mindig észrevette, ha valamelyik kötet máshová került, vagy kikölcsönöztem. Számontartotta őket.
***
Számomra megnyugtató érzés, és nem csak azért, mert ez a szeretetre méltó ember a barátom volt, hogy a család könyvtára méltó helyre került, ráadásul úgy, hogy ez a gyűjtemény is őrzi Kolár Péter nevét. Ha csupán az olvasás szeretetét, az önművelés fontosságát tanulnák meg tőle a mai ifjak, már az is nagyszerű lenne…
