A tánc alaptényezőiben világviszonylatban egységes, de mozgásformájában, zenei és dallamanyagában, viseletében sajátosan egyedi jelleggel, jellegzetességgel bír, olyannal, amely csak annál a táncnál van meg, csak azt a táncot jellemzi. Az egyes táncok, tánctípusok megkülönböztetését ez a jellegzetesség teszi lehetővé.
A népeket nem jellemzi különböző izomrendszer, csak külön lélek, amely ugyanazon elmozdulástörvényből sok ezer, egymástól teljesen elütő figurát alkot. A kivitel sajátos, csak az adott népre jellemző sajátságokat feltüntető apró változatai adják például a magyart.
Ahhoz, hogy egy-egy táncra azt mondhassuk, magyar, szlovák, román, spanyol, vagy más nemzet tánca, sőt tovább bontva a dolgot, ahhoz, hogy bodrogközinek, mátyusföldinek, gömörinek, gyetvainak, gorálnak nevezhessük, tudatában kell lennünk a jellegzetességeinek.
Molnár István nemrég elhunyt neves magyar koreográfus és néptáncgyűjtő így vall erről: „Legyen az ősz vagy fiatal legény: amikor kiáll a táncra, kiegyenesedik, szeme égni, villogni kezd, tartása maga a nyugalom, a méltóság, ugyanakkor azonban a fölényes erő és ügyesség is. Táncát hallatlan figuragazdagság jellemzi, mozgása hangulatos, játékos, tüzes, ötletekben gazdag. Amit nem tud kifejezni sem szavakkal, sem dallal, azt táncával mondja el: térformáinak száma legalább annyi, mint lelkének rezdülése, gondolata.”
A jellegzetességek figyelembevételével meghatározható a tánc nemzeti (magyar), néptájegységi (gömöri), illetve helyi (borzovai) hovatartozása.
Mit értsünk jelleg, jellegzetesség alatt?
Azokat a sajátos mozzanatokat, külső és belső tulajdonságokat, melyek csak arra a táncra, tánctípusra, zenére, viseletre jellemzők. Nézzük például a kanásztáncot: tipikusan sajátos dallama van, mely rövid-rövid-hosszú tagolású, rendszeresen váltakozó ritmusú. A mozgásanyag, a szökdelő-ugró motívum, mely ritmusában követi a dallam ritmusát. Olyan egyéni virtuskodó férfitánc, mely csoportban táncolva is megőrzi szólisztikus jellegét, tulajdonságát. Jellegzetes eszköze a pásztorbot, pásztorbalta, fokos. A kézben tartott eszközt is táncoltatják: forgatják, földhöz verik, egy végével földre támasztva, illetve földre fektetve átugrálják, láb alatt átdobálják. Viselete bő szárú gatya, bő ujjú ing és mellény. Még lehetne tovább is sorolni a tánc jellegzetességeit, amit később majd meg is teszünk, amikor e tánctípus bemutatása kerül sorra. Most csak elvünk magyarázásának példájaként tértünk ki rá.
A kanásztáncot, mint típust, ezek a jellegzetességei határolják el, különböztetik meg más táncoktól: az eszközös és eszköz nélküli verbunkosoktól és más férfi táncoktól. Mivel esetünkben konkrét foglalkozáshoz kapcsolódó tánctípusról van szó, természetes az, hogy a típus megtalálható minden nép népi-nemzeti kultúrájában, ám a sajátosságai, a dallam, a motívumkincs, a viselet, az eszköz, az eszközhasználat módja, mindenütt másfélék. Ez a másság az, amit jellegnek, jellegzetességnek nevezünk.
A tánc besorolásának a másik módját az emberiség fejlődése határozza meg. Minden népnek megvan a saját kultúrája, s e kultúra szerves része a tánc is. A történelmi /ókori/ tánckultúrákról képzőművészeti és irodalmi emlékek mesélnek, például ókori barlangrajzok, egyiptomi vázarajzok, vázafestmények és mozaikok, görög szobrok, írott emlékek, stb. Az előző írásunkban egy ilyen írott emlékről szóltunk is. E történelmi kor a néptánc motívumkincsének alapanyagában is kimutatható, tehát a hagyományozás útján az öröklött tánckultúrában is jelen van. Ezt a nemzedékek hosszú sora évezredeken át egymásnak adta tovább, mialatt állandóan formálódott, fejlődött az anyag.
A legősibb elemeket őrző táncokat, és a kultúra alacsonyabb fokán álló népek táncait ‒ úgy is hívjuk őket, hogy fejlődő nemzetek ‒ néprajzi szempontból, az ókoriakat táncalkalmak szerint, a középkoriakat formai szempontból /néptánc, balett/, az újkoriakat társadalmi rétegződés szerint /udvari, nemesi, paraszt/, és a legújabb koriakat pedig technikájuk szerint /néptánc, balett, társastánc, akrobatikus tánc, stb./ szokás osztályozni. Természetesen minden osztályozási besorolás, csoport több, illetve sok-sok rétegre tagolódik. Azok a rétegek, melyek idővel elvesztették funkciójukat, elhalnak, beleolvadnak más, életképesebb csoportba.
Folytatjuk…
A szerző az MMA köztestületi tagja.
