„A dallammal, a szöveggel és a mozgással kísért játékokat a gyerek élvezettel elfogadja, mert életkorára jellemző tulajdonságokat foglal magába. A játékot, mint valóságot éli át, a felnőtteket utánozza, tőlük tanulja. A játékok lehetőséget kínálnak az önkifejezésre. A gyermek mozdulataival mondja el azt, amit szóban magától nem tud kifejezni. Mozdulatai ösztönösek: lépeget, ugrál, szökell, futkos, pereg.” (Bors Éva).
E típus valamennyi játékos táncában egy bizonyos szerep eljátszása az uralkodó motívum. A „Kinn a farkas, benn a bárány” játékban a farkas a körön kívül, a bárány pedig belül helyezkedik el, s ha a farkas ügyeskedve átbújik a körben állók keze alatt és betör a középre, a bárány kimenekül onnan. A körben állók a farkas betörését akadályozzák, a bárány menekülését segítik. Addig kergeti a farkas a bárányt, míg el nem kapja. Utána tánc következik, majd szerepcserével indul újra a játék.
Ide tartozik a „Tüzet viszek…”, a Felvidéken is általánosan ismert táncos játék is. A körön kívül sétáló gyerek a megfelelő szövegrész alatt valakinek a háta mögé ejti a tüzet jelképező zsebkendőjét, és futásnak ered, a kört jobbról kerüli meg. Játék közben a körben állóknak nem szabad hátra nézniük, így nehezebb észrevenni, hogy ki mögött ejtették le a „tüzet”. Amint az illető észrevette, hogy a tűz a háta mögött van, azonnal kergetni kezdi a tűzvivőt, és ha sikerül elkapnia, akkor visszaáll az eredeti helyére, ha meg nem, akkor a tűzvivő foglalja el a körívben üresen maradt helyét.
Hasonlóan zajlik az 1953-ban Bején gyűjtött „pacsmagoló” játék is. Ott a szerepjátszó kezében egy összesodort és a végén egy nagy csomóval (csombókkal) ellátott zsebkendővel sétál a körön kívül. A körben álló lányok dalolnak, és kezüket felfelé fordított nyitott tenyérrel hátul a tomporukra fektetik. A szerepjátszó, a dal adott részére, a kendő csomós végével belecsap az általa kiválasztott lány kezébe, és jobbról kerülve a kört futva menekül. A vége itt is – ügyességtől függően – szerepcsere.
Tamás Lászlóné adatközlő szerint ezt a nagyobb lánygyerekek vasárnap a templomból kijövet, a templomkertben játszották és alkalmanként a fiatalabb legények is részt vettek a táncos játékban. Ha megunták a játékot, táncoltak egy karéjt, majd végigdalolták a falut.
(Megjegyzés: A gyűjtés idején már szerveztük a Csemadok leendő hivatásos ének-zene-tánc együttesét, a későbbi NÉPES-t is. Az adatközlőnk és a férje a falu legjobb énekesei voltak. A későbbi időben sikerült őket meggyőznünk, és 1953-ban tagjai lettek a megalakult együttesnek. Megérdemlik, hogy a nevüket megörökítsük: Tamás László, Tamás Ilona és fiuk Lacika, aki felnőttként a Csemadok járási szakdolgozója lett Rimaszombatban és egyik énekes szólistája a Csemadok Gömör Népi Együttesének)
Ezeknek a játékoknak a másik csoportjában a szereplők szöveget is mondanak. Ilyen a Zsitvabesenyőn 1952-ben gyűjtött „Beültettem kiskertemet a tavasszal…” című táncos játék. A gyerekek nagy kört képeznek. A táncos játék főszereplői a vevő és az eladó. Az egyikük, a vevő a körön kívül áll, a körben állók éneklik a dalt:
„Beültettem kiskertemet a tavasszal,
Rózsa, szegfű, liliom és rezedával.
Ki is nyíltak egyenkint, el szeretném adni mind,
De, most mindjárt.
Kis is nyíltak egyenkint, el szeretném adni mind,
De, most mindjárt.”
A dal alatt leengedett kéztartással összefogódzkodott kör egy- vagy kétlépéses csárdást táncol, mialatt a vevő a körön kívül sétál. A dal végén a körben állók valamelyikének a vállára teszi a kezét. A kiválasztott gyerek kifordul a körből, hogy a vevő neki énekelhesse:
„Én megveszem virágodat, ha eladod,
Ha az árát te magad se nem sajnálod.
Versenyfutás az ára, fussunk tehát utána,
De, most mindjárt.
Ezután ellenkező irányba indulva körülfutják a körben állókat, és amikor találkoznak, megkezdődik az alku:
„Hogy a kakas?” – kérdi a vevő.
„Három garas!” – hangzik a válasz,
„Hát a tyúk?” – szól az újabb kérdés,
„Az is úgy”! – jön a kemény válasz.
„Add alább!” – szólítja fel a vevő.
„Nem adom, inkább körülszaladom.” – felel az eladó.
Ellenkező irányba indulva, még egyszer körülfutják a kört. Aki gyorsabb, beáll a körben szabadon maradt helyre, a másik pedig az újrajátszásnál vevő lesz. A körben állók figyelemmel kísérik a játékot, az alkut, majd a következő dalt énekelve folytatják táncukat:
„Komámasszony meg ne mondja az uramnak,
Hogy eladtam a kakasom a bírónak,
Ha kérdi, hogy hová lett, mondj azt, hogy elveszett,
Komámasszony.
Ha kérdi, hogy hová lett, mondja azt, hogy elveszett,
Komámasszony.”
Erre a strófára ridaforgóval fordul egyet-kettőt a kör. Az új vevő a körön kívül sétál. A sétája ellenkező irányú a kör forgásával.
A Kis Csali örömünnepe (Fotó: Takács András/Felvidék.ma)
Ezernyi formájuk, változatuk van a gyermekjátékoknak. Az egyszerű szövegmondástól, mondókáktól, kiolvasóktól kezdve fokozatosan eljutnak az igényesebb szövegű dalokig, táncban pedig a tipegő lépésektől az igényes mozgású táncokig. A gyerekek így játszva tanulják az életet. Játékukban utánozzák a természetet (szelet, folyót, esőt, vihart), az állatokat (farkast, rókát, gólyát, cicát, csigabigát, ludat) és a náluk felnőttebbeket, az idősebbeket is.
A gyermekkor játék-, tánc- és dalanyaga gazdag és változó. A népi játékforma lehetővé teszi, hogy a ma élményeit is eljátsszák. Így jelennek meg a játékban például a gépek: a vonat, a repülő, a traktor, az autó, a vonat zakatolásának ritmikus utánzása, a kiszállás, a beszállás, a kígyózva haladás, majd végül a megérkezés utáni örömtánc, a csárdásozás, a pórumozás. Ez már az új kor játéka, de formájában, felépítésében hűen őrzi a kígyózó, a falu utcáin végighaladó, fogyó-gyarapodó játékok hagyományát, szerkezeti felépítését, a motívumkincsében pedig a hagyományos táncelemeket.
Folytatjuk…
A szerző a MMA köztestületi tagja
