Pillanatkép a rendezvényről (Fotó: Hinzellér László/Felvidék.ma)

A téli időszak falvaink múltjában igen gazdag volt népi hagyományokban, szokásokban. Az idősebb generáció emlékeiben máig él a családias falusi disznótorok ínycsiklandozó hangulata, hasonlóan, mint a tollfosztások vagy a fonóba járás élménye.

Ugyanakkor a régi téli ünnepségek, mulatságok népzenével és magyar nótával párosulva magukon viselték népi tánckultúránkkal egyetemben a vidéki, falusi mulatás, szórakozás hagyományos elemeit.

Korunkban már egyre kevesebben vannak azok a hagyományőrzők, akik szeretettel, szívvel és hittel próbálják megmenteni és továbbadni nemzeti kultúránk ezen pótolhatatlan részét magyar néptáncainkban.

Kellemes, jó hangulat köszöntötte a november végi táncháznyitó rendezvény résztvevőit Szőgyénben. A Csemadok helyi alapszervezetének rendezésében megindított táncházsorozat a legkisebbektől egészen a nyugdíjasokig mindenkinek alkalmat biztosít arra, hogy magyar népi tánchagyományaink kincstárából, a néptánc szép elemeivel, de a helyi hagyományokból is merítve megismerkedjenek tánchagyományainkkal egy-egy rendezvény alkalmával.

Az első találkozón mintegy félszázan vettek részt. Óvodások és alapiskolások jöttek a meghívásra, aki szülői kísérettel gazdag táncházi élménnyel térhettek haza.

A résztvevők (Fotó: Hinzellér László/Felvidék.ma)

A jó táncházi hangulatról és zenei kíséretről Korpás Réka (ének, koboz), Skoda Máté (furulya és kavala), Lakatos Áron (hegedű), Sidó Szilveszter (koboz és dob) gondoskodtak. Petro Krisztina és Federics Barnabás néptáncosok segédkeztek a tánclépések elsajátításánál.

Igazi karácsonyi szeretetasztal is várta a résztvevőket, egy kis frissítővel, édességgel és finom sült tökkel.

Minden egyes látogatót Télapó-csomaggal leptek meg. A rendezők nem titkolt szándéka, hogy a legügyesebbekből szeretnének egy helyi néptánccsoportot létrehozni, hogy ezáltal is életben tartsák és továbbörökítsék a helyi hagyományokat.