Andrej Danko (Fotó: SITA)

Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke ma bejelentette, hogy hamarosan sor kerül az alkotmánybírók megválasztására. Figyelmeztetett azonban, hogy az alkotmánybírók megválasztásánál az ilyen hosszan elhúzódó bonyodalmak már máskor is előfordultak.

„Ez a káosz az alkotmánybírók megválasztásánál Szlovákiában egyáltalán nem újdonság, ettől még Szlovákiában nem szakadt le az ég” – jegyezte meg.

„Ma úgy döntöttem, hogy a választást megismételjük” – jelentette ki azzal, hogy akik eddig is teljesítették a követelményeket és elvárásokat, azoknak jogukban áll újra indulni. Az alkotmányjogi bizottság dönt majd arról, hogy ismét nyilvánosan hallgatják-e meg azokat a jelölteket, akiket már eddig meghallgattak az előző választáson.

Danko szerint az alkotmánybíróság elnöke ad majd tájékoztatást arról, hogy milyen intézkedéseket foganatosítanak arra vonatkozóan, hogy az alkotmánybíróság folytathassa munkáját, még ha csak korlátozott mértékben is.

Danko végül azt is bejelentette, hogy

a következő választás titkos lesz, mivel az előző nyilvános nem volt sikeres. Az alkotmánybírók posztjára való jelölés végső határideje március 5. 16.00 óra és magára a választásra a szlovák parlament március 26-i ülésén kerülne sor.

Andrej Danko elmondta azt is, hogy a következő héten tárgyalásra ül össze a koalíció. Hozzátette, ő nem úgy ítéli meg, mintha feszültség lenne a koalíción belül.

„Ma ugyan valamiféle kommunikációs zavart tapasztalunk, de nem biztos, hogy holnap is így lesz. Ha a koalíció tagjai nem tudnak a dolgokban egyezségre jutni, előrehozott választások lesznek. De hagyjunk teret és időt a koalíciós partnereknek, hogy az ügyeket megoldják. Én ezt nem feszültségnek látom, inkább olyan helyzetnek, amelyben néhány ember nem talál összhangra és egyetértésre” – magyarázta Danko.

A Szlovák Nemzeti Párt és a szlovák parlament elnöke az új választásnál azt fogja szorgalmazni, hogy találjanak megoldást és egyezzenek meg a jelöltekben. Ha a következő alkotmánybíró-választás ugyanis nem lesz sikeres, akkor szerinte tárgyalni kell a törvénymódosításról.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)