Az alkotmánybíró-választási huzavonával kapcsolatban egyre több politikus és közéleti személyiség fejti ki a véleményét. Az alábbiakban Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa elnökének véleményét közöljük.
Hogy megáll-e a világ, ha egy időre alkotmánybírák és teljes létszámú alkotmánybíróság nélkül marad az ország, nem tudom. Csak annyit fűznék hozzá:
állt ez a testület többször is, pedig teljes létszámban regnált.
Emlékszünk, ugye a Zsolnára készülő Kia miatt megalkotott „extra” földelkobzási törvényre, amit négy évig aszalgatott a jogok legfőbb őre, míg végre kimondta: idegen földeken akkor sem építkezhetnek más idegenek, ha a kormány-parlament úgy szeretné. S kit érdekelt ott legfelül, hogy kisemberek magántulajdonát addigra már szétkaristolták, letarolták, jogalap nélkül elvették?!
De állt és áll a döntéshozatalban az állítólag ideológiamentes, pártok felett álló testület a szlovák állampolgárság elvételét kimondó törvény esetében is. Tizenhárom kerekasztal-lovag képtelen volt eldönteni, hogy ha az alkotmány kimondja: akarata ellenére senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától, egy alacsonyabb rendű törvény meg azt mondja, hogy aki más ország állampolgárságát felveszi, automatikusan elveszti szlovák állampolgárságát, akkor melyik rendelkezés a főbenjáró…
Tizenhárom taláros Pilátus, aki a kezét mosta ahelyett, hogy szólt volna a Tisztelt Háznak: jogállamban a jogbizonytalanság nem járja; tessék módosítani az alkotmányt, vagy hatályon kívül helyezni a magyar állampolgársági törvényre válaszul adott Fico-féle ellentörvényt. Így tipikus ex lex állapot van Szlovákiában, amit még belügyminiszteri rendeletekkel is megfejelhettek, hogy kénye-kedve szerint dönthessen a hatóság, kinek szolgáltatja vissza mégis, amit elvett.
Ez egy igazi demokrata államnemzeti politikusnak vagy jogásznak kicsit sem fáj. Elvégre a kis hatalom is hatalom, és nagyon ízlik, ha magyaroknak mutathatjuk meg. Az sem gond, ha a jogállam egyik alapelve sérül közben.
A helyzet, ami az igen Tisztelt Házban az elmúlt hetekben kialakult, ennek a szemléletnek a folytatása, zűrös is, tanulságos is.
Egyrészt kiderült, hogy 38 alkalmasnak nyilvánított személyből milyen nehéz kiválasztani 18-at, hogy köztársasági elnök urunk közülük 9 nevére ráüthesse a „kineveztem” pecsétet. Az, hogy valakit a törvényhozás az úgymond legfontosabb bírói tisztségre alkalmasnak talál, ezek szerint még nem jelent semmit. Az alkalmasság – madártávlatból nézve a parlamentet – azt jelenti, hogy meg kell felelni 150 honatya-honanya – meg a véleményformáló sajtó – tetszési indexének, ízlésének, ideológiai beállítottságának, ilyen-olyan, néha még úgymond morális(!) elvárásainak is.
S hogy „ki beszél itt szerelemről”, jó lenne nem firtatni, mert gyorsan kiderülne: könnyebb más szemében a szálkát, mint sajátunkban a gerendát. Holott egy jó, valóban szakszerű és minden téren elfogulatlan alkotmánybíróságra – mint végső belföldi jogi instanciára – nagy szükség lenne.
Azért is, mert az alkotmánybíróság saját kezdeményezésre is foglalkozhat alapjogi kérdésekkel, adhat ki állásfoglalásokat, figyelmeztethet, ha a jogfilozófia – a meghozott új törvények szellemisége – letér a jogbiztonságot jelentő pályáról.
Ha a jog Grál-lovagjai ülnének a legfőbb testületben, figyelmeztettek volna: rosszul módosították a házszabályról szóló törvény azon kitételét, hogy személyi kérdésekről titkos szavazással dönt a parlament. Mert csak félig módosították, még a Radičová-kormány idején, amikor a legfőbb ügyész személyének kérdése volt terítéken a mostanihoz hasonló bornírt eljárásban, s az akkori koalíciósok kettesével mentek titkos-szavazni, hogy tudják a többiek, az előírt személyre mondtak-e igent.
Akkor a 115. § 1. bekezdéséből is törölték, hogy az alkotmánybírákat titkosan választják. Csak annyi maradt, hogy a megjelent képviselők abszolút többsége kell a megválasztásukhoz. A 2. bekezdésben viszont ottfelejtették, hogy „amennyiben az 1. bekezdés szerint nem tesz javaslatot kétszer annyi alkotmánybíró-jelöltre, a szükséges létszám eléréséig a titkos szavazás a további jelöltekről ismétlődik.” És mivel jelenleg értelmezési viták is keletkeztek olyan vonatkozásban, hogy a titkos szavazás az első kör második fordulójára vonatkozik-e vagy egy újabb választásra, hivatkozni kell a törvény 3. bekezdésére, amely úgy rendelkezik, hogy ha a megismételt választáson sem született meg a kívánt jelöltlétszám, új választást kell rendezni. Magyarul: a második forduló nyilvános szavazásával törvényt sértett a parlament; akkor is törvényt sértett, ha szavazással tette nyilvánossá a választást. Törvényesen akkor járt volna el, ha előtte módosítja a házszabály 115. paragrafusának 2. bekezdését is. Ezt azonban nem tette meg. Az egész „ceremónia” felveti azt a kérdést: ha törvénysértő módon mégis megválasztották volna az alkotmánybíró-jelölteket, meg lehetne-e támadni a megválasztásukat az alkotmánybíróságon?
A tanulság? Törvényt sérteni nem kifizetődő. Akkor sem, ha megvan hozzá a hatalom vagy ha pillanatnyi politikai, egyéni vagy csoportérdek fűződik hozzá, mert az egész rendszert, a jogrendet ássa alá. És káoszt teremt a társadalomban is.
