Dagmar Babčanová volt vatikáni szlovák nagykövet beszédet mond, miután átvette az Esterházy-díjat az Esterházy János mártír sorsú felvidéki politikus emlékére rendezett ünnepségen a budapesti Szent István-bazilikában 2019. március 9-én. MTI/Mónus Márton

Idén a budapesti Szent István Bazilikában került sor az Esterházy János emlékünnepségre, melynek – mások mellett kitüntették Dagmar Babčanovát, Szlovákia korábbi vatikáni nagykövetét is, akit Surján László, a KDNP korábbi elnöke, volt EP-képviselő méltatta. Az alábbiakban e méltatás szövegét olvashatják.

Laudáció Dagmar Babčanová tiszteletére, abból az alkalomból, hogy 2019. március 9-én a Rákóczi Szövetségtől Esterházy-díjat kapott.
Molnár Imre és Surján László közös gondolatai

Főtisztelendő Püspök Atyák! Tisztelt ünneplő közösség!

Valóban méltó és igazságos, hogy a jelenlevőket közösségnek nevezzük, hiszen összeköt bennünket Esterházy János személye, akinek tisztelete egyre jobban terjed a Dunától Délre és Északra is. Ez utóbbiban pedig nagy érdemei vannak Dagmar Babčanovának. A kisördög azt súgja, tegyem hozzá: annak ellenére, hogy ő szlovák. Ám ez valóban ördögi sugallat volna, mert ezzel épp Esterházy János tanításának egyik lényegét tagadnám. Nem ő a megosztó, csak a buta politika állítja szembe a szlovákot és a magyart.

Dagmar Babčanova a háború utáni első békeévben született, amikor még Csehszlovákiában remélni lehetett, hogy jobbra fordul a világ. Hamar kiderült, hogy ez nem így van.

Középiskolái elvégzése után Babčanová a Brünni Masaryk Egyetem anglisztika és germanisztika szakára került, majd a pozsonyi Koméniusz Egyetemen olaszt tanult. Egy ideig műfordítói is volt. Életének azonban nem szakmai vonala fontos számunkra, hanem az, hogy felelősen gondolkodó értelmiségiként stúdiumainak befejezésétől kezdve máig aktívan részt vesz a szlovák keresztény közélet formálásában.

Az egyház szociális és morális tanítását népszerűsítve korunkban népszerűnek egyáltalán nem mondható álláspontot képvisel: a keresztény értékeket.

Számos írásában és előadásában fedte fel a komunista rendszer bűneit és lélekrombolását. Rendszeres blog-írója a Sme napilapnak és a Postoj keresztény internetes portálnak.

Hazafi, akinek szívügye Szlovákia más országokkal való egyenrangú kezelése, nemzetközi fórumokon is védi hazája értékeit és érdekeit.

Becsületes, szerény, áldozatkész, hiszen keresztény. Hitéhez akkor is ragaszkodott, amikor az effajta tanúságtételnek nagy volt az ára.

Férjével, Stanislavval, aki Szlovákia egyik legismertebb szakrális épületeket tervező és kivitelező építésze, aktívan bekapcsolódott a szlovák földalatti egyház tevékenységébe. Mindketten közreműködtek az ún. laikus apostoli misszióban. Munkatársai voltak Ján Chryzostom Korec titokban felszentelt püspöknek, a későbbi bíborosnak. Együtt dolgozott, Esterházy János börtöntársával, Silvester Krcméryvel vagy például a korábban már Esterházy emlékplakettben részesült Frantisek Miklóskoval.

A Babčan házaspár alapítója volt a szlovák családközösségi mozgalomnak is. Titokban, magánlakásokban találkoztak, közösen imádkoztak, keresztény lelki életet éltek. A közösség tagjai vállalták a hatalommal való nyílt ütközést is: A 80-as években Nyitrán egy új templom felépítésének engedélyezését követelték. A hatóság elutasította kérésüket, sőt kivívták ezzel a titkosrendőrség figyelmét. De nem engedték megfélemlíteni magukat. Társszervezői voltak például a nyitrai Kálvária-búcsúnak, amelynek résztvevői nyíltan követelték a vallásszabadságot.

A kommunizmus bukása után a Nyitrai Gazdasági Akadémia tanáraként hitét nyíltan megvallva elutasította az ún. értéksemleges pedagógiát, tanítványai lelkébe is igyekezett elültetni a keresztény világnézetet.

Hirdette, hogy a pedagógiának meg kell újulnia, aminek egyik eleme a magas színvonalú iskolai hitoktatás. Munkásságával hozzájárult az első nyitrai szlovák katolikus gimnázium létrejöttéhez. Ebben a Cirill és Metódról elnevezett gimnáziumban tanított szentszéki nagykövetté történt kinevezésig. Rómában találkozott először Esterházy János leányával Alicevel és rajta keresztül Esterházy János tragikus sorsával. Alice asszony szerint kezdettől fogva nagy érdeklődéssel, megértéssel és empátiával kezelte édesapjának ügyét.

Férjével együtt lelkes és aktív támogatója az emberi élet méltóságát és Istentől kapott egyedi értékét hirdető a pro life mozgalomnak. Rendkívül értékesek és hiánycikknek számítanak azon előadásai is melyekben a nő méltóságával és az egyházban betöltött szerepével foglalkozik.

A reális szlovák önismeret és mítoszoktól mentes szlovák történelemszemlélet kialakulását szorgalmazza.

Esterházy Jánosról szóló elmélyült írásában erről így vélekedik:

Ha tisztelet illeti meg azokat a szlovák nemzetieket, akik a magyar uralom idején bátran az elnyomottak oldalára álltak, akkor milyen jogon kérjük számon gróf Esterházy Jánoson, hogy szívében ő is az igazságosságra vágyott abban a korban, amikor a többség részéről jogtalanság érte a magyar kisebbséget.”

Esterházy János igazságának ügyét a szlovák médiában is szorgalmazta. Mint az igazságért kiálló, nagykövetsége okán közéleti szereplő mondott beszédet Esterházy János temetésén, 2017. szeptember 16-án Alsóbodokon. Akkor figyeltem fel rá, mint olyan valakire, aki nem retten meg az igazság kimondásától, ha azzal akár vihart is kavarhat. E beszédben többek között ezt mondta:

Csehszlovákiában ártatlan embereket fosztottak meg becsületüktől, hitüktől, emberi méltóságuktól, s ezt olyan tökélyre fejlesztették, melyre nem volt példa a keleti blokk más országaiban. S a kínzók máig is zavartalanul járnak közöttünk, anélkül, hogy megbüntették, felelősségre vonták, vagy akár csak megnevezték volna őket.

(Magyarországon is ismerős probléma.)

Lelkiismeretük nem gyötri őket, nem hallják az ártatlanul megkínzottak jajkiáltását, mert érzéketlenek a bűn és bűnhődés kérdéseiben. Mint ahogy senkit nem vontak felelősségre az ártatlan Esterházy gróf elítéléséért, elhurcolásáért, megkínzásáért és elpusztításáért, annak ellenére, hogy bizonyítékok vannak a kommunista börtönökben általa elszenvedett törvénytelen eljárásra. Senki nem hallgatta meg az igazságért harcoló nővérét sem, aki számtalan esetben folyamodott számára kegyelemért a „törvény” érzéketlen embereinél.”

Nem csoda, hogy Babčanová asszonyt durva támadások érték, ahogy érik még – hat évtizeddel halála után is – Esterházy Jánost. Nem rettent meg: „Mivel nem ismerik Esterházy gróf személyiségét és felszínesen ítélik meg őt, így politikai aktivitásáról is hamis értékelést adnak. Esterházy gróf, aki keresztény ember, politikus és hazafi volt, erőteljes és mindmáig aktuális üzenetet hagyott ránk, amikor kijelentette: ’annak feltétele, hogy valaki tisztességes legyen, az, hogy higgyen Istenben és a valláserkölcs előírásai szerint éljen. Ahhoz, hogy Magyarország több mint ezer évig fennmaradjon, nem lettek volna elegendőek csupán a magyar értékek, Isten áldása is szükségeltetett mindehhez’… Mert Esterházy a közös Európa olyan prófétai lelkületű alkotóinak keresztény meggyőződését osztotta, mint Schumann, De Gasperi és Adenauer.

Amikor valaki telefonon kifejezte számára a vádak miatti együttérzését és szolidaritását, a nagykövet asszony csak ennyit mondott: „Igazán nem tettem semmi különöset, csupán kifejeztem nézetemet azon tényekkel kapcsolatban, amit Esterházy Jánosról megtudtam. Úgy éreztem, hogy a hazugság helyett inkább az igazság, vagyis az ártatlanul meghurcolt és elítélt ember oldalára kell állnom, aki számára a legnagyobb jóvátétel a legigazságosabb jutalom a boldoggá avatás lenne. Ez tudná begyógyítani azokat a sebeket, melyeket családjának és szeretteinek kellett elviselniük Esterházy János kínszenvedései miatt.“

Ezek az idézetek kellően indokolják, hogy Dagmar Babčanová ma Esterházy emlékplakettben részesüljön. De az idézetek mellé még egy gondolatot hozzá teszek:

Az ő kiállása Esterházy János mellett azért is kulcsfontosságú számunkra, mert reményt kelt, hogy legalább a most meginduló boldoggá avatási folyamat végére Esterházy Jánosban a szlovák és a magyar nemzet közös példaképét, nemzeteink megbékélésének égi patrónusát közösen tisztelhetjük.

Olyan cél ez, amelyen sokat kell dolgozni, helyes nemzeti önismeretre kell jutni. Az önbecsapás és a politika vezérelt történelemhamisítás korszaka után ez különlegesen nehéz. Ezért a célért 2020-ban, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson jó volna közösen fohászkodnuk. Most pedig Isten áldását és Isten szolgája Esterházy János pártfogását kérem ünnepeltünk, Dagmar Babčanová számára.

(Elhangzott a budapesti Szent István Bazilikában 2019. március 9-én.)