Mohňanský Csilla felvétele

Tavaly júniusban Buzita és Hidasnémeti községek képviselői egy határon átnyúló projekt megvalósítása mellett döntöttek, mely a Múlt és jelen találkozása a kultúrában címet kapta. A pályázat a két település kapcsolatát volt hivatott erősíteni.

A projektnek köszönhetően Buzitán és Hidasnémetiben megrendezésre került a Múltunk a jelenben című programsorozat, melynek nyitórendezvényét még június első napjaiban tartották Buzitán, a felújított szabadtéri színpadon és környékén, valamint a helyi malomban.

A projektesemény műsorában fellépett az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Nagyidáról, az imregi Bazsarózsa Ifjúsági Hagyományőrző Együttes, Kovács-Benko Fruzsina Borbála, a Buzitai Alapiskola Citerazenekara, majd másnap délután a helyi malom udvarán Horňák Marek és Zsuzsa zenekara, valamint Korpás Éva, Sipos Dávid, Madarász András és Lakatos Áron koncertje szórakoztatta a közönséget.

Mohňanský Csilla felvétele

A projekt keretén belül mindkét település felelevenített egy-egy múltbéli központi elemet a község életéből. Buzitán a Szentimrey-kastély emléke, míg Hidasnémetiben a vasút kiépítése került felidézésre.

A Szentimrey-kúria egykor éppen az amfiteátrum helyszínén állt, és a pályázatnak, valamint Tóth József buzitai festőművésznek köszönhetően ez a gyönyörű épület bár csak festmény formájában, de visszakerült eredeti helyére.

A múltunk a jelenben programsorozat keretén belül több közös rendezvényre került sor, így ökumenikus istentiszteletre a buzitai katolikus templomban a hidasnémeti lelkipásztor celebrálásában, ökumenikus istentiszteletre a hidasnémeti katolikus templomban a buzitai lelkész celebrálásában, iskoláink közös programjaira, valamint a Múltunk a jelenben programsorozat június végi zárórendezvényére Hidasnémetiben.

A projekt a Kisprojekt Alapnak köszönhetően valósult meg, amely a Via Carpatia EGTC által került végrehajtásra az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül.