A műsor történetében most először fordult elő, hogy egy táncegyüttes az egyik héten még versenyző, a másikon pedig már vendégfellépő. Ez az Urban Verbunk esete. A néptáncosok a múlt héten jutottak tovább, pénteken pedig a táncszínház mutatta be Pinokkió című produkciójának részletét.

De az se történt még, hogy három testvér két különböző kategóriában jusson tovább. Most ez történt az Amerikából hazatelepült Hajdu-Németh családdal.

Azt az eddigi három tudósításom mindegyikében leírtam, hogy milyen magas a színvonal. Ezúttal azonban a gyerekek igazán kitettek magukért, amit az is jelzett, hogy alig volt az este olyan produkció, amelyik a zsűri egy vagy több tagjától ne kapta volna a legmagasabb pontszámot.

A harmadik elődöntő továbbjutói:

Táncos szólista és táncospár kategória:
Hajdu-Németh Balázs és Ilona
Trenka Máté

Táncegyüttes kategória:
Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás csoportja

Énekes szólista és énekegyüttes kategória:
Szerdahelyi Luca és Nagy Eszter

Hangszeres szólista és zenekarok kategória:
Bodros Tamburazenekar
Hajdu-Németh László