Victor Hugo 17 évig írta, s a musicalváltozat 17 évet ölel fel a romantikus irodalom egyik legnagyobb szabású és legnagyobb hatású regényéből, A nyomorultakból, amely eljutott immár Szlovákiába is, a pozsonyi Új Színpad (Nová scéna) színpadára. Az előadás főszerepét a rimaszombati származású Tóbisz Titusz játssza-énekli, s nyugodtan leírhatjuk, az elmúlt évek legfontosabb musical-előadása jött létre Szlovákiában, amely a világ számos országa után nálunk is bizonyított. S ha többen könnyes szemmel jöttünk ki az előadásról, az nem a véletlen, hanem az alkotók műve.
Ízig-vérig romantikus mű A nyomorultak, mégsem egészen az. A tipikus fekete-fehér látásmód Victor Hugo-nál egy kicsit másképp működik, s leginkább a hősei fejlődéstörténete miatt lesz emlékezetes. A több síkon játszódó történetet összefogó Jean Valjean nagyon mélyről kapaszkodik fel nyakában egy őrült rendőrfelügyelővel, aki a fegyencteleptől követi/üldözi Valjeant, s talán csak akkor szólal meg a lelkiismerete – amely később az öngyilkosságba hajszolja –, amikor üldözöttje a bosszú helyett elengedi.
A történetet valószínűleg e sorok minden olvasója ismeri (aki pedig nem, az úgysem olvassa el ezt a recenziót), így csak annyit róla, hogy Hugo egy társadalomtörténeti regényt írt arról a korról, amelyben élt (amit mi ma már történelmi regényként olvasunk persze), s amely az elesettek himnuszaként szól kora és korunk lelketlen és szívtelen társadalmához.
Jean Valjean nővére gyerekeit nevelvén kenyérlopásra vetemedik, s ahogy ez szinte ma is gyakorlat, keményen bűnhődik, s hosszú éveket tölt el egy fegyenctelepen. Miután szabadul, az éhség ismét lopásra kényszeríti egy őt befogadó falusi pap otthonában. De a pap, ahelyett, hogy jogosan átadná a hatóságoknak, megmenti, s ez a tett akkora hatással van Jean Valjean-ra, hogy visszatér az emberekbe vetett hite, s eldönti, onnan kezdve jó ember lesz.
Évekkel később már polgármesterként és gyártulajdonosként találkozunk vele, de Javert szellemétől nem szabadulhat. Ha már elkésik vele, s nem is tudja megmenteni egyik munkása, Fantine életét, megfogadja a haldoklónak, hogy a pénzéhes Thenardiere házaspárnál rabszolgasorsban tartott Cosette lányát megmenti és felneveli. Így is történik, a lányt magához veszi, s később férjhez is adja Marius-hoz.
Közben hőseink életét sem kerüli el az 1832-es felkelés, amely ugyan elbukik, de hőseink, a kis Gavroche és Eponine kivételével túlélik, hogy számtalan tapasztalattal felvértezve folytassák az életnek nevezett szenvedést. S bár látszólag van happy end, nemcsak ők élik túl a forradalmat, hanem a Thenardiere házaspár is, akik az új körülmények között is megtalálják a boldogulásukat. Egyedül lányuk, a Marius-ba halálosan szerelmes Eponine marad a barikádokon, áldozatvállalásával megmentve szerelme életét.
Istenkísértő vállalkozásnak tűnt ezt a kétrészes, monstre regényfolyamatot musicalszínpadra vinni, de a magyar származású Claude-Michel Schönberg zeneszerzőnek és Alain Boublil szövegírónak (Jean-Marc Natel költő közreműködésével) mégis sikerült.
Az általuk színpadra álmodott musicalopera Jean Valjean és Javert különös párviadalán keresztül vezeti végig a nézőt a Hugo-regény egészén, mégpedig úgy, hogy minden fontosabb szálat és szereplőt megőriz. 1980. szeptember 17-én került első alkalommal színpadra, s 107 alkalommal játszották egy hatalmas sportcsarnokban.
Öt évvel később, 1985. szeptember 30-án a Barbican Centerben, a Royal Shakespeare Company közreműködésével került színre az angol nyelvű változata, s 1987. március 12-én eljutott New York-ba, a Broadway Színházba is, s a megállíthatatlan sikert jelezte a nyolc Tony-díj is. (Az egyébként ma már ritkaságszáma menő, s egyébként pompás kiállítású műsortfüzet több tárgyi tévedést is tartalmaz.)
Magyarországra Miklós Tibor jóvoltából szintén 1987 augusztusában jutott el, a Szegedi Szabadtéri Játékokon Szinetár Miklós rendezésében. A főbb szerepekben Vikidál Gyulát, Makrai Pált, Sasvári Sándort, Csarnóy Zsuzsát, Nagy Anikót, Kútvölgyi Erzsébetet, Szombathy Gyulát, Hámori Ildikót és Kaszás Attilát láthatták a nézők. Később bemutatták Kecskeméten, a budapesti Madách Színházban és Miskolcon, ahol Valjean szerepét Tóbisz Titusz játszotta, akit pár évvel később meghívtak a darab szlovákiai premierjére is.
A pozsonyi előadás rendezője Marie Zamora, aki Párizsból érkezett, maga is játszotta Cosette szerepét, s ő rendezte meg a szintén Schönberg, Boublil, valamint Michel Legrand által jegyzett Marguerite musical csehországi bemutatóját is. A szlovák változat szövegét Ján Štrasserra bízták, az előadás díszletét Petr Hloušek, míg a jelmezeket Ľudmila Várossová (Adriana Adamíková) tervezte.
Mindannyian remek munkát végeztek, komoly részük van abban, hogy az előadás verbális és színpadi látványában is könnyen befogadható azok számára is, akik nem olvasták az eredeti művet, esetleg nem látták egyik filmes feldolgozását sem. Ezekből is készült pár, többek között Jean Gabin, Liam Neeson, Hugh Jackman, Gerard Depardieu és Jean-Paul Belmondo is eljátszotta Jean Valjeant.
A pozsonyi előadás kulcsszereplője Tóbisz Titusz, akit Isten is erre a szerepre teremtett. Tóbisz viszont nemcsak külalakját használja a szerep megformálására, hanem hangilag is ura a szerepének, s képes tökéletesen átívelni mintegy két évtizeden, amelyet a szerep megformálására a szerzőktől kapott. Imája a párizsi barikádokon az előadás csúcsa lehetne, ha a rendező nem dugja el a jobb sarokban, így a nézők egy része csak a csodálatosan áradó, érzelmekkel teli hangját hallja.
A szerzők javára írandó, hogy minden szereplő kap egy-egy szívszorító dalt, s ezzel a pozsonyi előadás szereplői is maximálisan élnek. Javert szerepében Jiří Dvořák végig bírja Tóbisz Jean Valjean-ja mellett szusszal, búcsúdala az addig gyűlölt figura emberi oldalát is megmutatja, Marius szerepében Peter Makranský az Empty Chairs At Emoty Tables (Üres a szék, üres az asztal) című, a barikádokon elesett társaitól búcsúzó dalával teszi fel az i-re a pontot, Marcel Mondočko a falusi pap szerepében adja meg az előadás alaphangját, s lubickol a Thenardier házaspár ziccerszerepében Jaroslav Rusnák és Katarína Hasprová.
A barikádokon Patrik Vyskočil Enjolras, míg Maros Baňas a kis Gavroche hálás szerepében képes megidézni a forradalmi hangulatot. Maximálisan élnek a lehetőséggel a nők is, a színpadnak és az életnek korán búcsút intő, de ezalatt a poklok mélyét megjáró Fantine szerepében Veronika Prášil Gidová, ahogy Eponine szerepében az előadás legnagyobb szenvedélyét felmutató Lenka Machciníková is, aki Jean Valjeanhoz hasonlóan a leghosszabb utat járja be, amíg eljut a kisstílű bűnözői léttől az erkölcsi megtisztulásig.
Igaz, számára ennek az ára a búcsú a földi léttől, számunkra viszont marad az élmény, s a remény, hogy mégiscsak van remény. Egyedül Cosette figurájával nem tudnak mit kezdeni se Victor Hugo, se a musical szerzői, egy tömbből kifaragott, fejlődésre nem igazán képes figuráját Michaela Baladová Danielová tisztességgel letudja.
„És aki száz meg százezert rabol, Bírája lészen annak, akit a// Szükség garast rabolni kényszerített” – idézhetnénk A nyomorultak kapcsán Tiborc örökbecsű szavait. S hogy miért tűnik ez ma is annyira aktuálisnak, ahhoz elég nyitott szemmel járnunk. A pozsonyi Új Színpad nagyot vállalt, s azt tisztességgel, szinte erején felül teljesíti is. Legközelebb az előadás január 24-én, 25-én és 26-án látható (a jegyek már reménytelenül elfogytak), de február 12-ére és 13-ára még akad pár. Siessenek, de ne feledjék otthon a szívüket, a lelkiismeretüket és a zsebkendőjüket sem!
