Az első bécsi döntés (1938. november 2.) a korabeli lapokban mint „az első igazi magyar ünnep” jelent meg. Felvidék visszatérése kapcsán a magyar feltámadásról, a magyar igazságról olvashatunk, ami a sajtó szerint a kemény rabság, az igazságtalanság és a háborús viszály végét hozta el. Mivel a magyar csapatokat újságírók is elkísérhették, ezért helyszíni riportjaiknak köszönhetően szinte lépésről lépésre nyomon követhetjük az első katonai egységek határátlépését.
A Felvidék felszabadult népéhez címzett kiáltványában Horthy Miklós kormányzó így fogalmazott: ismét a Szent Korona fénye sugároz feléjük, és újra részesei lettek az ezeréves magyar múlt sorsközösségének.
A visszatért magyar falu: Medve
A honvédek a Csallóköz két helyén, Medvénél és Doborgaznál készítették elő az átkelést. 1938. november 5-én, szombaton a szomorkás őszi idő ellenére Medve községnél, a Duna mindkét partján lelkes tömeg ünnepelt. Az 1920 óta diktátummal egymástól elszakított magyarok együtt örültek a húsz éve várt napnak, a visszacsatolásnak. „Egy virágzó győrmegyei község: Medve az első, amelynek földjére a müncheni egyezményre alapuló bécsi határozat értelmében ezen a napon először tehették lábukat a felvirágzott magyar katonák” – olvasható a hadi eseményről.
Délelőtt 8.30-kor Szőke Endre vezérkari százados és egy alezredes sapkájukon különleges fehér jelzéssel, kezükben fehér zászlóval, mint parlamenterek keltek át elsőként a folyón, hogy kapcsolatba lépjenek a cseh katonai hatósággal. Céljuk a magyar hídfő kiépítésének előkészítése volt. A tárgyalás a medvei községházán folyt le, ahol cseh részről egy vezérkari őrnagy jelent meg, aki pozsonyi származásának köszönhetően tökéletesen beszélt magyarul. Udvariasan közölte a magyar féllel, miszerint a pozsonyi vegyesbizottság határozatának értelmében három kilométeres semleges övezetet létesítettek, ahonnan csapataikat reggel 9 óráig kivonják. A tárgyalást tehát siker koronázta, így elkezdődhettek a hídverés munkálatai.
Az átkelést végrehajtó magyar katonák Thold Dezső vezetésével érkeztek a rögtönzött kompkikötőhöz. Az ezredes az összegyűltek és a rádió munkatársai előtt büszke örömének adott hangot, mivel az ő csapatai lehetnek az elsők, akik átléphetnek a felszabadított területre. Mondanivalóját két szóval zárta: „Mindent vissza!”
Sütemény a katonáknak
Az utászok és a hidászok munkáját a Sopron és a Kecskemét nevű őrnaszádok, valamint egy páncélos csónak, a Tüzér segítette. A területet biztosító csendőrök körében további magas rangú katonatisztek és polgári előkelőségek várták csendben a megindulás nagy pillanatát: dr. Breyer István győri megyéspüspök, Polniczky Lipót, a Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye főispánja, az alispán, a helyettes polgármester és a bencés alperjel. Közben a túlpartról „a lelkes tömeg hazafias énekeit, éljen-kiáltásait” hozta feléjük a szél.
Az előkészületek befejeztével az ezredes érces hangon adta ki a parancsot: „Elrendelem az áthajózás megkezdését!” Tíz óra után a kikötőben felzúgtak a motorcsónakok, amelyek a fegyveres katonákkal megrakott katonai kompot indították. Az átkelés alatt a zenekar a magyar Hiszekegyet, a Himnuszt és a Rákóczi-indulót játszotta. A Duna felett katonai repülőgépek kísérték a Felvidékre igyekvő honvédeket.
A motoros pontonok szinte percenként indulva szállították az ünneplőket, miközben a honvédek szorgos munkával építették a könnyebb átkelést biztosító katonai hidat. Az építmény először kötötte össze a Duna két partján elterülő magyar földet és az ott élőket „olyan erősen, hogy soha többé semmiféle erő szét ne szakítsa azt.” Az utászok és a hidászok gyors és szakszerű munkájának elismeréseként vezetőik több mint ezer darab süteményt hozattak. A finomságokat a győri Lelóczky cégtől rendelték a legénységnek.
A magyarság történetének egyik legnagyobb napja
A katonai akció komolyságát az ünneplő tömeg hangulata oldotta. A történelmi pillanat részeseként Beyer István megyéspüspök meghatottan és igaz örömmel szólt arról, hogy mindannyiuk szíve el van telve nagy és boldog örömmel. Majd háláját fejezte ki az isteni Gondviselésnek, hogy megérhette a magyarság történetének egyik legnagyobb napját. Azon véleményének adott hangot, miszerint a körülötte állók egyek lettek örömben, szeretetben, és együtt ver a szívük a felszabaduló magyar testvéreikkel. Végül hálát adott a Gondviselésnek, a magyar nép vezetőinek és mindazoknak, akik elősegítették a boldog felszabadulást. „Isten velünk továbbra is!” – intézte a hallgatósághoz buzdító szavait.
A folyó másik oldaláról Horthy Miklós kormányzót, a hadsereget és Magyarországot éltették egyre hangosabban, majd zászlókat a kézben tartva zendítettek rá a Himnuszra.
Csallóköziek és szigetköziek újra együtt
Az egyik komppal négy csallóközi magyar érkezett: Angyal Vilmos Szapról, Szalay József és Kardos Kálmán Kolozsnémáról és Nagy István Csiliznyáradról. Ujjongó örömmel ugrottak ki a partra, ahol testvéri szeretettel fogadták őket. Alig győztek felelni az érdeklődők kérdéseire, de a cseh uralomról szóló panaszaikat túlszárnyalta a találkozás öröme.
„Hála Isten, hogy eljött ez a nagy nap. Éljen a kormányzó úr, éljen a magyar hadsereg!” – kiáltotta egyikük. A Győrből érkezett diáklányok megéljenezték őket, majd lelkesítő magyar dalokat énekeltek.
Nem sokkal később magyar ruhás lányok jelentek meg a túlparton is, akik kendőiket és kis zászlóikat lobogtatták Győr irányába. Később elmondták, hogy szép ruháikat titokban, a cseh impérium utolsó éjszakáján saját maguknak varrták. A csendőrök és a katonák szigorát a baráti ismerkedés, a közös fényképezés váltotta fel, miközben a katonazenekar magyar népdalokat játszott.
Magas rangú küldöttség Medvén
„Csodálatos érzés, csodálatos pillanat” – vetette papírra annak a kompnak az utasa, aki Vitéz Temesy Milán altábornagy, a székesfehérvári vegyesdandár parancsnoka, a megyéspüspök, a főispán, a helyettes polgármester és a főszolgabíró kíséretének tagjaként tizenegy óra tájban lépett a csallóközi magyar földre. „A lakosság könnyezve, mámoros örömmel fogadta a katonai és egyházi, polgári hatóság vezetőit.” Az altábornagy rövid beszédében köszöntötte az összegyűlt tömeget, majd bejelentette ezerhétszáz vagon élelmiszer átadását. A helyieknek erre amúgy is nagy szüksége volt, mivel távozásuk előtt a csehek minden cukrot, sót és lisztet elvittek magukkal.
Tizenkét órakor megkezdődött a magyar csapatok átvonulása a hídon. A virágokkal feldíszített honvédek a medvei csárdánál sorba rendeződtek, majd ezután folytatták útjukat a visszatért magyar falvak felé.
Győri virágok a medvei temetőben
Az egyik győri tartalékos tiszt, bizonyos Berkovics főhadnagy kezdeményezésére azokat a virágokat, amelyekkel induláskor a győriek halmozták el őket, összegyűjtötték, és a falu lakóinak adták. A község temetőjét kívánták feldíszíteni, ugyanis hírét vették, hogy a medveiek halottak napján a virágokat nem vitték ki a temetőbe, mivel a kertek díszeit „a szívrepesve várt Horthy-katonáknak tartogatták”. A derék magyar hadfiak a Győrből hozott virágokkal viszonozták a lakosság kedves gesztusát és a megható fogadtatást.
Felhasznált irodalom: a korabeli sajtó híradásai.
