Ha valaki azt hiszi, most is a szlovák vasutakról lesz szó, nagyot téved. S hagyjuk nyugton a közlekedésügyi minisztériumot is, ott most, ahogy a többi minisztériumban is, iratmegsemmisítés zajlik. Nem akarják, hogy az utódok megtudják, milyen eredményeket értek el (tévedés ne essék, nem a dél-szlovákiai vasútfejlesztésekre gondoltam). De mégis maradjunk a vasútnál, ugyanis az internetre száműzött M3-as csatorna a napokban a vasutat helyezte műsorainak a középpontjába.
Még a választások előtt két egyetemistával utazom hazafelé Kassáról. Két nappal a választások előtt azon morfondíroznak, kire szavazzanak. Kotleba kizárva, a Smer viszont játékban marad. Mivel mindketten huszonötön innen, még jár nekik az ingyenjegy, bár hosszasan értekeznek arról, hogy nem tartják igazságosnak a mostani rendszert, hiszen eleve hátrányban vannak azok a diákok, akik olyan helyen laknak, ahol nem jár vonat vagy egyéb okok miatt busszal kénytelenek utazni. Egyikük Pelsőcnél kinéz az ablakon, majd hanyag eleganciával odaszól a másiknak: Pelsóc. Ezért kár volt kidobni százezreket – teszi még hozzá, tudtára adván a másiknak, Híd-szavazat se lesz már ebből. Tudom, ekkor kellett volna közbeszólnom, s megvédeni az „érseki” mundér becsületét, de nem teszem, mert közben már Csoltónál járunk, ahol egy félig összedőlt épületen hirdeti a kék alapú tábla a falu magyar nevét. Könnyen lehet, hogy már csak ez a tábla tartja össze az épületet, arról meg már ne is beszéljünk, hogy még 2011-ben megszűnt a személyszállítás Feled és Szepsi között, ráadásul mintha a Híd akkor is kormányon lett volna.
De jeleztem, nem is erről akar szólni ez a jegyzet, hanem a jobb sorsra érdemes M3 csatorna kezdeményezéséről, amely összegyűjtötte az egykori köztévé vasúttal kapcsolatos tévéjátékait. A vonat mindig is hálás helyszín, nemcsak Agatha Christie gyilkol a vasúton, de a Derrickben is elkövetnek pár gyilkosságot a hálókocsik mélyén, ahogy Palásthy György is elkövette a maga nyugdíjas vasúti sztoriját már a rendszerváltás után. Szóval, tragédiák egész sora játszódik a pályaudvarokon vagy a vasúti kocsik mélyén, az Emberek a havason című filmben a történet főhőse halott feleségét utaztatja haza titokban harmadosztályú vasúti kocsin, mert az a havasokban kívánt nyugodni. Szóval nagyon jó téma és helyszín, s az összeállítás fényesen bizonyítja, a hatvanas-nyolcvanas években tudtak valamit a Szabadság téren. Gorkij, Zsombok Tímár György, Rajmond Kaugver vagy a Vérrokonokat elkövető Örkény István mintha egész életükben a vasút kötelékében szolgáltak volna. Nem is beszélve a remek, itt most felsorolhatatlan színészi teljesítményekről. S erről jut eszembe egy merész kapcsolással a NAT, vagyis a Nemzeti Alaptanterv, ahol a kérdés az, hogy elég-e a betervezett 126 szerző vagy sem ahhoz, hogy gyermekeink boldogabban éljék le életük hátralévő évtizedeit. De amíg az irodalommal, az írókkal tele van a padlás, addig a művészetek egyéb formáiról (lásd. vizuális művészetek a képzőművészettől a fotózáson át a filmig) szóba sem kerülnek. A film is legfeljebb egy-két klasszikus illusztrálásáig, hiszen egy Jókai ma már elolvas(tat)hatatlan még egy jobb képességű kamasznak is. Holott a film nemcsak illusztrációs eszközként szolgál, ahogy a még mostohább helyzetben lévő tévéjátékok sem csak egy-egy irodalmi mű felvázolását szolgálták. Több ezer (így, ahogy olvasod!) készült 1958 ás 1989 között, köztük nagyon sok remekmű is, amelyek megőrizték színészeink arcát. Hiszen a színház egyszeri élmény, amikor lemegy a függöny, már csak emlékeinkben él tovább. Bár ha ilyen mostohán bánunk ezekkel a tévéfilmekkel, akkor ezek is a teljes feledés sorsára jutnak.
A minap véget ért Magyar Mozgókép Szemlén díjazták a tévéfilmeket is. Ez egyrészt örömteli, másrészt megmosolyogtató, hogy a Foglyok című, egyébként remek Deák Kristóf-tévéjáték tíz díjat is bezsebelt. Könnyű dolga volt, hiszen alig pár tévéjáték készül évente. Próbálta volna meg ezt a bravúrt 1989 előtt!
