Illusztráció (Fotó: Szalai Erika)

Az AGEL csoport tagja további óvintézkedéseket vezetett be a mai nappal a COVID-19 járvány kapcsán – tájékoztatott a komáromi kórház szóvivője, Martina Pavliková.

A szigorított óvintézkedések a betegeket érintik, a beteglátogatást már a koronvírus-járvány kitörése előtt betiltották. Mint megtudtuk, a mai naptól kizárólag csak a Megyercsi utca felől lehet a kórház területére lépniük a betegeknek. Belépéskor mindenkinek megmérik a lázát, valamint mindenkinek kötelezően ki kell töltenie egy kérdőívet.

Ezzel tulajdonképpen felmérik a beteg kórelőzményét, különös tekintettel arra, hogy járt-e az előző hetekben a vírus által fertőzött országokban.

„A kialakult vészhelyzetre való tekintettel, a kórház dolgozóinak érdekében hozott óvintézkedésektől nem tudunk eltekinteni, ahhoz minden betegnek hozzá kell járulnia” – fogalmazott a szóvivő.

Végezetül azt kérik, hogy aki a koronavírus által okozott betegség tüneteit észleli magán, haladéktalanul hívja a 035/7909345 telefonszámot, csak ezt követően kerülhet sor a további kezelésére.

„Az AGEL csoport a lehető legszigorúbb feltételeknek igyekszik megfelelni. Mindent elkövetünk, hogy a járvány terjedésének fékezéséhez hozzájáruljunk. Ezért felelősségteljesen követjük és betartjuk az Egészségügyi Minisztérium által hozott óvintézkedéseket, a tiszti főorvos javaslatait, és a Közegészségügyi Hivatal szigorú intézkedéseit. Az AGEL csoport által működtetett mind a 12 egészségügyi intézményt egységesen az AGEL SK vezetősége irányítja az orvosigazgatóval az élen” – hangsúlyozzák.

Naponta ellenőrzik és figyelemmel kísérik az egészségügyi intézmények között folytatott kommunikációt, elemzik a jelenlegi állapotokat, valamint ellenőrzik az egészségügyi intézményeiket.

Elsősorban a fertőző betegségek esetleges gyanúja alatt álló betegek kiszűrésén dolgoznak, egyes kórházaikban részükre elkülönített helyiségeket hoztak létre. Ezen túl a kórházakban televízión közvetítik a betegek számára az alapvető megelőző intézkedésekről szóló információs videókat.

A komáromi kórház szóvivője kitért arra is, hogy rendkívül nagy gondot fordítanak az egészségügyi személyzet egészségének megóvására, akiket tájékoztattak az egészségvédelemről, a vírus terjedését megelőző óvintézkedésekről.

Egészségügyi intézményeikben naponta ellenőrzik az egyéni védőeszközök állapotát, karbantartását, valamint a szükséges fertőtlenítéseket. Mint írják, magától értetődő, hogy gyakrabban fertőtlenítik a munkaterületeket és a helyiségeket.

„Az AGEL csoport alá tartozó egészségügyi intézmények elegendő védőfelszereléssel rendelkeznek, mind az osztályokon, mind a járóbeteg-ellátásban. A készletek általános állapotát, valamint az egyes munkahelyek jelenlegi állapotát folyamatosan nyomon követjük, és ezen eszközök észszerű kezelését is figyelemmel kísérjük. Az intézmények kiterjedt hálózatának köszönhetően az AGEL csoport tagjai szükség esetén operatív segítséget nyújthatnak egymásnak” – áll a közleményükben.