Amint azt előző írásomban említettem, a Vatikáni Rádió hírei között szemezgetve, pontosabban mazsolázva, örömmel olvastam Vertse Márta és Gedő Ágnes összefoglaló tudósításait, mára már korképírásokat, amelyeket a ma már szentként tisztelt II. János Pál pápa első magyarországi útjáról írtak.
„Bízom benne, hogy a magyarok milliói egyesülnek imádságunkkal azért, hogy eredményes legyen munkátok, amellyel a küszöbönálló új évezrednek egy szép Magyarországot igyekeztek építeni. Isten áldd meg a magyart!”– ezekkel a szavakkal lépett Magyarország földjére első alkalommal II. János Pál pápa 1991. augusztus 16-án.
Czestochowából, az általa prófétailag 1984-ben létrehozott Ifjúsági Világtalálkozóról érkezett, amelynek XXXI. rendezvényét 2016-ban éppen Karol Wojtyła érseki székhelyén, Krakkóban tartották Ferenc pápa részvételével.
Szent II. János Pál első magyarországi látogatására már a vasfüggöny lehullása után került sor, de érdemes visszatekinteni az előzményeire, amelyek még a kommunista rendszer utolsó éveibe nyúlnak vissza. Az akkori politikai viszonyok között a magyar főpásztorok forradalminak számító tette volt, hogy II. János Pál pápa 1988. június 23-tól 27-ig tartó ausztriai apostoli látogatásakor meghívták a Szentatyát Magyarországra. Ezt a tényt Budapesten csak augusztus 20-án hirdették ki a Szent István-bazilika előtti téren, mintegy százezer hívő jelenlétében tartott ünnepi szentmisén, amely Szent István királyunk halálának 950. évfordulójára emlékezett és a jubileumi év fénypontját jelentette.
A szertartás keretében Paskai László bíboros bejelentette, hogy a kormány tagjaival együtt meghívták II. János Pál pápát magyarországi látogatásra. Ez akkor azért tűnt forradalmi eseménynek, mert leszámítva a lengyel pápa hazáját, ez lett volna az első kommunista ország, amelyet Karol Wojtyła felkeresett volna.
Akkor még nem lehetett előre látni, hogy a következő évben leomlik a berlini fal, az osztrák-magyar határon 1989. augusztus 19-én, Habsburg Ottó vezetésével és Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökének központi szerepet játszó közreműködésével megrendezett páneurópai piknik hatásának is köszönhetően.
II. János Pál pápa 1988-as ausztriai apostoli látogatása különös jelentőséggel bírt a Vatikáni Rádió kelet-európai műsorai számára, amelyek akkor még kommunista elnyomás alatt éltek. A pápa Burgenlandot is felkereste és a magyar határ közeléből üzent a vasfüggönyön túlra. Útjának egyik állomása a kismarton-darázsfalvai (Trausdorf) repülőtéren bemutatott szentmise volt. A szertartáson több tízezer magyar hívő is részt vett, valamint számos zarándokcsoport érkezett az akkor még Jugoszlávia részét alkotó Horvátországból is. A kismartoni egyházmegye főpásztora azokban az években László István volt, akit baráti kapcsolatok fűztek Karol Wojtyłához.
1988-ban a burgenlandi Darázsfalvára a magyar zarándokok még csak szigorú titkosrendőri ellenőrzéssel érkezhettek. A hírforrások szerint százhúsz belügyi tiszt vegyült a magyar zarándokok közé az Állami Egyházügyi Hivatal bizalmi emberei segítségével. A kismarton-darázsfalvai repülőtéren június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén bemutatott szentmisén mondott homíliájában II. János Pál pápa hálás örömmel köszöntötte Kismartont, az egyházmegye székhelyét és köszönetet mondott László István püspöknek, akihez hosszú évek testvéri barátsága, szolidaritása fűzte, már a II. vatikáni zsinat óta.
Felidézte a főpásztorral való találkozásait Krakkóban és Rómában, örömének adva hangot, hogy ismét a vendége lehet. A kismartoni és a környező osztrák egyházmegyék hívei után külön köszöntötte a Magyarországról és a Jugoszlávia részét alkotó Horvátországból érkezett zarándokokat és rajtuk keresztül szülőföldjük minden fivérét és nővérét a hitben, akikkel ma „bensőséges kapcsolatban egyesülünk Jézus Krisztus egyetlen egyházában, túl minden határon” – voltak a pápa szavai, amelyek a Vatikáni Rádió műsorain keresztül eljutottak a vasfüggöny mögé, megerősítve a reményt.
A magyar határ közelében bemutatott szentmisén II. János Pál pápa Szent Márton alakját állította a hívek elé, aki, bár sok évszázaddal előttünk élt, közel áll hozzánk Krisztus követésében, példája és nagysága időtlen. Latinul is emlékeztetett rá, hogy az egyházmegye és a térség nagy tiszteletnek örvendő szentje, Pannónia szülötte: „Martinus natus Savariae in Pannonia”.
Elismerését fejezte ki a kismartoni híveknek, akik Szent Márton lelkiségének megfelelően túllépnek egyházmegyéjük határain. Főpásztoruk, László István püspök szüntelenül emlékezteti őket, hogy feladatuk a hídépítés a kelet-európai népek felé, mind anyagi, mind spirituális szinten. A környező országokból érkező sok vendég folyamatosan tanúskodik erről.
A pápa ezután elsőként a Magyarországról érkezett híveket köszöntötte. Kedves magyar nyelvű keresztény testvéreim! – kezdte beszédét, utalva rá, hogy Paskai László esztergomi érsek pár nap múlva a kezéből veszi át a bíborosi méltóság jelképeit. „Köszöntök minden magyar nyelvű hívőt a kismartoni egyházmegyéből és azokat, akik Magyarországról – közöttük sokan erdélyi menekültek 2 és máshonnan nagy számban – érkeztek, hogy találkozzanak Péter utódával és részt vegyenek ezen a szentmisén”.
A pápa szavai új történelmi korszak nyitását sejtették, hiszen ma már nem tűnik fel, de a hidegháború korszakában, bármennyire is már a végét járta, újszerűen hatott, hogy a pápa nemcsak a híveket, hanem az egész nemzetet köszöntötte:
„A veletek való találkozás nagy lelki örömmel tölt el. Rajtatok keresztül köszöntöm az egész egyházat és az egész magyar nemzetet”. Ez a köszöntés tehát nemcsak a hívekre, hanem a hatalmon lévő kommunista vezetésre is vonatkozott, nem csoda hát, hogy a Vatikáni Rádióban a szovjet tömb országainak szerkesztői, de még a horvát műsor főszerkesztője, P. Božidar jezsuita is nagy meglepetéssel ment a magyar adás szerkesztőihez érdeklődni, hogy valóban az egész népet köszöntötte-e a Szentatya, mert így a többi program is lefordíthatta saját nyelvére az akkor még hihetetlennek tűnő szavakat.
Szent II. János Pál a magyarokhoz intézett köszöntését így folytatta: „Népetek történelme szorosan kapcsolódik a keresztény hithez. A Krisztus és Anyja, Mária iránti szeretet mélyen gyökerezik őseitek szívében. És ugyanez a szeretet tölt el benneteket is. Ezért jöttetek el ide és ezért járjátok végig továbbra is a zarándokutat, amely Mariazellbe és a Mária-tisztelet egyéb helyeire vezet”.
A pápa ezután utalt a magyar helyi egyház számára fontos eseményre, a már felidézett jubileumi Szent István-évre, amelyet honalapító királyunk halálának 950. évfordulója alkalmából hirdettek meg és amely 1987. augusztus 20-án vette kezdetét. Ekkor szentelte fel Paskai László bíboros, esztergomi érsek a Szent Jobb kápolnát, ahol a háború utáni évtizedek után végre méltó helyre kerülhetett az ezer éve nagy tisztelettel körülvett nemzeti ereklye. A Szent Jobb országjárására a jubileumi év lezárásakor, 1988-ban kerülhetett ismét sor.
Ehhez kapcsolódóan folytatta darázsfalvi beszédét Karol Wojtyła pápa, hangsúlyozva a magyar nép keresztény örökségét: „Különös szeretettel veszek részt a Jubileumon, amely éppen ebben az évben emlékezetekbe idézi Szent István királyotokat. Mély hite és felebarátjai iránti odaadása legyen számotokra is példa és ösztönzés.”
II. János Pál pápa, a harmadik évezred előkészítéseként, 1987. január elsején hirdette meg a Mária-évet, amely június 7-én, pünkösdvasárnap kezdődött és 1988. augusztus 15-ig, Mária mennybevételének ünnepéig tartott. A Mária-év küszöbén, 1987. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén tette közzé Redemptoris Mater kezdetű enciklikáját, amelynek alcíme: a Boldogságos Szűz Máriáról a zarándok egyház életében.
„Ennek az Isten Anyjának szentelt évben szeretném rátok bízni Mária szavait, amelyeket a kánai menyegzőn mondott Fiára vonatkozóan: „Tegyétek, amit mond!” (Jn 2,5). Azt kívánom, hogy vigyétek el magatokkal ezeket a szavakat hazátokba és mindennapi életetekbe. Ha ezekhez a szavakhoz tartjátok magatokat, akkor a helyes úton jártok. A sötétségben és a bizonytalanságban ezek a szavak jelentik az irányt és az útmutatást. Mária, Magyarország Patrónája és Szent István királyotok legyenek közbenjáróitok az Úrnál nektek és szeretteitek számára, egyházatokért és az egész magyar népért, hogy hűségesen megőrizzétek a keresztény hitet, megélve azt és tanúságot téve róla, mint Jézus Krisztus igazi tanítványai”.
Szent II. János Pál péteri szolgálata kezdetétől fogva a magyar hívekhez, Magyarország egész népéhez intézett minden megnyilvánulásában tisztelettel adózott nemzetünk történelmi hagyományainak.
Az egyes évfordulókra írt megemlékezéseiben, a szerdai általános kihallgatásokon a magyar zarándokokat köszöntve, vagy az előző megemlékezésünkben már felidézett darázsfalvi szentmisén mondott homíliájában következetesen
kiemelte, hogy – más európai népekhez hasonlóan – a magyar nép történelmében is évszázadokon keresztül összefonódott a keresztény és a nemzeti önazonosság.
Az 1991-es első apostoli látogatását megelőzően főleg „levél útján történő találkozásokról” beszélhetünk Szent II. János Pál és a magyar hívek között, ahogy ezt ő maga is kifejezte első levelében, amelyet nem sokkal megválasztása után, 1978. december másodikán intézett latin nyelven Lékai László bíboros, esztergomi érsekhez, Magyarország prímásához és minden magyar püspökhöz.
Már ebben az első levelében fontosnak tartotta hangsúlyozni lengyel származását, valamint azt, hogy éppen Krakkó városából kapta a meghívást Péter római katedrájára. „Mindezt nem lehet szó nélkül hagyni” – írta II. János Pál pápa, sőt, még inkább indokolja ennek a „levél útján történő első találkozásnak” a létrejöttét.
Utalt rá, hogy a krakkói székesegyházban, amelyet el kellett hagynia, hogy átvegye az apostolok római örökségét, nagy tisztelettel őrzik Magyarország leányának, Hedvig királynőnek földi maradványait. A lengyel helyi egyház már évszázadok óta boldognak hívja az érdemekben gazdag Királynőt, akinek emlékét minden lengyel és különösen a fiatalok nagy szeretettel őrzik.
A lengyel és a magyar népet számos közös történelmi szál, a szomszédság, a közös uralkodóházak és a hasonló sors kötelékei kapcsolják össze, és ezeket ma is szem előtt kell tartani. (Itt emlékeztetünk rá, hogy II. János Pál pápa 1997. június 8-án Krakkóban szentté avatta az 1399-ben életszentség hírében elhunyt Hedvig királynőt, Nagy Lajos király lányát).
Karol Wojtyła pápa meg is magyarázta, hogy miért tartja fontosnak mindezek felidézését: azért, hogy a lehető legnagyobb történelmi jelentősége legyen ennek a Péter új utóda és a magyar hívek közötti első, levél által létrejött találkozásnak.
„Az elmúlt korok kétségtelenül kiváló helyet jelöltek ki népetek számára egész Európa történelmében és különösen az egyház és a keresztény vallás fejlődésében. Erről tanúskodik és ennek a jele Szent István, Magyarország patrónusának nagysága, akit joggal tartunk hazátok védőszentjének, a hit apostolának és a magyar helyi egyház alapítójának. Ezer év telt el e ragyogó kezdetek óta, amelyek hazátokban az egyház, a nép, a civilizáció történelmének kezdetét jelentik”
– írta II. János Pál, majd annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a katolikus egyház, amely olyan fontos szerepet játszott Magyarország történelmében, továbbra is hozzájárulhat a nemzet szellemi arculatának alakításához. A pápa a több mint 26 évig tartó pápasága első évében írt levele végén arra kérte a magyar főpásztorokat, hogy tolmácsolják atyai jóakaratát Magyarország egész népének, amely számára, emlékezve dicső múltjára, békéért és bőségért imádkozik Istenhez. A levél magyar fordítását, amelyet az Új Ember december 19-én tett közzé, 1979. január elsején minden szentmisén felolvasták Magyarország templomaiban.
A következő levélbeli találkozóra 1980 húsvétján került sor, amikor II. János Pál felidézte addigi kapcsolatait a magyar egyházzal. Utalt arra is, hogy 1979 áprilisában fogadta Lékai bíborost és kíséretében mindazokat a főpásztorokat, papokat és világi híveket, akik a Pápai Magyar Kollégium alapításának IV. centenáriuma, valamint a Pápai Magyar Intézet 50. évfordulójának megünneplésére érkeztek Rómába.
Ez a levele lelkipásztori útmutatás volt. A magyar egyház élete és fejlődése szempontjából elsődleges pasztorális feladatra mutatott rá, vagyis „a hívek, különösen a gyermekek és fiatalok katekézisére”. A katekézis kétezer éve az egyház alapvető kötelessége a feltámadt Úr utolsó parancsa értelmében: tanítvánnyá tenni minden népet és megtanítani őket mindannak megtartására, amit Ő előírt.
Még ugyancsak 1980-ban, szeptember 24-én, Szent Gellért vértanú születésének ezredik évfordulóján újból levélben köszöntötte a magyar híveket. Méltatva a Szent Benedek regulája szerint élő velencei származású püspök alakját, az ima és a munka összhangjára mutatott rá. Szent Gellért munkáját az imádság hatotta át, imádságában pedig munkás életét ajánlotta fel Istennek. Mint Imre herceg nevelője, Szent Gellért a fiatal magyar kereszténység megerősítésén munkálkodott. Ma is olyan nevelőkre van szükség, akik nemcsak az emberek, hanem Isten színe előtti felelősségük tudatában végzik oktató munkájukat – hangsúlyozta II. János Pál pápa, majd a következő sorokkal zárta levelét:
„Szent Gellért, a szerzetes, apostol és vértanú emlékműve fővárosotok közepén emelkedik a Duna fölött. A magasba emelt kereszttel ma is arra buzdít titeket: tegyetek tanúságot népetek körében a Krisztusba vetett hitről és a testvéri szeretetről, ami a kereszténység megkülönböztető jele. Krisztus Lelke adjon erőt nektek, a Szűzanya, a „Magna Domina Hungarorum” hathatós közbenjárása révén”.
A kétezres jubileumi év előkészítéseként II. János Pál pápa Mária-évet hirdetett meg, amely 1987. június 7-től 1988. augusztus 15-ig, Mária mennybevételének ünnepéig tartott. Egy nappal a Mária-év lezárása után, pápasága 10. évében, 1988. augusztus 16-án, azon a napon intézett levelet Paskai László bíboroshoz és a magyar hívekhez, amikor a világegyház Szent István királyunk liturgikus emléknapját ünnepli.
„Az 1988-as Mária-év végén, ti, kedves magyar hívek, nemzetetek alapítója, Szent István halálának 950. évfordulójára emlékeztek és egyben ünneplitek Mária, a Magna Domina tevékeny jelenlétét ezredéves történelmetekben” – kezdődik a levél, majd II. János Pál pápa emlékeztet rá, hogy István király 1038. augusztus 15-én hunyt el, miután véghezvitte a magyarok keresztény hitre való térítését, és spirituális örökségül a Mária-tiszteletet hagyta népére.
Levelében napjaink számára is fontos utalást tesz a nyolcvankét évvel ezelőtt, 1938 májusában Budapesten megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszusra, amelyen pápai legátusként részt vett Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, aki egy évvel később XII. Piusz néven lépett Szent Péter trónjára. Az „egyházi eseménynek”, – írja II. János Pál pápa – „rendkívüli visszhangja volt nem pusztán Budapesten és hazátokban, hanem az egész katolikus világban”.
A lengyel pápa, jól ismerve történelmünket, az évszázadok során Európa szívében betöltött szerepünket, méltatja Szent István királyunk spirituális örökségét, amely hatékonynak bizonyult a magyar nép hányatott sorsának évszázadaiban.
Harminckét évvel ezelőtt írt levelének szavai a múltra utalnak, de egyben a mának is szólnak, amikor megállapítja: „Mária szüntelen és védelmező jelenlétének köszönhetően a magyar nép meg tudta őrizni önazonosságát, és nem ritkán magára vállalta a feladatot, hogy a kereszténység előretolt védőbástyája legyen”. Szent II. János Pál utalt rá, hogy a Szent István halálára emlékező jubileum és a Mária-év Budapesten augusztus 20-án ünnepi szentmisével zárul, amelyen Szent István példáját követve megújítják a nemzet felajánlását Isten Anyjának. Kifejezi azt a meggyőződését, hogy ennek a kollegiális felajánlásnak a gesztusát a katolikus Magyarország hívei egyénileg is elvégzik, elkötelezve magukat, hogy hűségesek lesznek a Szűzanyához és Fiához.
Különösen megható a levél záró része, amelyben II. János Pál pápa arról biztosítja a magyar híveket, hogy lélekben ő is egyesül velük ezen az ünnepi szertartáson. Nemcsak azért, hogy imájával és apostoli áldásával elkísérje őket, hanem mint az egyetemes egyház legfőbb pásztora, kötelességének érzi, hogy magyar püspöktestvéreivel együtt megújítsa a haza felajánlását a „Magna Domina Hungarorum” néven tisztelt Szűzanyának, buzgón kérve, hogy Szent István király közbenjárására védelmezze a magyar hazát, eszközölje ki számára a jólétet és a Krisztushoz való rendíthetetlen hűséget.
Adja Isten, hogy népünk – határon innen és határon túl – a Boldogasszony szüntelen és védelmező jelenlétének köszönhetően meg tudja őrizni önazonosságát, magára vállalva az ősi történelmi feladatot, hogy a kereszténység öntudatos előretolt védőbástyája legyen és maradjon.
